Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Egy állásinterjú procedúráján számos, esetleg nehéz kérdésnél kell megfelelnünk, ám a leginkább az hozza zavarba a delikvenst, ha a fizetési igényére terelődik a szó. Ilyenkor ugyanis túl szerénynek éppúgy nem jó lenni, mint irracionálisnak. Jó, ha előre készülünk erre!

Sok esetben már az álláspályázatban elkérik a jelentkezők bérigényét, de legkésőbb a személyes interjún sor kerül erre. Ez mindenképpen jó jel, azt jelzi ugyanis, hogy számításba veszik, hogy esetleg minket alkalmaznak.

Tájékozódjunk!

Szakértőnk, a nemzetközi elektronikai cégnél HR-es Vera szerint a legtöbb vállalatnál van ugyan egy előre meghatározott költségkeret az új munkatárs alkalmazására, ám indokolt esetben ettől eltérhetnek, nem hiábavaló tehát az alku. A lényeg a meggyőzésben, a megfelelő indoklásban rejlik.

Vera felhívja a figyelmet arra is, hogy a legtöbben elkövetik azt a hibát, hogy egy konkrét összeget mondanak, esetleg tól-ig határozzák meg az igényüket. Szerinte sokkal jobban járunk, ha alaposan felkészülünk az adott munkakör, munkaerő-piaci szegmens ismérveiből, és ezen információk birtokában tudunk magabiztosan érvelni.

A kommunikációnkban természetesen ki kell emelnünk egy minimumot, ami alatt nehezen tudjuk elképzelni a megegyezést, jelezve, hogy tisztában vagyunk azzal, a munkáltató kedvezőbb feltételt is szabhat. Ezzel elkerülhetjük azt a gyakori esetet, hogy nagy szerénységünkben munkavállalóként jelentősen alul lőjük a vállalat elképzelését és lehetőségét. Az igazán korrekt partnerek ilyenkor azért szólnak, hogy ettől jobb kondíciókat tudnak felkínálni, de nem minden esetben.

Fontos az indoklás

Szakértőnk szerint igen fontos, hogy a bérigény-tárgyalás során fejtsük ki, miért tartjuk indokoltnak a szóba került összeget, és tisztázzuk, hogy milyen egyéb juttatások - cafeteria, költségtérítés stb. - egészítik ki azt.

Érv lehet, hogy az előző munkahelyünkön hasonló beosztásban mennyit kerestünk, az, hogy mennyi tapasztalatunk és rutinunk van a munkakör ellátásában, pályakezdőként felhozhatjuk a friss tudásunkat, a lelkesedésünket, a tudásvágyunkat, a fejlődési lehetőségeinket.

   Fizetési igény - szerényen vagy arcátlanul?   

Kitérő vagy bizonytalan választ nem érdemes adni a fizetési igényre vonatkozó kérdésre, amennyiben az állás elnyerésének puszta ténye fontosabb számunkra a bérezésnél, azt is mondjuk el nyugodtan, hogy a biztos állás jelenleg nagyon lényeges az élethelyzetünkben, ezért el tudjuk fogadni azt a bércsomagot, amit a munkáltató kínál.

Amennyiben már az álláspályázatnál meg kellet jelölnünk a fizetési igényünket, ahhoz ragaszkodjunk élőben is, hiszen ugyancsak nem veszi jól ki magát, ha ilyenkor bizonytalanodunk el.

Saját érdekünkben

Megkérdezett HR-szakértőnk szerint minden erőnkkel és lehetőségünkkel törekedjünk arra, hogy az állásinterjún olyan lehetőségeket tudjunk megalapozni, ami előrelépést jelent jelenlegi helyzetünkhöz képest. Tudjuk, mit akarunk: amennyiben az állás elnyerése és a biztos jövedelem javít a körülményeinken, erre törekedjünk, ha azonban magasabb pozíciót, több pénzt szeretnénk, azt is bátran közöljük az interjúztatóval.

A fizetési igény megjelölése tehát nem egy lottószám bemondása, éppolyan alapos felkészülést, realitásérzéket, önismeretet és megfelelő indoklást kíván, akárcsak az álláspályázat többi része. Az olyan munkahelyeken pedig, ahol minden pozícióra tudnak egy teljesen tapasztalatlan juniort feleannyi pénzért, lehet, hogy semmi keresnivalónk.

 

Ahhoz, hogy minél hamarabb eljussunk a fizetési igény megjelölésére vonatkozó munkáltatói kérdésig, érdemes rendszeresen ellátogatni a Profession oldalára, hiszen személyre szabott beállításainkkal mindig értesülhetünk a legfrissebb és legjobb munkaerő-piaci lehetőségekről. Kérjünk hírlevelet és Facebook-értesítést is!

Készítette: Papp Sándor

                      A Profession.hu Facebook oldala

                      A Profession.hu Instagram oldala