A Learnvest legfrissebb, az Egyesült Államokban elvégzett felmérése szerint a munka és a magánélet egyensúlyáról nem véletlenül esett egyre több szó 2013-ban. A kutatás alapján ugyanis eddig soha nem látott mértékben emészti fel a munka mindennapjainkat.

A megkérdezettek 15 százaléka vallja magát munkamániásnak, 16 százalékuk pedig saját bevallása szerint a legtöbb hétvégén dolgozik.

A felmérésből az is kiderült, hogy a munka és a magánélet egyensúlyának felborulása kihatással van a családi életre is. Négyből egy megkérdezett veszekedett már párjával a túlórák miatt. 23 százalékuknak pedig lelkiismeret-furdalása van amiatt, hogy a munkahelyi teendők miatt nem tölt elegendő időt otthon.

A munka és a magánélet egyensúlyának elérése sokak szerint csupán vágyálom. 39 százalék szerint elérhetetlen, 27 százalék szerint ugyanakkor ügyes szervezéssel megoldható.

Annak, hogy a munka az irodai falain túl is elkíséri a dolgozókat, nagymértékben az e-mailek felelősek. A megkérdezettek 35 százaléka hétvégén is rendszeresen ellenőrzi munkahelyi leveleit, 26 százalékuk pedig a nyaralás ideje alatt sem rest megnyitni a céges postafiókot. A helyzet a hétköznapokon is hasonló, a dolgozók 24 százaléka saját bevallása szerint elalvás előtt még az ágyban leellenőrzi, hogy a kollégáktól kapott-e levelet.

Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

A megkérdezettek fele úgy véli, hogy éppen a munka és a magánélet összemosódása miatt szívesen váltana kötetlen munkaidős beosztásra, vagy váltott műszakra egy-egy kollégájával. 43 százalék legszívesebben be se menne többet az irodába, véleményük szerint ugyanis minden feladatnak eleget tudnának tenni otthonról is.

A megkérdezettek kétharmada annyira vágyik hosszabb, összefüggő szabadidőre, hogy beleegyezne a négynapos munkahétbe még akkor is, ha ugyanazt a munkaóra mennyiséget kellene teljesíteni, mint korábban öt nap alatt.

Címkék: munka, magánélet, karrier, szabadság, iroda

Szemlézte: Fogas Krisztina