Generációs problémák a munkahelyen

2019. február 08. Forrás: Profession.hu/Istók Nikoletta

Hasznos: - + Nyomtat

Vajon a különbségek kizárólag az életkorból adódnak, vagy máson is múlhat a generációk együttműködésének sikere? Utánajártunk.

Önnek ajánlott állások

Bizonyos szektorokban, mint például a gyártás, teljesen Generációs problémák a munkahelyen - munka, kollégák, együttműködéshétköznapi, hogy egy több évtizedes tapasztalattal rendelkező kolléga és egy pályakezdő egészen hasonló feladatot végez – a kérdés az, hogy vajon mennyire eredményesen és konfliktusmentesen teszik ezt. Bár a generációk felosztására többféle megközelítés is létezik, nézzük egy gyakran idézettet, mely szerint az 1964 és 1979 közöttiek az X, a 1980-1994-ösök az Y, az 1995 után születettek pedig már a Z generáció tagjai. Fontos megemlítenünk a második világháború utáni baby boom idején, 1946 és 1964 között születetteket, akik közül még jónéhányan tevékenyek a munkaerőpiacon, szemben az őket megelőző veteránokkal, akik már nyugdíjas éveiket töltik. Igazán éles határ a digitális és a nem digitális generáció között húzódik: míg a baby boomerek és az X generáció tagjai idegenkedve figyelik az internet kínálta lehetőségeket, addig a náluk fiatalabbak már ebben nőttek fel, bár igaz, hogy az Y-ok még bőven okoseszközök nélkül töltötték a gyerekkorukat. Mi minden következik ebből, és hogyan oldhatjuk fel a munkahelyünkön mutatkozó különbségeket? Hadas-Hajdu Helga coach iránymutatása következik.

Nem csak a kor számít!

Hadas-Hajdu Helga szerint a generációs problémák egyáltalán nem új keletűek, még ha aktuálisan nagy hangsúlyt is kapnak, valójában azonban a HR területén tevékenykedők évek óta keresik a ténylegesen működő megoldásokat ezek kezelésére. „Az idő felgyorsult és ez a generációs váltásokra is igaz, ugyanis egyre inkább szűkül az időbeli távolság az egyes csoportok között. A különbségeket igazán látványosan az Y generáció piacra lépése hozta felszínre, és bár akadtak köztük olyanok, akik mentalitása, munkához való hozzáállása elfogadhatatlan volt az előttük járóknak, alapvetően mégis nagyon jól tud együtt dolgozni az Y és X generáció.” Interjúalanyunk személyes tapasztalata is igazolja ezt, a sikeres együttműködés pedig nem is véletlen az említett két csoport között. „A nyolcvanas évek elején születettekben erősen munkál a retro tisztelete, ez pedig a kapcsolódást is megkönnyíti a náluk idősebbekkel.

És van még egy lényeges pont, ami meghatározó a generációk kapcsolatát illetően. „Ma már egyre gyakrabban nem csupán az életkor szerinti különbségekről esik szó a témában, hanem a sokkal nagyobb súllyal bíró értékrendbeli eltérésekről is, mert a tényleges ellentétek és egymás meg nem értése leginkább ezekből fakad. Elmondható ugyan, hogy az egyes generációknak vannak jellemző értékeik, azonban az egyének hitrendszere, prioritásai azok, amelyek a munkakapcsolatokban valóban megmutatkoznak. Az X és Y generációk képviselőinél egyaránt fontos az őszinteség, a szavahihetőség, a megbízhatóság, vagy a másik magánszférájának tisztelete, ami jó alapot ad az eredményes munkakapcsolatokhoz, de ennek az ellenkezője is igaz lehet, ha az együtt dolgozó kollégák teljesen más kereteket tartanak irányadónak” – osztja meg a szakember.

Generációs problémák a munkahelyen - munka, kollégák, együttműködés

A csomagunk része

Az életkor tehát többé-kevésbé csak egy számadat, amitől teljesen függetlenül lehet eredményes a közös munka a tőlünk idősebbekkel és fiatalabbakkal egyaránt. A képlet azonban mégsem ennyire egyszerű. „Ahogy szocializálódunk, az jelentősen rányomja a bélyegét a munkához való hozzáállásunkra, és e tekintetben érezhető az emlegetett éles határ az internet térnyerését megelőző és az azt követő nemzedékek között. Az X képviselői, ha valamilyen sérelem, bántás, kellemetlenség érte őket az iskolában, azonnal megélték a szégyent és a szenvedést. A történéseket magukban kellett tartaniuk hosszú órákon (esetleg napokon) keresztül, mire hazaérve a szüleiknek, vagy hétvégén egy barátjuknak elmesélhették azt, vagyis a feldolgozás folyamata is elkezdődött ez idő alatt. Amennyiben az Y vagy a Z generáció tagjaival esik meg bármi hasonló, azonnal kiposztolják valamelyik közösségi oldalra, megerősítést, sajnálatot, vagyis azonnali visszajelzést várva, ami igaz a munka kontextusában is. Ha ezt nem kapják meg, az komoly önértékelési problémákat hozhat magával, felnőttként is” – mutat rá Helga.

