Az alábbiakban két szakembert kérdeztünk arról, hogyan hozzuk lendületbe magunkat a munkahelyen a munkaév első heteiben.

Íme 7 tipp, hogy sikeresen kezdjük 2016-ot a munkahelyen!

1. Készítsünk évzáró-évnyitó munkafüzetet

Az év kezdete - vagy akár az év összes többi napja - remek alkalom, hogy újrakezdjünk - emelte ki Nardai Brigitta ÉLETszervező és karrier coach. Ha csak arra gondolunk, hogy minden nap egy új kezdet, akkor így minden nap egy új világ tárul elénk. Az új kezdet egy lezárással kezdődik. Viszont, amíg nem engedünk el régi szokásokat vagy berögződéseket, addig vehetünk akármilyen nagy lendületet ideig-óráig tart a lelkesedés, de nem lesz tartós változás - tette hozzá. Ez természetesen a munkahelyen sincs másként.

Számos oldalon találhatunk évzáró és évtervező írásokat, sőt munkafüzeteket is, ami segítségünkre lehet első lépésben tudatosítani, ami már nem úgy működik, ahogy szeretnénk, legyen szó akár munkahelyi vagy magánéleti kérdésről - emelte ki Nardai Brigitta ÉLETszervező és karrier coach. Ezek az eszközök egyénileg vagy csoportos összejövetel alkalmával kitöltve már segítenek a következő év céljai meghatározásában - tette hozzá a szakember.

Miután megtörtént az előző év lezárása, már az önmagában lendületet adhat, hogy lekerül a vállunkról olyan teher, amit idáig cipeltünk. Amennyiben a csoportos verzió mellett döntünk, akkor kiváló inspirációt jelenthet látni, hogy mások hogy csinálják, de van, aki egy coach segítségét is kéri az év tervezéséhez.

Nardai Brigitta szerint 3 kérdést feltétlenül gondoljunk végig:

1. Vizsgáljuk meg az eddigi működésünket, mi az amit biztosan ugyanúgy szeretnénk csinálni az új évben, mint a korábbiban? Ez segít erősíteni a tudatosságunkat, a rálátásunkat önmagunkra, illetve erőforrásként funkcionál, azáltal, hogy ezt jól csinálom.

2. Mi az, amit abba kell hagynom? Ami már nem épít tovább abba kell hagynunk, akkor is, ha eddig jól működött. Ez különösen azoknál a személyeknél fontos, akiknek időgazdálkodással vannak problémáik.

3. Milyen új dolgokba kezdjek bele? Ide kerülnek az ötletek és a megvalósítás a lépései célokkal, részcélokkal, határidőkkel.

2. Vigyünk be magunkkal kellemes tárgyakat

Lehoczky Mária pszichológus szerint a munkába való visszazökkenés könnyebb, ha valóban kipihentük magunkat és energiával feltöltődtünk, így a feladatvégzés hatékonysága is javul, ilyenkor a gyorsabb, eredményesebb megoldások pozitív élménye biztosítja a motivációt a továbbiakhoz. Az ünnepek után azonban sokan fáradtan térnek vissza januárban, ami még inkább nehezíti a szokásos tempóra való ráhangolódást.

Így zökkenjünk vissza a munkába az új évben!

A negatívumok felnagyítása tovább rontja a helyzetet, amikor előrevetítjük a várható nehézségeket, konfliktusokat, panaszkodunk, ezzel egyben a megküzdéshez szükséges kreatív, problémamegoldó képességeinket is gátoljuk. Ehelyett tudatosan gondoljunk a munkavégzés, a munkahely, a munkatársakkal való kapcsolat pozitív aspektusaira, még akkor is, ha azok jelentéktelennek tűnnek a nehézségekhez képest. Vihetünk magunkkal valamit, ami emlékeztet az ünnepek egy kellemes pillanatára: lehet egy családi fotót tenni az asztalra vagy a monitor háttér képének beállítva, egy apró ajándék, ezek segítenek a hangulat javításában.

