Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Gyermekként, amikor a környezetünk és saját korlátozó hiedelmeink még nem emelnek falat közénk és ambíciózus álmaink közé, rendszerint tele vagyunk nagy tervekkel: jövendőbeli állatorvosok, csillagászok, tűzoltók eltökélt seregeként biztosra vesszük, hogy bármit elérhetünk. Hová tűnik az évek előrehaladtával ez az önbizalom, a lelkesedés? Miért nem merünk valóban nagyot álmodni? Ezekre a kérdésekre keressük a választ Smith Andi, life coach és mindset mentor segítségével, aki vallja, hogy minden elérhető pusztán a megfelelő gondolkodásmód erejével. 

Agyunk börtönében

Amikor eljátszunk álmaink beteljesítésének gondolatával, rendszerint szembetaláljuk magunkat azzal a jelenséggel, amit a szív és ész harcának nevezünk: a mérleg egyik serpenyőjében a félelem, a másikban pedig vágyaink győzködnek minket. „Az agyunk a biztonságunk érdekében címkéz és skatulyáz: a jelenlegi foglalkozásunk vagy életkörülményeink, múltbeli tapasztalataink alapján egy jól körülhatárolható kategóriába sorol minket és a lehetőségeinket is, megmondva, kinek, mit lehet és mit nem. A motivációs triád pedig, amely olyan, mint az operációs rendszer a számítógépen, évezredek óta három dolog mentén irányítja a döntéseinket: az azonnali élvezetek, a fájdalom elkerülése, és a lehető legkevesebb energiabefektetés javára billenti a mérlegünket, hiszen őseink csakis így maradhattak életben” – kezdi interjúalanyunk. 

Fájdalmas, de rendkívül felszabadító lehet annak felismerése, hogy céljaink megvalósítása elsősorban nem a környezetünktől vagy a körülményeinktől függ, sokkal inkább attól, mit mondunk magunknak – vagyis mit mond nekünk az agyunk – amikor a vágyott karrierútra gondolunk. 

„Sokszor azonban még a vágyaink felismerése sem könnyű feladat, hiszen minél tovább tanítjuk magunknak azt, hogy nem számít, mit akarunk, mert úgysem leszünk képesek megvalósítani, annál kevésbé tudunk összekapcsolódni azzal az érzéssel, hogy valami iránt vágyakozzunk. Blokkoljuk, hogy ne kelljen átélnünk csalódottságot, amit az előre elkönyvelt sikertelenség gondolata ébreszt bennünk” – magyarázza a szakértő.  

A célkitűzés művészete

Agyunk számára tehát a leghatékonyabb és a legbiztonságosabb stratégia, amely a fennmaradásunkat szolgálja, az egy helyben maradás, vagyis ha ma pontosan ugyanazt tesszük, mint tegnap. Ebből következik, hogy amint olyan döntések, cselekedetek felé fordulunk, amelyekkel korábban nem volt dolgunk, a merevlemezünk veszélyt szimatol és riadót fúj. 

„Az első akadály, amit le kell győznünk, ha olyasmire vágyunk, ami távol áll a számunkra eddig hozzáférhetőtől és megszokottól, hogy legyőzzük agyunk evolúciós programozását. Vállalnunk kell a félelmet, a ránk váró negatív érzéseket és a kudarcokat is, hogy beleugorhassunk az ismeretlenbe, és addig meneteljünk, amíg végül elérjük a kitűzött célunkat” – összegez a coach. 

Na de hogyan is érdemes célokat kitűznünk? 

„A túl távoli célok elrettentőleg hatnak ránk, ezért fontos, hogy ezeket könnyedén teljesíthető részcélokra bontsuk le. Minden út egyetlen lépéssel kezdődik, agyunk számára pedig biztonságos fogódzót jelent, ha tudja, hogy az adott időben melyik feladatból mennyit kell elvégeznie” – mondja Andrea.

A nem tudom csapdája

Amikor a megvalósítás kerül terítékre, és akciótervet készítünk, a szakértő szerint a legfontosabb teendőnk, hogy kitöröljük a szótárunkból a nem tudomokat. ”Ne üljünk sokáig ebben a fázisban, ne őrlődjünk! A nem tudom lényegében egy, az agyunk által alkalmazott trükk – amint meghalljuk, tudhatjuk, hogy beindult az evolúciós halálfélelem. Játsszuk ezt ki úgy, hogy nem fogadjuk el a nem tudomokat, hanem addig gondolkodjunk és ötleteljünk, amíg ki nem találunk valamit.”

Az ötletelés persze nem elegendő – kell, hogy döntés, majd cselekvés kövesse. Ennek érdekében pedig még egy fogalomtól érdemes búcsút vennünk. 