A 20-as éveikben járókkal többnyire azért találnak nehezebben közös nevezőt a náluk idősebbek, mert hiányzik belőlük az az alázat a munka felé, ami az Y-okban még megvolt, nekik ugyanis az oktatásból kikerülve még küzdeniük kellett egy jó állásért a megannyi pályázó között. Bár megvan már bennük az a szellemiség, ami nem tartja őket évtizedekre egy munkahelyen: csupán addig maradnak, amíg az számukra megéri, és ezért hajlandóak nehézségekkel is megküzdeni, ha azonban a mérleg már kibillen az egyensúlyból, rögvest tovább állnak – innen ered a jobhopperség, vagyis a 2-3 évente jellemző váltás. A Z generáció ezzel szemben már sokkal türelmetlenebb és öntudatosabb, úgy érzi, neki sok minden jár, és ha a munkáltató nem értékeli mindazt, amit tudnak, gondolkodás nélkül sétálnak ki az ajtón (vagy meg sem jelennek az állásinterjún)” – osztja meg a coach.

És hozzáteszi: „Mielőtt hibáztatni kezdenénk a legifjabb munkavállalókat, látnunk kell, hogy mentalitásuk a neveltetésükből fakad. Pontosan tudják, hogy nem a szüleik példáját akarják követni, és ehhez meg is kapják a bíztatást felmenőiktől. A legtöbben iskolás koruk óta azt hallják, hogy mennyire tehetségesek, bármit elérhetnek, vagyis valósítsák meg önmagukat, úgy, ahogy azt ők szeretnék. Ráadásul, ami sokkal veszélyesebb a parttalan dicséreteknél, az maga a munkaerőpiac, ahol dolgozni kezdenek. Bőven válogathatnak az állások között, ha bármi nem az elvárásaik szerint alakul, nem kell megalkudniuk.

Van megoldás!

Ahogy az a fentiekből kiderül, a helyzet sokkal összetettebb, mint azt elsőre gondolnánk – merthogy valószínűleg egy-egy munkahelyi konfliktus esetén eszünkbe sem jut, mi minden állhat a háttérben, pedig itt van a kutya elásva! „Ahhoz, hogy feloldjuk az ellentéteket, és jobb, együttműködőbb légkört tapasztaljunk meg kollégáinkkal, elengedhetetlen, hogy megismerjük egymást, megszabadulva a sztereotípiáinktól. Használjuk ki erre a közös ebédeket, a születésnapok ünneplését vagy céges rendezvényeket, egy szóval, kezdjünk el közösségként működni” – tanácsolja a szakember, aki szerint azzal is sokat nyerhetünk, ha megpróbálunk odafigyelni a különböző korosztályokhoz tartozó munkatársaink legfőbb értékeire. Erre a közös feladatmegoldás, ötletelés tökéletes terepet adhat, amennyiben ténylegesen befogadóak vagyunk a miénktől eltérő gondolkodásmódokkal, véleményekkel szemben.

Legyünk nyitottak egymásra, kérdezzünk, ha nem elfogadható egy-egy reakció, megoldás számunkra. Egyszerűnek tűnik, azonban, különösen a tapasztaltabb generáció tagjaitól, komoly szemléletváltást kívánhat ennek a hozzáállásnak az elsajátítása, ahogy a fiatalabbaknak ugyanígy van dolguk a kérdéssel. Tegyünk egy próbát, és legyünk kíváncsiak azokra, akikkel nap, mint nap a legtöbb időt töltjük. Ha azonban törekvéseink ellenére sem oldódnak a generációs ellentétek munkahelyünkön, ne riadjunk vissza a váltástól sem – életkortól függetlenül! Személyes preferenciáink mentén válogassunk a több ezer álláslehetőség közül, és azzal is növelhetjük esélyeinket, ha aktuális önéletrajzunkat feltöltjük ide, így a munkáltatók számára is láthatóvá válunk. A nekünk való munka és közeg közelebb van, mint hinnénk!

Készítette: Istók Nikoletta

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala

A Profession.hu Google+ oldala

Címkék: munka, munkahely, kollégák, generációk, együttműködés

- Profession.hu

További cikkek a karrierépítésről
További cikkek a karrierépítésről
www.facebook.com/Profession.hu

Kapcsolódó témák

-

Hogyan hozzuk ki a legtöbbet a hosszú hétvégénkből

2019. április 18.
Sajnos a munkahét vége kevesek számára jelenti valóban a munka végét is. Pedig a hétvégének valóban a feltöltődésről kellene szólnia! Bővebben

-

Megállni kötelező!

2019. április 17.
A kiégés valós és nagyon komoly probléma, ráadásul sokkal többeket veszélyeztet, mint gondolnánk. Honnan vehetjük észre, hogy baj van, és mit tehetünk? A szakértő elmondja. Bővebben