Leépítések a cégünknél? Így készüljünk fel!

A tömeges elbocsátásoknak gyakran vannak előjelei. Ha fel tudunk készülni a kényszerű távozásra, a váltás is könnyebben megy majd.
Önnek ajánljuk!
A koronavírus idején sokan találták magukat munkahely nélkül, de már a járvány előtt és ez után is előfordulhat cégekkel, hogy nehéz pénzügyi helyzetbe kerülnek és leépítésekre kerül sor. Nagyobb nemzetközi cégek esetén az is gyakori, hogy másik országba költöztetnek egyes tevékenységeket, így megszüntetve akár munkahelyek százait egy-egy régióban.
Honnan tudhatjuk, hogy leépítésekre kell számítani?
A nagyvállalatok leépítéseit általában lehet sejteni, ha tudunk olvasni a jelekből. Mikor gyanakodjunk a küszöbön álló változásokra? A Monster.com összeállítása szerint érdemes odafigyelnünk, ha az alábbiakat tapasztaljuk:
- Ha megszorításokat vezetnek be: soha nem jelent jót, ha a cég hirtelen mikroszkóp alatt vizsgál meg minden egyes kiadást, és minden apró költséget egyenként kell jóváhagyatni.
- Ha a vállalat egyesül egy másik céggel vagy felvásárolják: nem minden esetben jelent rosszat az ilyen folyamat, de a dolgozók számára nem árt az elővigyázatosság, hiszen előfordulhat, hogy egyes pozíciókra így a kelleténél több ember jut, akik közül néhánynak távoznia kell.
- Ha a vezetők a szokottnál feszültebbnek tűnnek: néha előfordul, hogy a középvezetőket már tájékoztatják a küszöbön álló változásokról, ők viszont még nem adhatják tovább az információkat.
- Ha nem sikerül tartani a terveket: ha a vállalat nem tudja hozni a célszámokat, az hosszú távon következményekkel járhat. Ha olyan híreket kapunk, hogy a részlegünk vagy a cég veszteséges, érdemes elgondolkodni a váltáson.
- Ha létszámstopot vezetnek be: ha eltűnnek a cég álláshirdetései, és a növekvő munkamennyiség ellenére továbbra sem lehet új munkatársakat felvenni, az is gyanúra adhat okot.
- Ha átszervezésekről beszélnek: az átszervezés sokszor csak egy szinonimája a leépítéseknek. Ha korábban már voltak elbocsátások, jobb ha nyitott szemmel járunk.
- Ha részletekbe menően érdeklődnek a munkakörünkről: előfordulhat, hogy megkérnek bennünket, írjuk le a feladatainkat, egyeztessük a munkaköri leírásunkat. Lehet, hogy pusztán adminisztrációs kérdésről van szó, de az is lehet, hogy valaki más fogja ellátni a munkánkat.
Mit tehetünk, ha utolért bennünket a leépítés?
Márti 3 éve pénzügyesként dolgozott egy cégnél, amikor egy egyesülés miatt megszüntették a munkahelyét: „Ha őszinte akarok lenni, már hónapok óta lehetett tudni, hogy lóg a levegőben valami. Abban bíztam, hogy engem nem érint majd a leépítési hullám, de 12 év után így is elküldtek. Kaptam kompenzációt, de eléggé összetörtem. Utólag már úgy gondolom, hogy érdemes lett volna az első híreknél elkezdeni állást keresni, amikor még volt munkám.”
Ő egyébként elég gyorsan el tudott helyezkedni, de nagyon megijedt a gondolattól, hogy újra kinn találja magát sok év után a munkaerőpiacon. Sosem árthat, ha mindig nyitott szemmel járunk, és figyeljük a lehetőségeinket! Kata ugyanannál a cégnél dolgozott, mint Márti, de ő már a leépítés első említésétől erőre kapott, és meglépett egy olyan váltást, amire korábban nem tudta rávenni magát. „Én vagyok az, aki csak egy jelre várt, és meg is kaptam a jelet. Hosszú ideje rágódtam, hogy jó lenne munkahelyet váltani, de nem igazán vagyok karrierista típus, engem noszogatni kell. Amikor meghallottam, hogy csoportos elbocsátások várhatók, már emeltem is telefonom és hívtam az ismerősöket, hogy mindenki szóljon, ha hall valami jó munkáról. Nem tudom, hogy én is beleestem volna-e a leépítésekbe, mert mire elértek hozzánk, én már a mostani munkahelyemen dolgoztam.” Végül mindketten el tudtak helyezkedni, de példájukból is látszik, hogy mindenki másképp éli meg a változást.
Legyünk proaktívak!
Ha elért bennünket az elbocsátási hullám, először is gondoljuk át, hol tartunk a karrierünkben, milyen munkahelyen dolgoznánk szívesen, hol keresnek hozzánk hasonló szakembereket.
Frissítsük az önéletrajzunkat! Itt az ideje, hogy naprakész pályázati anyaggal tudjunk jelentkezni minden számunkra szimpatikus álláshirdetésre.
Jelezzük az ismerőseinknek, hogy munkát keresünk! Korábban részletesen írtunk arról, milyen fontos és hasznos lehet a kapcsolati háló – ráadásul azt is bebizonyítjuk, nem kell ahhoz sztárnak vagy ismert embernek lenni, hogy legyenek jó kapcsolataink!
Vágjunk bele az álláskeresésbe! A Profession.hu-n több mint 15 ezer állás közül válogathatunk. Frissítsük vagy egészítsük ki önéletrajzunkat, majd töltsük fel ide, hogy személyre szabottan válogathassunk az álláslehetőségek között! Maradjunk mindig naprakészek, kérjünk hírlevelet és Facebook értesítést is!
Készítette: Profession.hu
A Profession.hu Facebook oldala