Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Az Y generáció tagjai széles látókörrel és erős önbizalommal lépnek a munkaerőpiacra. „Ez a korosztály olyan szellemiségben nevelkedett, amely azt sugalmazza számunkra, hogy bármit elérhetnek az életben, és arra bíztatja őket, hogy valósítsák meg önmagukat. Éppen ezért rendkívül céltudatosak a mai huszonévesek” – kezd bele tapasztalatai megosztásába Ureczky Balázs, a PÁNiQ iNSTANT vezetője.

Hozzáteszi: „ők már egy globalizált világban szocializálódnak, ahol nincsenek határok. Az internet tele van ismeretlenekkel, akik a semmiből lettek sikeresek és híresek. Ezt a lendületet magukba szívva végzik el a gimnáziumot, majd vágnak bele a felsőfokú tanulmányokba, és érkeznek meg a munka világába.

Hiányos önismeret

A nagy célok, a maradandó alkotásának igénye miatt sokan választanak olyan divatos szakmákat, amelyekről úgy hiszik, hogy a megfelelő út lehet számukra. „Széles perspektívában gondolkodnak, ezért az apró, ám fontos részleteket gyakran szem elől tévesztik. Ilyen lényeges pont az önismeret. Vagyis a legtöbben nincsenek tisztában a saját adottságaikkal, képességeikkel, hogy mi az, ami tényleg nekik való” - mutat rá egy lényeges pontra a szakember, aki maga is elsősorban fiatalokat foglalkoztat.

Így motiváljuk az Y gerenációt - álláskeresés, munka, Y generáció

Akik képesek a személyüket kissé háttérbe szorítani, és rátalálnak arra a tevékenységre, amelyben jól érzik magukat, elkapják a flow-érzést, biztosan sikeressé válhatnak. Vannak, akiknek hosszú út vezet idáig. „Akik nem rendelkeznek kellő önismerettel, és minden lépésüket az egójuk uralja, nagy valószínűséggel tévesen választanak pályát, és hiába halmozzák a diplomákat, nem tudják megtalálni a helyüket, illetve a vágyott nagy áttörés is elmarad” – osztja meg Balázs.  

Korlátok nélkül

Bár a fiatal munkavállalókból gyakran hiányzik a koncentrált figyelem és a valódi tenni akarás, akadnak olyanok is, akiknél a motiváció igazi szorgalommal párosul, és bátran kilépnek a komfortzónájukból is: „velük olyan új dolgokat lehet létrehozni, amiket korábban nem. Ők ugyanis kiemelkedően kreatívak, nyitottan, skatulyák nélkül gondolkodnak, rengeteg ötletük van és képesek akár 24 órában is dolgozni” – vázolja az általuk is keresett munkatársak jellemzőit a vezető.

A lelkes és lendületes fiatalok tudásszomja hatalmas. Számukra a fejlődés lehetősége a legnagyobb motiváció, emeli ki a szakember: „vannak elképzeléseik, távoli, nagy céljaik, és ehhez minél több tudást és tapasztalatot szeretnének gyűjteni. Tisztában vannak azzal, hogy a sikerük a teljesítményükön múlik, és hajlandóak tanulni azért, hogy jobbak legyenek, és feljebb léphessenek a ranglétrán. Nálunk például akad olyan munkavállaló, aki egészen az alapoknál kezdte, de ma már külföldi projekteket vezényel le.

A partnerségen múlik

Balázs szerint a legnagyobb feladat az Y generáció foglalkoztatása során, hogy a fiatalokat meg kell tanítani dolgozni: „mi ezt úgy oldottuk meg, hogy a hivatalos munkarendbe beépítettük az oktatásokat , mint az időgazdálkodás, a vezetői készségek, a  szoftverhasználat, vagyis folyamatosan képezzük a dolgozókat. Bár így lassabbak a folyamatok, de ha partnerként, egyenrangú félként kezeljük a fiatal munkavállalókat, az nagyon pozitívan hat a hozzáállásukra. Természetesen a jó hangulat és emberség mellett fontos, hogy kellően szigorú kereteket határozzunk meg a munkavégzés során, különös tekintettel határidőkre. De ezt is megfordítottuk: általában a dolgozóktól kérjük, hogy szabják meg az adott feladat határidejét, így a súlyát is jobban érzik.

A pénzbeli juttatáson, esetleges bónuszokon túl az ebbe a korosztályba tartozóknak az jelenti a legerősebb visszajelzést és egyben motivációt is, ha újból lehetőséget kapnak a bizonyításra. „Nálunk ez tökéletesen működik. Akiknek elégedettek vagyunk a munkájával, azokra nagyobb felelősséget bízunk. Ezek lehetnek külföldi munkák, vagy egy nagy tárgyalás lebonyolítása. Így újabb szinten kapnak teret az önmegvalósításra” – mesél gyakorlatukról a vezető.

A motiváló példamutatás

Az innovatív ötletek, a saját vállalkozás gondolatának jegyében az Y generáció tagjai nagyon fogékonyak a hiteles példákra: „igyekszünk megmutatni az általunk követett értékrendet, megosztani velük azt az utat, amit eddig bejártunk, beleértve a kudarcokat és sikereket egyaránt. Ez nagyon inspirálóan hat rájuk, ahogy az is, hogy megbízunk bennük, és megkapják azt az érzést, hogy ők is alakíthatják a cég sorsát” – összegzi Balázs.

Ha még keressük a megfelelő munkatársakat, a Profession.hu csapata lehet segítségünkre egy adott pozíció optimális jelöltjeinek kiválasztásában, legyen szó a legifjabb korosztály tagjairól vagy tapasztaltabb munkavállalókról. Ezzel sok időt és energiát spórolhatunk meg. Ráadásul adatbázisunkban több százezer önéletrajz is rendelkezésre áll, amely naponta kb. 400 további önéletrajzzal bővül.

 

Készítette: Istók Nikoletta

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala

A Profession.hu Google+ oldala

Címkék: álláskeresés, munka, karrier, Y generáció, motiváció