Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Akár tervezetten, akár váratlanul kell szünetet tartanunk karrierünkben, a visszatérés nem mindig könnyű. A számtalan területen és iparágban tapasztalható munkaerőhiány miatt sok cég áll nyitottan a visszatérőkhöz, azonban a munkavállalók aktivitására is szükség van a megújuló együttműködések sikerességéhez. A témáról Szekeres Zita, HR szakembert kérdeztük.

Nehezített pálya

A jelen munkaerő-piaci körülmények komoly kihívások elé állítják azokat, akik valamilyen okból több évig kimaradtak a felpörgött változásokból. Nem túlzás azt mondani, hogy félévente, sőt akár havonta is születnek új trendek a különböző szakterületeken, újabb és újabb elvárásokat támasztva a munkavállalók elé. Természetesen a változások a cégeket sem kímélik, akiknek alkalmazkodniuk kell az ügyfelek illetve a piac aktuális igényeihez, és lépést kell tartaniuk a technológiai újdonságokkal is” – kezd bele a témába Zita.

A magánéleti feladatok mellett rugalmasságra van szükség ahhoz, hogy visszatérők alkalmazkodni tudjanak az új helyzetekhez. „Előfordulhat, hogy a korábban betöltött munkakör már nem létezik, és egy merőben más területen ajánlanak nekünk munkát. További nehézséget jelenthet, hogy az elmúlt évek fluktuációs hulláma nyomán, nagy valószínűséggel a korábbi munkatársak is kicserélődtek, és teljesen ismeretlen kollégák közé kell beilleszkedni. Tapasztalatom szerint a korábbi szaktudást és ismereteket könnyebben frissíthető munkakörök, mint az ügyfélszolgálat, egyes pénzügyi vagy az asszisztensi pozíciók esetében egyszerűbb a visszatérés, mint egyes vezetői, illetve speciális szaktudást megkövetelő munkakörökbe” – egészíti ki a fentieket interjúalanyunk.

Így térjünk vissza hosszú kihagyás után - álláskeresés, munka, karrier

A munkaadói segítség

Számtalan jó példát látunk arra, hogy cégek kiemelt fókusszal kezelik például az állományukban lévő kismamákat, és komoly támogatási rendszert működtetnek számukra. „Elsősorban a több ezer főt foglalkoztató multinacionális vállalatokra igaz, hogy nagy hangsúlyt fektetnek a visszatérők támogatására, ilyen létszám mellett ugyanis akár egyszerre száz kolléganő is érintett lehet a visszatérésben.  A kis- és középvállalatok sajnos ritkábban rendelkeznek azokkal az erőforrásokkal, amelyek ilyenkor szükségesek lennének, ennek ellenére azt tanácsolom az érintetteknek, hogy a HR-esnél érdeklődjenek, milyen segítségre számíthatnak visszatérésükkor– javasolja a szakember.

A nagy cégek jellemzően bevonják programjaikba a passzív állományban lévő munkatársaikat, legyen szó karácsonyi buliról, gyerekeknek szóló mikulás ünnepségről vagy jótékonysági rendezvényekről. Ezek jó alkalmat adnak arra, hogy a távol lévők is kapcsolatban maradhassanak a régi és új munkatársakkal. „Hasonlóan fontos lehet a vállalati hírlevél is, amelyben az érintettek rendszeresen tájékoztatást kaphatnak a céges aktualitásokról, közelgő eseményekről, személyi változásokról. Az információ ezekben az élethelyzetekben kiemelt jelentőségű, hiszen segít képben maradni a cég ügyeit illetően” – részletezi Zita.

Ahol a munkáltatói források lehetővé teszik, ott tréningekkel, képzésekkel is támogatják a több éve távol lévőket. Ezek a néhány napos-hetes oktatások felfrissítik a munkakör által megkívánt kompetenciákat, és akár a szakmai ismereteket is. Emellett a rugalmas munkaidő, a részmunkaidő vagy az otthoni munkavégzés is olyan alternatívákat teremthet, amelyek nagyban hozzájárulhatnak a munka és magánélet egyensúlyának megőrzéséhez”

Ne tétlenkedjünk!

