Napjainkban a magyarországi bankszektor legfontosabb feladatai közé tartozik a hazai munkahelyek létrehozása és fenntartása, a felelős hitelezés, valamint az ügyfelek magas színvonalú kiszolgálása - derül ki K&H Bank friss elemzéséből.

2013-ban Magyarországon a pénzügyi szektor közvetlen részesedése a GDP-ből 4,9 százalék volt a szolgáltatásokon belül. A vállalatméret szerinti GDP-hozzájárulásban a nagyvállalatok az elsők 44,8 százalékkal, őket követik a közepes vállalatok, az 50-249 dolgozót foglalkoztató cégek 19,1 százalékkal - mondta Hendrik Scheerlinck, a K&H csoport vezérigazgatója egy Egerben megtartott szakmai rendezvényen.

Közel 500 banki állás, akár nyelvtudás nélkül is

A válság óta több mint 300 ezer új munkahely jött létre az országban, de ebben nincsenek benne a közmunkát vállalók és a külföldön elhelyezkedők munkahelyei. A foglalkoztatási adatokat nézve kiderül, hogy az építőipar kivételével minden főbb szektorban emelkedés volt tapasztalható, ha az idei második negyedév számait 2008 első negyedévéhez viszonyítjuk - írja a távirati iroda. A legjelentősebb az adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenység részesedésének emelkedése a foglalkoztatás bővülésében - tette hozzá a vezérigazgató.

A bankszektor ilyen állásokat kínál!

enlightened ... Shift+R javĂ­tja ennek a kĂŠpnek a minosĂŠgĂŠt. Shift+A javĂ­tja az oldal Ăśsszes kĂŠpĂŠnek minosĂŠgĂŠt. Leginkább diplomás dolgozókat keresnek, de középfokú végzettséggel is találhatunk állást.

enlightened ... Shift+R javĂ­tja ennek a kĂŠpnek a minosĂŠgĂŠt. Shift+A javĂ­tja az oldal Ăśsszes kĂŠpĂŠnek minosĂŠgĂŠt. Az angoltudás sok állásnál kötelező, de száznál jóval több olyan pozíciót is kínálnak a munkaadók, ahová nem kell nyelvismeret

enlightened ... Shift+R javĂ­tja ennek a kĂŠpnek a minosĂŠgĂŠt. Shift+A javĂ­tja az oldal Ăśsszes kĂŠpĂŠnek minosĂŠgĂŠt. Budapesten van a legtöbb állás, de Pest és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is több pozíciót találhatunk.

enlightened ... Shift+R javĂ­tja ennek a kĂŠpnek a minosĂŠgĂŠt. Shift+A javĂ­tja az oldal Ăśsszes kĂŠpĂŠnek minosĂŠgĂŠt. Íme a bankok, amelyek munkatársakat keresnek. Részletek >>>

enlightened ... Shift+R javĂ­tja ennek a kĂŠpnek a minosĂŠgĂŠt. Shift+A javĂ­tja az oldal Ăśsszes kĂŠpĂŠnek minosĂŠgĂŠt. Részmunkaidős állásokat és időszaki munkát is találhatunk.

enlightened ... Shift+R javĂ­tja ennek a kĂŠpnek a minosĂŠgĂŠt. Shift+A javĂ­tja az oldal Ăśsszes kĂŠpĂŠnek minosĂŠgĂŠt. Felső vezetői és gyakornoki pozíciókat is kínálnak a bankok.

enlightened ... Shift+R javĂ­tja ennek a kĂŠpnek a minosĂŠgĂŠt. Shift+A javĂ­tja az oldal Ăśsszes kĂŠpĂŠnek minosĂŠgĂŠt. Nemcsak pénzügyi, hanem például informatikai vagy értékesítési területre is keresnek dolgozókat.

enlightened ... Shift+R javĂ­tja ennek a kĂŠpnek a minosĂŠgĂŠt. Shift+A javĂ­tja az oldal Ăśsszes kĂŠpĂŠnek minosĂŠgĂŠt. Csaknem 500 állást kínál a bankszektor! Részletek >>>

A válság megviselte a bankokat

A hazai bankszektor jellemzően a magyarországi átlagnál jobban képzett dolgozókat foglalkoztatja, azonban a 2008 végi adatokhoz képest 2014 harmadik negyedévének végére 4100 fővel csökkent a banki alkalmazottak száma, ami azt jelenti, hogy a banki munkahelyek 15 százaléka szűnt meg ebben az időszakban.

Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Ezzel párhuzamosan a takarékszövetkezetekben 1900 dolgozóval csökkent az alkalmazottak száma, ez a munkahelyek 25 százalékának megszűnését hozta magával - fűzte hozzá Hendrik Scheerlinck. A vezérigazgató szerint a bankrendszer konszolidációja miatt a jövőben előreláthatólag csökkenni a pénzügyi szektorban a munkahelyek száma.

Összeállította: Durbák Ildikó

Címkék: álláskeresés, állásajánlat, bank, pénzügy, munkahely