3. Felejtsük el a multitaskingot

Lehoczky Mária úgy látja, hogy az újévi fogadalmak nagyon ritkán valósulnak meg, ezért nem érdemes ehhez kötni az új szokások kialakítását. A feladatok felhalmozódása, még akkor is, ha megfelelő tapasztalattal rendelkezünk az elvégzésükhöz, teljesítményszorongást válthat ki, amelynek eredményeképpen romlik a teljesítmény, a halogatás nagyobb teret kap. Ilyenkor nagy a csábítás, hogy egyszerre több feladatot párhuzamosan végezzünk, ami általában kudarccal végződik, mert a különböző területek közti oda-vissza váltás az elmélyülést akadályozza, elhúzódik a befejezés és tovább fokozódik a stressz.

4. Készítsünk listát és állítsunk fel fontossági sorrendet

A pszichológus szerint fontos, hogy készítsünk egy listát a feladatokról és állítsunk fel egy fontossági sort. Zárjuk ki azokat a munkákat, amelyek nem fontosak sem jelenleg, sem később. Hatékony módszer a feladatok feldarabolása, kisebb célok kitűzése. Ilyenkor egyetlen (rész)feladatot kell kiválasztani és azt elvégezni.

Ezután egy másikat, majd egy harmadikat. Pl. először minden e-mailt átnézni (ha több száz gyűlt össze, akkor is), minden fontosra reagálni, a lényegteleneket figyelmen kívül hagyni. Ezután kiválasztani egy következő feladatot pl. elkészíteni a havi/éves beszámolót. Ennek befejezése után áttérni a következőre. Ne felejtsük el, hogy kisebb szüneteket iktassunk be napközben, pihenjünk pár percet. Ne használjunk a szokásosnál több serkentőt (kávé, energiaitalok, dohányzás), mert ezzel ellenkező hatást érhetünk el - hangsúlyozta Lehoczky Mária.

5. Mozduljunk meg!

A napi 10-15 perces séta friss levegőn felfrissít, érdemes részt venni csoportos edzéseken is, pl. aerobik, zumba, jóga, spinracing, kettelebell, bodyart stb. A téli sportok kiválóak az aktív pihenésre. A munkahelyi megterhelés ellensúlyozásaként szakítsunk időt kedvenc időtöltésünkre, mozduljunk ki otthonról barátainkkal, családunkkal (mozi, koncert, vacsora stb.) - javasolja Lehoczky Mária.

Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

6. Nézzünk előre: mire tekintenénk vissza 2016 decemberében?

Nardai Brigitta kiemelte: a legfontosabb, hogy ne akarjuk azonnal megváltani a világot. Egy szokás megváltoztatásához is időre van szükség. Továbbá adjunk időt magunknak pontosan megfogalmazni mit is szeretnénk. Tartsunk önvizsgálatot előtte mire is vágyunk valójában. Képzeljük el amikor ez a cél megvalósul, mit ad majd az, milyen érzéseket vált ki, hogyan éljük majd akkor az életünket. Ha ez megvan, akkor a következő lépés a célkitűzés. Jó, ha látjuk a nagy egészet (big picture vagy vízió), mire is szeretnénk visszanézni majd 2016. decemberében a lezáráskor, azonban érdemes visszabontani mini célokra és feladatokra. A feladatlista összeírása kulcs fontosságú, mert ebből látjuk a konkrét teendőket.

Praktikusan először maximum két dolgon változtassunk, és ha ez már rutinná vált, akkor jöhet a következő lépés. Visszautalva a fentiekre, nézzük meg azt is, hogy mi az, amit nem szeretnénk továbbvinni az újévben? Mi az a szokás, amit a régi esztendőben hagyunk.

7. Kezdjük apró lépésekkel

Az ünnepek kipihenése után sokszor akár felüdítő is lehet újra munkába állni és nekilátni a feladatoknak - emelte ki Nardai Brigitta. Próbáljuk ki, hogy egy dolgot megváltoztatunk a munkavégzésünkön vagy akár csak a gondolatainkon. A reggeli kávé, tea mellett válasszunk ki valamit, amivel aznap meg tudjuk törni a napi rutint, mókuskereket. Ez már önmagában annyi változást eredményezhet, hogy másként látunk rá a dolgainkra és másként láthatjuk önmagunkat is a helyzetünkben - tette hozzá.

Készítette: Khojaste K

Címkék: munkahely, pihenés, ünnepek, újév, kihívás, tervek