Ép testben ép lélek – a munkahelyen is

Ahhoz, hogy jobban érezzük magunkat fizikailag, mentálisan és lelkileg, néhány egészen apró gyakorlat is elegendő. Ezekből gyűjtöttünk egy motiváló csokorra valót.
Önnek ajánljuk!
Minden út azzal a bizonyos első lépéssel kezdődik, és ez kétségtelenül igaz akkor is, ha életmódváltásról, az egészségesebb étkezés és a rendszeres testmozgás bevezetéséről van szó. Sokan azonban ezek hallatán teljesen megbénulnak, és úgy érzik, a számtalan feladat, határidő, és az állandó rohanás mellett arra már végképp nem futja a nem létező energiájukból és idejükből, hogy új szokásokat építsenek be az amúgy is zsúfolt mindennapjaikba. A jó hír, hogy közérzetünk feltunningolásához nincs szükségünk napi több órányi szabadidőre (persze haladók ezzel a lehetőséggel is élhetnek), csupán némi tudatosságra és kreativitásra, ráaádásul a munkaidőnk alatt!
Sok kicsi sokra megy
Amikor arról beszélünk, hogy figyeljünk oda jobban magunkra, gyakran valamiféle száznyolcvan fokos fordulatra gondolunk, heti öt edzéssel és folyamatos lemondással, ami a kedvenc ételeinket illeti. Valószínűleg akadnak olyanok, akik pontosan ez kell a tartós eredményekhez, gyakoribb azonban, hogy a kisebb, még komfortzónán belülre eső változtatások lesznek hosszú távon is fenntarthatóak. Az apró, csekélyebb erőfeszítést igénylő gyakorlatok, döntések ugyan nem hoznak majd hirtelen látványos eredményeket, a kitartás azonban garantáltan megtérül, arról nem is beszélve, hogy az első sikerélmények, jó tapasztalatok ösztönöznek majd bennünket az esetleges nehezebb elhatározásokra is.
Csak elkezdeni nehéz
Halogatunk, tehát vagyunk, vagy úgy is fogalmazhatnánk, hogy kifogást mindig fogunk találni, amiért majd csak holnap (holnapután, a következő hétfőn vagy a legközelebbi elsején) kezdünk bele valamibe. Vegyük elejét ennek a nem túlságosan hatékony szokásunknak, és ne várjunk: a mai nap tökéletes ahhoz, hogy tegyünk valamit az egészségünkért, a fittségünkért! Illetve pontosítunk: a mai munkanap lehet a legjobb kezdet. Ugye máris másképp hangzik, hiszen ki ne tudna a munkaidejéből lecsípni néhány percet, esetleg egy fél órát? Természetesen senkit nem buzdítunk arra, hogy lábat lógasson a sürgős és fontos teendők helyett, arra azonban már sokkal inkább, hogy az üresjáratos időszakokat, amelyek telefonnyomkodással vagy a sokadik kávé elkortyolásával, esetleg dohányzással telne, használjuk fel inkább a személyes jó ügyünkre.
Vigyázz, kész, rajt!
Tíz egészen egyszerű, bárki számára megvalósítható gyakorlatot hoztunk, amelyek egy része akár egy hosszúra nyúló meeting vagy telefonbeszélgetés alatt is észrevétlenül kivitelezhető. A cél, hogy minél többet kipipáljunk, és 10 nap után se hagyjuk abba a sort. Vágjunk bele!
#1. nap: Láthatatlan hasizom. Feszítsük meg, majd engedjük el hasizmunkat egy percig (akár többször is ismételve), miközben a tömegközlekedésen utazunk, megbeszélésen hallgatunk vagy épp az ebédért állunk sorba.
#2. nap: Egészséges nassolnivaló. Amikor legközelebb csokiért, chipszért, gumicukorért indulnánk, szerezzünk be inkább egy zacskó diákcsemegét, és abból csipegessünk – de mértékkel.
#3. nap: Lábujjhegyre! Pörgessük fel a vérkeringést az ülés miatt elgémberedett lábszárunkban. Húzzuk ki magunkat, majd emeljük lábujjhelyre lábainkat, aztán engedjük vissza a talajra. Ismételjük meg tízszer a gyakorlatot, amikor csak jól esik!
#4. nap: Az vagy, amit megeszel. Adjunk ma kimenőt a gyomrunknak, és válasszunk könnyű, színes fogásokat ebédre, illetve vacsorára.
#5. nap: A légzés ereje. Egy percig csak a ki-és belégzésünkre figyeljünk, ezáltal kitisztul a fejünk és felfrissül a testünk.
#6. nap: Lift helyett. Használjuk a lépcsőt a felvonó helyett, az egész munkaidőnk alatt!
#7. nap: Hálás combizom. Ismét egy kis ülő-fitness: üljünk egyenes háttal, majd nyújtsuk ki lábainkat, tíz másodpercre feszítsük meg combjainkat, majd lassan érkezzenek vissza lábaink a talajra. Kezdőknek tíz, haladóknak harminc ismétlés javasolt.
#8. nap: Mentesen. Ma mondjunk le az édességekről, a koffeinről és az üdítőkről, helyettük fogyasszunk (sok!) vizet, és ízesítetlen zöld- illetve gyümölcsteát. Tartsuk szem előtt: a lehetetlen nem létezik, és csupán egyetlen napról van szó!
#9. nap: Álló fogadás. Próbáljuk ki, milyen állva megbeszélést tartani: garantáltan rövidebb ideig tart, és még egészséges is. Ebédelhetünk vagy telefonálhatunk is állva, a lényeg, hogy ma minél kevesebb időt töltsünk egy székbe süppedve.
#10. nap: Gyümölcsnap. Tízóraira, uzsonnára, vagy csak a délutáni nassolásra készüljünk gyümölccsel vagy turmix-szal. A lehetőségek száma végtelen!
Próbáljuk ki a fentieket, merítsünk az ötletekből, majd vessük be a sajátjainkat. A hangsúly a folyamatosságon van, és persze akkor sincs okunk feladni, ha esetleg egy-egy nap kimarad. Az új szokások kialakítása időbe telik, legyünk türelmesek! Ez utóbbi érvényes akkor is, ha épp állást keresünk. Ne üljünk ölbe tett kézzel, válogassunk a legfrissebb lehetőségek között, vagy keressünk személyre szabott beállításaink alapján. Legyünk naprakészek, kérjünk hírlevelet és Facebook értesítéstis, így biztosan nem maradunk le egyetlen nekünk való munkáról sem.
Készítette: Istók Nikoletta
A Profession.hu Facebook oldala
A Profession.hu Instagram oldala
Címkék: munka, munkahely, egészség, mozgás, lehetőség