Körkép: a felelősségvállalás 4 árnyalata

A felnőtté válás egyik alappillére az is, hogy megtanulunk felelősséget vállalni. Sok minden a nyakunkba zúdul ezért cserébe, és változó, ki mennyire felel meg az elvárásoknak. Amikor először átéljük: felelős vagyok a tetteimért, az érzelmeimért, számon kérhetővé válok a munkahelyi és magánéleti döntéseimért - eldől, ki hogyan birkózik meg ezzel az óriási teherrel. Mert ez teher, bármennyire is vágyunk gyermekként arra, hogy a felnőtt lét jogosultságait megkapjuk végre, mégsem mindig fenékig tejfel ez a történet. Ám ezt csak élesben tapasztalhatjuk meg.

Felnőttként sok helyzetben már nincs pardon, javítási lehetőség. Vagy mégis? Erről kérdeztük interjúalanyainkat egy gyors körkép keretében:kinek mit jelent a felelősség a munka világában, és hol van a felelőtlenség határa?

Anita bérszámfejtőként dolgozik már 17 éve, és a saját bőrén keresztül tanulta meg, hogy olyan nincs, hogy nem vállal felelősséget a munkájáért."Amikor 19 évesen elkezdtem dolgozni, nagyon gyorsan fel kellett nőnöm a rám bízott felelősséghez. Volt, hogy hibáztam... nem is egyszer. Na, ezt nagyon a szívemre vettem. Rettegtem, hogy ki is rúgnak érte. Aztán volt a főnökömmel egy alapos beszélgetésem, ahol megértettem, hogy ezek nemcsak számok, a munkám mögött ott van a munkatársaim egész havi erőfeszítése, munkájuk elismerése, jutalma és a határidők is, amiben nem térhetek el a kőbe vésett dátumoktól. Jó lecke volt, és a mai napig hálás vagyok azért, hogy olyan főnök mellett tanulhattam ebbe bele, mint a legelső vezetőm."

Hajni sportolóként és pedagógusként is egyaránt a maximális felelősségre szerződött, amikor elkezdte a nagybetűs életet. "Mint családanya és feleség is mondom, hogy minden helyzetért felelősek vagyunk. Azt vallom, hogy mindent meg kell tennünk azért, hogy a lelkiismeretünk is nyugodt lehessen. Ha elvállalunk egy feladatot, akkor kutya kötelességünk vállalni a következményeit is, tudásunknak megfelelően száz százalékosan oda tenni magamat. És azt gondolom, hogy ennek belülről kell jönnie. Éppen ezért a személyiség és a neveltetés formálja leginkább, illetve a szülők ebben is példát mutatnak a gyerekeiknek, ahogy a tanárok is a diákoknak. Például számomra a késés is felelőtlenség, akár egy tanóráról vagy a napi munkakezdésről legyen szó."

Nézzük, a férfiak hogyan látják ezt a kérdést!

"180 centiméteres testmagassággal - vallja János -vagy éppen 55 évesen is lehet valaki még éretlen személyiség. Mivel már több mint 10 éve vezetőként dolgozom, sok felelőtlenséget megtapasztaltam már. Két kiemelkedő negatívumot említenék: az egyik a határidők be nem tartása, a másik pedig az, ha valaki olyan feladatot vállal el, amihez egyáltalán nem ért vagy csak részlegesen, mégsem kér segítséget. Ami pedig kifejezetten ellenszenves számomra: ha hibázás esetén sírással próbálja valaki menteni magát..."

Gergő szerint - aki már 15 éve művészetre tanítja nagykorú diákjait - egy másfajta megközelítést jelent ez a fogalom. "Kezdjük velem: a hivatásomban egyáltalán nem érzem felelőtlenségnek a klasszikus oktatási dogmák felrúgását - gondolok itt a hagyományos számonkérésre, az esetlegesen elavult szabályok, információk bemagoltatására és így tovább. Fontosabbnak tartom a személyes példamutatást, hogy ezáltal a tanítványaim felismerjék saját képességeiket, és a lelkiismeretük alapján tudjanak dönteni arról, jók lesznek-e erre az alkotómunkára. Tehát sajátmaguk mérlegeljék alkalmasságukat erre a pályára, és ne az számítson, ki hányast kap egy vizsgán vagy mennyi idő alatt végzi el a tanulmányait. ,,Neked tetszik az alkotásod? És te hol vagy benne?" - ilyen és hasonló kérdésekkel adok nekik iránymutatást, hogy leendő munkájukat is felelősséggel tudják végezni a későbbiekben, és szívesen adják a nevüket hozzá."

Négy vélemény, és minden bizonnyal nagyon sokan egyet is értünk a megfogalmazottakkal. Összefoglalóan megállapíthatjuk, hogy azért tudunk felelősséget vállalni, amivel azonosulunk, aminek egyetértünk a céljával, amiben van tapasztalatunk, és amihez értünk is. Ha szívesen végezzük munkánkat, ha örömet találunk benne, ha sikerélményt és elismerést nyújt számunkra: egyáltalán nem érezzük tehernek a teljes felelősségvállalást sem. Ám más a helyzet, ha ez nem ennyire ideális, és csalódásokkal, kudarcokkal átszőtt napokat, heteket tudunk a hátunk mögött. Akkor érdemes feltenni a kérdést: tényleg jó helyen vagyok?

Készítette: Posta Renáta

Címkék: munkahely, karrier, munka