Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Tegyük a szívünkre a kezünket, és válaszoljunk őszintén: aktuális állásunkkal kapcsolatban megfordult már a fejünkben, hogy talán nem ez az a munka, amire igazán vágyunk? Vagy másképp fogalmazva: mit éreznénk, ha tudnánk, ezt a munkakört kell betöltenünk egész hátralévő életünkben? Szerencsésnek mondhatja magát, aki széles mosollyal ébred hétfő reggelente és elégedettség tölti el feladatai elvégzése közben, ha azonban a kételkedők táborát gazdagítjuk, akkor sincs okunk az aggodalomra, ugyanis biztosan nem vagyunk egyedül aggodalmunkkal! Sőt, ha aktuálisan nem is érint bennünket a téma, a kocka bizony szinte bármikor fordulhat, éppen ezért nem árt felkészülnünk ennek a bizonytalan helyzetnek a kezelésére.

Nem minden az, aminek látszik

Előfordulhat, hogy éppen most nyertük el az álomállásunkat, és új munkánkkal, kollégáinkkal ismerkedünk. Lelkesek és elhivatottak vagyunk, hiszen megkaptuk, amit akartunk, legalábbis így hisszük. Aztán ahogy telnek a napok, szépen lassan rádöbbennünk, hogy egyáltalán nem dönthetünk szabadon a területünket érintő kérdésekben, sőt újító ötleteinkre sem nyitott újdonsült felettesünk. Azt is megtudjuk, hogy munkatársaink már évek óta vágynak az előléptetésre, de hiába. Amennyiben mindezeket a tapasztalatokat még a próbaidő alatt megszerezzük, érdemes mihamarabb mérlegelnünk, van-e értelme a folytatásnak, ha ugyanis a kölcsönös ismerkedés egyre több kérdéses pontot vet fel, joggal gyanakszunk, hogy nem ott vagyunk, ahol lennünk kell.

Jó helyen vagyok? - munka, kétség, karrier

Változás, útközben

Gyakori, hogy a kétségek nem egy új munkahelyen törnek ránk, hanem néhány év munkaviszony után. Ez akkor is megeshet, ha korábban nagyon is jól éreztük magunkat az adott munkakörben, és hosszú távú lehetőséget láttunk benne. Néhány év alatt azonban nagyon sokat változhatnak a prioritásaink, így ami korábban fontos volt számunkra, egy idő után sokadrangúvá válhat, és új értékek vehetik át a helyét. De a változás a céget is érintheti: egy vezetőváltás, esetleg a felerősödő fluktuáció jelentősen rányomhatja bélyegét a légkörre, ahogy elégedetlenséget szülhet az is, ha rutinszerűvé válnak a feladataink, vagy nincs mód a korábban remélt feljebblépésre. Amennyiben a fizetésünket nem találjuk megfelelőnek, vagy nem kapunk elegendő visszajelzést a munkánkról, szintén elveszíthetjük a lelkesedésünket, elköteleződésünket.

Struccpolitika helyett

Sokan a bizonytalanság ellenére sem kezdenek kutakodni a megoldás után, beletörődnek, hogy a munka amolyan szükséges rosszként van jelen az életükben, és talán még azt is feltételezik, hogy mások is pont így vannak ezzel. Ez azonban tévedés, ugyanis akár váratlanul törnek ránk a kétségek, akár hónapok óta gyötörnek bennünket, ajánlott foglalkoznunk velük, mielőtt esetleg a kiégés tüneteit észlelnénk magunkon. Lássuk, mit tehetünk!

  • Nézzünk a dolgok mögé! Mielőtt azonnal elkezdenénk megfogalmazni a felmondásunkat, lépjünk egyet hátra, hogy objektíven lássuk a helyzetünket: mi váltotta ki a kétségeinket? Egy konkrét élményhez, személyhez köthető? Rövid ideig éreztük, vagy régebb óta fennáll, folyamatosan erősödve? Ha tisztázzuk a kiváltó okokat, azok súlyosságát, a következő lépést is könnyebb átgondolnunk.
  • Beszéljünk róla! Osszuk meg bizonytalanságunkat egy hozzánk közel álló baráttal vagy családtaggal. Természetesen nagy adag őszinteségre van szükségünk, hogy felismerjük a problémát, ahhoz pedig, hogy ténylegesen szembe is nézzünk vele, a bátorságunkat is össze kell szednünk. A külső szem nagy segítségünkre lehet ebben, sőt abban is támogatást nyújthat, ha fel kell készülnünk felmerülő kérdéseink megvitatására felettesünkkel is.
  • Fogalmazzuk meg személyes céljainkat! A kételkedés forrása nem ritkán abban keresendő, hogy munkahelyünkön nem tudunk az elvárásaink mentén haladni, legyen szó szakmai vagy anyagi területről. Tegyük fel magunknak a kérdést: célkitűzéseink felettesünk számára is ismeretesek? Megtettünk mindent az előrelépés érdekében? Amennyiben mindkét válaszunk igen, valószínűleg egy másik munkahelyen kell új kihívásokat keresnünk, ha azonban vannak még lehetőségeink, aknázzuk ki azokat, felelősséget vállalva lépéseinkért.

Amennyiben úgy érezzük, pályánk megrekedt, mérlegeljük a szóba jöhető alternatívákat, majd találjuk meg azt, amelyikkel ténylegesen azonosulni tudunk. Személyes preferenciáink mentén könnyedén válogathatunk a több ezer álláslehetőség közül, és azzal is növelhetjük esélyeinket, ha aktuális önéletrajzunkat feltöltjük ide, és a munkáltatók számára is láthatóvá válunk. Az álomállásunk közelebb van, mint hinnénk!

 

Készítette: Istók Nikoletta

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala

Címkék: munka, munkahely, kétség, váltás, karrier