Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Pályamódosítás

Otthonról dolgozni sokak számára egyenlő az álommunkával. Magunk osztjuk be az időnket, nem kell a reggeli dugóban bosszankodni, és ha úgy tartja kedvünk, egész nap nem kell szólnunk senkihez. Igen, egy introvertált személyiségnek ez maga a megtestesült álom. Azonban nem mind vagyunk így ezzel, vannak, akik számára egy ilyen munka pont, hogy inkább büntetés lenne. Nekik nyilván nem okozna gondot, sőt, inkább megváltást jelentene visszatérni a zsizsegő irodába.

De mit tegyünk, ha inkább az első csoportba tartozunk, és nem ugrunk ki a bőrünkből örömünkben, hogy ismét „vissza kell ülünk az iskolapadba”.

Tartsuk szem előtt az érveket!

Aki szeret otthonról, egyedül dolgozni, biztosan nem ébred úgy egyik reggel, hogy „Hm, na jó. Ma visszamegyek dolgozni az irodába.” Nyilván egy ilyen lépés mögött fontos és átgondolt érvek sorakoznak, biztosan megvannak a nyomós okok. Amikor legszívesebben visszakoznánk, vegyük sorra ezeket a „miérteket”!

Azért döntöttünk végül a visszamenetel mellett, mert...

... kiderült, hogy az otthoni munkát túlságosan magányosnak tartjuk

... a bejelentett munka nagyobb biztonságot nyújt, mint a szabadúszás

... nem tudjuk beosztani az időnket, és jobban működünk megszabott keretek között

Ha tudjuk a pontos okot, kapaszkodjunk bele azokban a nehéz időkben, amikor reggel ismét csörög majd az ébresztő, amikor egy beszédes kolléga hátráltat minket a koncentrálásban, vagy ismét a forgalmi dugó közepén találjuk magunkat.

Legyünk türelmesek!

Ne várjuk el magunktól, hogy egy hosszabb időszak után, amikor otthonról dolgoztunk egyedül, egyik napról a másikra visszaszokunk az irodai közegbe. Sok szempontból nagy a változás egy ilyen váltásnál, amihez érthető módon egy kis időre van szükségünk. Legyünk türelmesek magunkhoz.

Ha megszoktuk, hogy a saját ritmusunkban és időbeosztásunkban dolgozunk, olyan zenét hallgatunk, amit mi szeretnénk, és ha éppen úgy tetszik, hangosan énekelgetünk, biztosan kihívást jelent újra összecsiszolódni a keretekkel, szabályokkal, kollégákkal. Elsőre nem fog minden menni, de szép lassan visszarázódunk majd a kerékvágásba!

Otthoni munkából vissza az irodába

Szerelkezzünk fel!

Az egyik legnagyobb előnye az otthoni munkának, hogy bármi, amire hirtelen szükségünk lehet, karnyújtásnyira van tőlünk, vagy legalábbis bármikor felpattanhatunk és odasétálhatunk érte. Ha egy kis édességre vágyunk, csak kinyitjuk a hűtőt, és kivehetünk belőle valami finomat. Ha zenét szeretnénk hallgatni, egyszerűen csak elindítjuk kedvenc albumunkat, ha pedig fázunk, előkaphatjuk kedvenc kardigánunkat a szekrényből. Mindez egy utánozhatatlan komfortérzetet biztosít.

Ha egy kicsit trükkösek és előrelátóak vagyunk, az irodában sem kell lemondanunk erről a kényelemről! Vegyük sorra, hogy mi az, amihez hozzászoktunk, hogy pikk-pakk elérjük otthon, illetve azt is vegyük sorra, hogy ebből esetleg mi elérhető az irodában! Például tollakra és jegyzetfüzetre biztosan nem lesz gondunk. Az első néhány napban rendezkedjünk be, találjuk meg mindennek a helyét az asztalunkon, töltsük fel a fiókokat és a közös hűtőt azokkal az apróságokkal, amiket már megszoktunk.

Csak pozitívan!

Sokszor a legnagyobb nehézséget a hozzáállásunk jelenti. Könnyen beleesünk abba a hibába, hogy csak arra fókuszálunk, hogy mennyi mindent vesztünk azzal, hogy vissza kell térnünk az irodába. Próbáljuk meg a sok negatív gondolatot félretolni, és koncentráljunk a sok-sok pozitív változásra, lehetőségre, amit egy ilyen váltás jelent!

Lehet, hogy lesz egy inspiráló főnökünk vagy kollégánk, akivel öröm lesz együtt dolgozni. Új feladatokat és kihívásokat kaphatunk, amiknek köszönhetően fejlődhetünk és előre léphetünk! Könnyen lehet, hogy az időben kelés és megszabott munkaidő rendszere hatékonyabbá teszi a munkánkat és eredményesebbek leszünk. Biztosan lesznek nehezebb napok, de olyankor is érdemes inkább elengedni az apró bosszúságokat, mint megengedni nekik, hogy elrontsák a lelkesedésünket!

Legyünk nyitottak, a változás a legtöbb esetben kifejezetten jó dolog hosszú távon!

Készítette: Profession.hu

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala