Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Egy nyitott pozíció betöltéséhez a munkaadók több szempontot is figyelembe vesznek. Egyik fontos tényező, hogy a lehetséges jelölt a meghirdetett feladatkört jól el tudja látni, vagyis tehetséges legyen. De sok esetben ennél fontosabb a motiváció, a tanulni akarás és az is, hogy az új kolléga be tudjon illeszkedni a közösségbe, azaz meg legyen a kémia a csapattal - magyarázza Hajdú Csongor.

Hard skillek

Ha a képességeket vizsgáljuk, kétféle képesség-paramétert elemeznek a HR szakemberek. Vannak az úgynevezett hard skillek. Ezek elsősorban a szakmai rátermettséget bizonyító kvalitások. Ide tartoznak például a szakmai ismeretek, a nyelvtudás, a végzettségek és a munkahelyi tapasztalatok is. Ezek az adatok egyszerűen „kiolvashatóak” az önéletrajzból.

Soft skillek

Az ún. soft skillek esetében más a helyzet, mivel ezek elsősorban a személyiségjegyekhez kapcsolódnak. A személyiségtípusokat egyéb módszerekkel, tesztekkel térképezik fel a szakemberek, s azért fontos, hogy tisztában legyenek vele, mert döntő szerepük lehet abban, hogy jól teljesítünk-e a munkánkban.

Talán a legnehezebben fejleszthető személyiségjegy, az alkalmazkodóképesség. Ugyanis a világ a változásról szól, a megszokott dolgok és a komfortzóna elhagyásáról. Azonban ettől gyakran megijedünk, pedig a változás sem mindig rossz, sőt! Általa számos új dolgot ismerhetünk meg vagy próbálhatunk ki.

 Skillek 

Fontos adottság a jó problémamegoldó képesség is. Ugyanis bármennyire is alaposak vagyunk, és hiába tervezünk meg mindent előre, folyamatosan váratlan dolgokkal találhatjuk magunkat szembe. Ezekre az eseményekre gyorsan és a lehető leghatékonyabban kell tudnunk reagálni. A munkáltatók szeretik, ha valaki nem ijed meg a kihívásoktól, hanem a helyzetet elemezve, akár új, kreatív módszert javasolva old meg egy szituációt.

magabiztosság is egy olyan készség, ami számít. Egyébként tanulható, s az élet minden területén fontos, így a karrierépítésben is. Azonban ez az első olyan kvalitás, amit az álláskeresés kudarcai, a visszautasítások, de még a visszajelzések hiánya is nagyon könnyen megtépázhat. Pedig a kiválasztás során, aztán később a munkában is, kulcsfontosságú szerepe van, hogyan nézünk szembe a kihívásokkal. El kell tehát hinnünk magunkról, hogy meg tudjuk csinálni, s akkor a leendő főnökünk és a HR-es kolléga is el fogja hinni. 

S végül az önállóság és az együttműködés is olyan attitűd jegy, amit vizsgálnak a szakemberek. Hiszen a legtöbb feladatkör ma már igényli az önmotivált hozzáállást, hogy önálló lépéseket tudjunk tenni egy adott feladat megoldásáért. Ugyanakkor a projekt sikeres végrehajtásáért tudnunk kell egy közösséggel is együtt dolgozni, együttműködni, fűzi hozzá a szakember.

Érdemes ezeket átgondolnunk és tisztáznunk magunkban, hol tartunk éppen. S eközben folyamatosan figyeljük a legfrissebb álláslehetőségeket, vagy keressünk személyre szabott beállításaink szerint. Ha tovább szeretnénk növelni esélyeinket, töltsük fel önéletrajzunkat, kérjünk hírlevelet és Facebook értesítést. Minél több lehetőséget és információt vizsgáljunk meg, mert annál jobb döntéseket tudunk majd hozni. Fontos, hogy ezeket a tulajdonságainkat önéletrajzukban ne csak felsoroljuk, hanem konkrét példákkal támasszuk alá!

Készítette: Sebők Viktória

Címkék: álláskeresés, munka, karrierépítés, készségek