„Ne higgyük, hogy vannak rossz és jó döntések. Az igazság az, hogy csak döntések vannak, és mindegyik jobb, mint a hosszúra nyúló bizonytalanság. Az egy helyben toporgásban szétmorzsolódik az energiánk, míg ha határozottan letesszük a voksunkat valamely irány mellet, akkor abba fókuszáltan tudunk energiát tenni. Tekintsünk mindenre, amit tapasztalunk, ajándékként, tanuljunk a sikerekből és a kudarcokból is, és ne csüggedjünk akkor sem, ha épp egy olyan útra léptünk, amely zsákutcának bizonyult, hiszen rengeteg egyéb, járható utat próbálhatunk ki” – vallja a szakértő. 

Gondolkodunk, tehát érzünk

A coach szerint ahhoz, hogy elhiggyük, képesek vagyunk valóra váltani karrierterveinket, azt is meg kell értenünk, hogyan függnek össze a gondolataink a cselekedeteinkkel. „Ha úgy érezzük, hogy bár mozdulni szeretnénk, például új állást keresnénk, vagy tanulmányokba kezdenénk, de nem tudjuk ezt megtenni, rájöhetünk, hogy nem maga a tett ütközik nehézségekbe. Állást keresni vagy beiratkozni egy tanfolyamra önmagában nem embert próbáló feladat, az viszont, hogy milyen érzelmeket illetve forgatókönyveket társítunk ehhez – például félünk attól, hogy nem találunk másik munkát, vagy attól, hogy nem lesz elegendő időnk a családunkra – meghatározza a hozzáállásunkat. Legtöbbször akkora félelem uralkodik el rajtunk a lehetséges negatív következményeket mérlegelve, hogy megbénít minket, és el sem jutunk a cselekvésig” – magyarázza a coach.  

Ezt elkerülendő, vizsgáljuk meg, hogy milyen gondolatok rejtőznek a félelmeink mögött. Tanácsos lehet ezeket akár papírra is vetni, ugyanis amint leírva látjuk őket magunk előtt, a háromnegyedük nevetségesnek hat majd, a maradékról pedig kiderül, hogy nem is olyan tragikus. „Például, ha az elbocsátástól való félelmünk miatt nem merünk nyíltan beszélni a felettesükkel arról, hogy nem érezzük magunkat komfortosan a jelenlegi pozíciónkban, játsszunk el a gondolattal, hogy elbocsátottak minket. Ez tényleg olyan szörnyű lenne? Nem, hiszen amúgy is mással szeretnénk foglalkozni. Tudnánk másik munkát keresni? Igen. Éhen halnánk holnap? Nem. Akkor, mitől is rettegünk ennyire? Hívjuk segítségül a logikát és a józan észt, hogy reálisan lássuk a helyzetünket” – tanácsolja Andrea.    

Matek és dráma

Persze vannak olyan tényezők, amelyek joggal tölthetnek el minket aggodalommal. A megélhetést, az anyagi biztonságot mindig szem előtt kell tartanunk, mielőtt egyik napról a másikra becsuknánk magunk mögött az ajtót. 

„Azt szoktam mondani, hogy van matek és van dráma. A matek jelenti a tényeket, a célunk megvalósulását valószínűsítő, végrehajtható cselekvéssort, annak minden feltételével – például anyagi ráfordítással – együtt. A mateknak ki kell jönnie, a drámát viszont – amely a saját magunk által generált negatív forgatókönyvek, irreális félelmek összessége – félre kell tennünk” – vallja a segítő szakember

Próbálkozzunk, adjunk időt maguknak, és a megéléseink által szerzett tapasztalataink alapján vonjuk le a következtetéseket: mi az, ami működött és közelebb vitt a célunkhoz, és mi az, ami nem. „Mintha egy olyan ételt főznénk, amelynek nem ismernénk a pontos receptjét: ahelyett, hogy az első, sótlanra sikerült adag elkészítése után még a konyhát is hírből elkerülnénk, addig kísérletezzünk, amíg tökéletes nem lesz” – biztat minket Andrea. 

Ha úgy érezzük, több van bennünk a jelenlegi munkakörünknél, fogadjuk meg interjúalanyunk tanácsait, és álmodjunk nagyot! Írjuk felül agyunk korlátozó működési mechanizmusait, és keressünk bátran az álláslehetőségek között, személyes prioritásaink szerint. Vegyük igénybe a kifejezetten nekünk szánt segítséget, ha a járvány miatt veszítettük el a munkánkat, és frissítsük önéletrajzunkat, valamint töltsük fel ide. A mielőbbi elhelyezkedés érdekében kérjünk hírlevelet és Facebook értesítést is!

 

Készítette: Profession.hu

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala

Címkék: munka, karrier, hivatás, célok, megvalósítás, döntés