Győzzük le a nyaralás utáni depressziót!

Ahogyan az első hűvösebb napok beköszöntöttek, többségünkben tudatosult: a nyárnak vége, az iskolaszezon kezdetével pedig már a gyerekek is tanulásra koncentrálnak, így a családoknak fel kell venni a napi rutint.

Szakértők szerint a nyaralás lelkiállapotából a munkába való visszazökkenés sokaknak problémát okoz, különösen igaz ez, ha a vakáció alatt egy mediterrán, vagy más, a miénktől eltérő kultúrába kóstoltunk bele. A napfény, a víz és a szabadság érzéséből ismét az e-mailek tengerébe zuhanni sokaknak a világ végét jelentheti, a nyaralás utáni első napokban pedig sokszor érezzük a kísértést, hogy mindent hátrahagyva elutazzunk és jógastúdiót nyissunk egy görög szigeten.

Íme néhány tipp, melyek megkönnyítik a visszailleszkedést és újra csúcsformába hoznak a munkahelyen:

1. Legyünk tekintettel a bioritmusunkra!

Ne essünk abba a hibába, hogy a kedvetlenséget rendkívül korai keléssel, vagy éjszakába nyúló fennmaradással próbáljuk ellensúlyozni. Ha természetes bioritmusunk szerint reggelente vagyunk a leghatékonyabbak és legaktívabbak, akkor időzítsük arra az időszakra az igazán fontos tennivalókat, melyek erős koncentrációt vagy kreativitást igényelnek.

Kerüljük ilyenkor az e-mailekre való válaszolgatást, időzítsük ezt a délutáni órákra, amikor energiaszintünk lecsökken. Ha a reggel a mi napszakunk, a rutinjellegű tárgyalásokat se erre az időszakra tegyük, csak elvesztegetnénk vele a nap legértékesebb részét. Ha főnökünk inkább a délutáni órákban van a legjobb formában, keressük meg abban az időszakban ötleteinkkel, terveinkkel.

Győzzük le a nyaralás utáni depressziót!

2. Gondoljuk újra a találkozóinkat!

A nyaralásból visszatérve nagy valószínűséggel mindenki beszélni akar majd velünk és meetingek tömegére érkezik majd meghívás. Szakértők szerint az ilyen megbeszélésekből egy átlagos dolgozó életében több van, mint amennyire valóban szükség lenne. Mielőtt bármire is igent mondunk, tisztázzuk, hogy mi az összejövetel pontos célja, és ebben nekünk mi lenne a konkrét feladatunk.

A tárgyalásnak minden esetben vagy döntéshozatalról, vagy egy téma megvitatásáról kell szólnia, a puszta információátadásnak nem ez a legjobb formája. Az ideális időkeret 15 perc, melynek során a résztvevők állnak, ugyanis ez éberségre készteti őket. Kerüljük az evést és ivást a tárgyalások alatt, ezek közösségi összejövetel irányába viszik a találkozót és nagy valószínűséggel elhúzzák a meeting időtartamát.

3. Rövidítsük le az e-maileket!

Rövidítsük le az e-maileket minimum 50 százalékkal, így a címzett nagyobb valószínűséggel elolvassa és gyors döntést hoz, rövid üzenetben válaszol - ezzel időt spórolunk. Az sem mindegy, hogy mit írunk le. Hajlamosak vagyunk azt írni, amit érzünk, ahelyett, hogy azt írnánk, ami cselekvésre vagy gondolkodásra késztetné az olvasót. Ragaszkodjunk a tényekhez, fogalmazzunk világosan, és ha kérésünk van, fogalmazzuk meg egyértelműen és határozottan. 

4. Sajátítsuk el a hatékony időgazdálkodást!

A vakáció kellemes percei után szinte sokkhatásként érhet minket a felhalmozódott munka, a sok kérés, melynek eleget kell tennünk. Ahelyett, hogy irreális elvárásokat támasztanánk magunk felé, vagy gondolkodás nélkül nekiállnánk egyesével a feladatoknak, vegyünk nagy levegőt és szelektáljunk! Mi a legfontosabb és elsőszámú feladat, melyet el kell végeznünk? Mi az, ami már nem aktuális? Kinek adhatunk át feladatokat?

Írjunk listát arról, hogy mi az a 3 legfontosabb dolog, aminek a végére kell járnunk péntekig és kik azok az emberek, akikkel időt szeretnénk tölteni. Ne feledjük, hogy az idő a legfontosabb eszköz, amely a rendelkezésünkre áll, jó beosztásával elkerülhetők az üresjáratok és a túlóra. 

Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

5. Kerüljük el messzire a telefont!

Nyaralásból visszatérve nagy a kísértés, hogy egy-egy stresszesebb helyzetben azonnal az okostelefonhoz forduljunk és felhívjuk családunkat vagy barátainkat, esetleg e-maileket írjunk. Bánjunk óvatosan a magánéleti hívásokkal és levelezésekkel a munkaidő alatt, mert amellett, hogy értékes időt vesznek el tőlünk, azzal a veszéllyel is járnak, hogy érzelmes állapotba hoznak minket, ami miatt még nehezebben tudunk majd figyelni. 

6. Ne halogassunk!

A hirtelen elénk tornyosuló feladatok láttán sokan úgy gondolják, hogy a legjobb, ha majd később átgondolják és több információ birtokában megfelelő döntést tudnak hozni. Nem jó taktika. A "majd átgondolom" helyett legyen célunk a "döntést hozok róla". Minden el nem intézett telefonhívás, meg nem válaszolt felkérés növeli a stressz szintünket és észrevétlenül hatalmassá duzzasztja tennivalóink listáját. Hozzunk döntést mindenről a lehető leghamarabb, majd az aktuális fejlemények tükrében módosítsunk, finomítsunk rajta.

Címkék: munkahely, munkatársak, nyaralás, szabadság, depresszió

Szemlézte: Fogas Krisztina