Bár nagyon sok múlik a munkáltatói nyitottságon, de legalább ennyire sokat nyom a latban a munkavállalói hozzáállás is a szakember szerint. „Naivitás lenne azt gondolni, hogy akár 3-5 év kihagyás után ugyanott folytathatjuk, ahol anno abbahagytuk. Ez különösen igaz az olyan munkakörökre, mint például a marketing,  HR, informatika, értékesítés, termékfejlesztés, amelyek jelentősen átalakultak napjainkra.”

„Pozitív tendencia, hogy egyre több kismama fektet hangsúlyt szakmai fejlődésére a gyermekvállalás mellett. Egy idegen nyelv elsajátítása, vagy a meglévő nyelvtudás felfrissítése, megkezdett és be nem fejezett tanulmányok elvégzése, a kapcsolatrendszer ápolása nagyban növeli az adott munkavállaló versenyképességét. Ha valaki betegség, vagy egy családtag ápolása miatt esik ki a munkából, akkor sokkal nehezebb naprakésznek maradnia. Az internet számtalan megoldást kínál erre: csatlakozhatunk szakmai csoportokhoz, kérhetünk iparági hírleveleket, olvashatunk az aktuális trendekről, vagy akár egy néhány órás online workshopon is részt vehetünk” – sorolja Zita

Ha tervben van a visszatérésünk, tájékoztassuk erről mihamarabb munkaadónkat. „Jó, ha minimum néhány hónappal, vagy akár egy fél évvel korábban jelezzük szándékunkat, így a cégnek is lesz ideje felkészülni. Úgy gondolom, az őszinteség kiemelt jelentőségű az ilyen helyzetekben, ezért amennyire a vezetővel való kapcsolatunk megengedi, informáljuk őt arról, ha csak részmunkaidőben tudunk munkát vállalni, vagy esetleg még  plusz szabadnapokra van szükségünk. A nyílt kommunikációt a legtöbben értékelik, és ezzel elejét vehetjük a bizalom megingásának is” – emel ki egy fontos pontot a HR-es.  

Új utakon

Amennyiben a kimaradó időben megszűnt a munkánk, a fentieken túl türelemre, rugalmasságra és kompromisszumkészségre is szükségünk lesz ahhoz, hogy egy új munkakörben, és/vagy egy másik munkahelyen megtaláljuk a helyünket. „Ilyen esetekben még fontosabb, hogy megőrizzük szakmai frissességünket, kapcsolatainkat. Ajánlott lehet egy karrier tanácsadót is felkeresni, aki segíthet egy ütőképes önéletrajz összeállításában. Legyünk megértőek önmagunkkal szemben: lehetséges, hogy kezdetben csak részmunkaidőben, vagy nem álmaink állásában tudunk ielhelyezkedni, de ez jó kezdet lehet. Később, amikor már készen állunk, továbbléphetünk egy nagyobb felelőséggel járó munkakörbe vagy a napi nyolc órás munkarendbe” – tanácsolja a szakértő.

Kövessük a fentieket, és készüljünk tudatosan a visszatérésre. Ha ez korábbi munkahelyünkön nem lehetséges, nézzünk szét a legfrissebb álláslehetőségek között, vagy keressünk személyre szabott beállításainkalapján. Frissítsük önéletrajzunkat, és töltsük fel ide. Legyünk naprakészek, kérjünk hírlevelet és Facebook értesítést, így biztosan nem maradunk le a számunkra legmegfelelőbb munkáról.

 

Készítette: Istók Nikoletta

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala

Címkék: álláskeresés, munka, karrier, visszatérés, részmunkaidő