Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Az IT vállalatok egyik legnagyobb kihívása, hogy hatékonyan szólítsák meg a Z generáció tagjait és hosszútávon is megtartsák az új, fiatal munkavállalóikat. Egy egész korosztályról homogén csoportként beszélni csak közhelyekben lehet, de több olyan módszer is létezik, ami működik a legkülönbözőbb személyiségeknél is. A Lufthansa Systems Hungária 20 év tapasztalatát sűrítette bele az IT Young Professional Programba. Mai cikkünkben bemutatjuk az ezzel kapcsolatos tapasztalatokat.

A 2 legfontosabb szempont

1.) Az egyetemről és egyéb képzésekről kikerülő fiataloknál meghatározó igény, hogy ne csak részfeladatokban vehessenek részt, hanem legyen rálátásuk a teljes működési folyamatra.

2.) Többségük nyitott a tanulásra és szívesen fejleszti magát, de a hagyományos „tantermi” módszerek önmagukban már nem működnek náluk.

Ezekre az igényekre szabva állította össze az erősen coach-szemléletű, projekt alapú gyakornoki programját a Lufthansa Systems Hungária.

A program lényege

- Az IT Young Professional Programban már a felvételkor vizsgálják a jelentkezők személyes kompetenciáit is a tudás és a képességek mellett, így minimalizálva a képzés alatti, illetve az első években való lemorzsolódást.

- Fontos, hogy ne csak a jelölt legyen ideális, hanem a munkakör is legyen ideális az ő számára.

- A felvételi folyamat és a programban helyet kapó orientáció is azt a célt szolgálja, hogy a pályakezdők olyan területtel foglalkozhassanak, ami hosszú távon is érdekesek maradnak számukra és jól érzik majd magukat benne.

Több, mint 2.400 állás itt gyakornokok és pályakezdők számára!

- A két hónapos tréning projekt alapú feladatokra épül, számos esetben csoportos feladatokkal, amelyek a gyakorlati tudás mellett a soft skill készségeket is fejlesztik.

- A problémafelvetések az adott személyre szabottak és már önmagukban be is vezetik a résztvevőket abba a területbe, amelyben majd dolgozni fognak.

„A vállalat számára is praktikus és a Z-generáció is megköveteli, hogy a képzés gyakorlati tudást biztosítson up-to-date feladatokkal, online tananyagokkal és interaktív tanulással. Teljesen természetes, hogy a program résztvevőivel zárt Facebook csoportokban beszélgetünk és a Slacken chatelünk. Fontosnak tartjuk, hogy a csapatból közösség váljon, ezért sok informális programot is szervezünk. A pályakezdők így majd akkor is tartják a kapcsolatot, mikor különböző projektekre kerülnek, ezzel is segítve a cég belső kommunikációjának felfrissítését” – mondta a programról Turcsikné Gáspár Georgina, a Lufthansa Systems Hungária HR vezetője.

IT és pályakezdők

A pályakezdők számára hagyományosan a beilleszkedés és a vállalati kultúra megismerése jelentik a legnagyobb kihívásokat a szakmai elvárások mellett. Az egyetem elméleti terepe után merőben szokatlan egy multinacionális közeg és megfelelni is máshogy kell a rendszerben. Az ebben való könnyű eligazodásra hozták létre a mentor-programot, amelyben minden fiatal tehetség már a képzés kezdeténél saját segítőt kap. A mentorok részt vesznek a projektek értékelésében programot követő időszakban is támogatják a beilleszkedést.

A gyakorlati szemlélet sikerességére pedig az egyik legjobb példa az ún. Load 3D program létrejötte. A repülőgépek rakterének feltöltését megtervező program 3D-s fejlesztése arra a problémára ad praktikus választ, hogy a földi személyzet gyakran nehezen értelmezte a 2 dimenziós elrendezési ábrákat. A gyakornoki feladat végül értékes nemzetközi termékké vált a vállalatnál.

Értékes tapasztalatokkal szolgálhatnak a fentiek, melyeket mi is hasznosíthatunk, ha HR területen illetve a Z generációval dolgozunk együtt.

Amennyiben pedig gyakornoki illetve pályakezdőknek való állásokra vadászunk, érdemes azt is tudni, hogy folyamatosan több ezer álláslehetőség vár a nagybetűs szakmai életet elkezdőkre. Gyorsan nézzük meg a lehetőségeket, szűrjünk rá a számunkra fontos szempontokra, és küldjük el a jelentkezésünket minden ígéretesnek tűnő hirdetésre. Ha pedig gondjaink vannak az önéletrajzunk megírásával, ne halogassuk tovább a befejezését! A sikeres álláskeresésben a tökéletes önéletrajz is a segítségünkre siet, amelyet most ITT könnyedén összeállíthatunk a Profession.hu díjnyertes alkalmazásával.

 

Készítette: Posta Renáta

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala

Címkék: álláskeresés, munka, fizetés, karrier, szakma, pályakezdő