Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Az utóbbi hetek szélsőséges időjárása nemcsak a szervezetünket viseli meg, de jelentősen megnehezítheti a reggeli készülődést is. Ha mi is gyakran álldogálunk tanácstalanul a tükör előtt, mert már néhány perccel a frissítő reggeli zuhany után melegünk van, érdemes elolvasnunk Molnár Tímea stílustanácsadó tippjeit. Munkahelyi megjelenésünk a jó hangulatunk és ezzel együtt sikereink egyik alapköve lehet – érdemes hát nyáron is foglalkoznunk vele!

Írott és íratlan szabályok

Az, hogy mennyire szabadon válogathatunk a különböző szettek és kiegészítők között, függ a munkakörünktől (hiszen egy ügyfelekkel napi szinten találkozó értékesítő nem érkezhet strandpapucsban egy üzleti megbeszélésre, egy háttérben tevékenykedő informatikusnak pedig nem kell élére vasalt nadrágban végeznie a feladatait), valamint attól is, vannak-e, és ha igen, mennyire szigorúak a munkahelyi előírások. „A hazai vállalatok többsége nem ír elő hivatalos dress code-ot, vagyis öltözködési szabályzatot. Jellemzőbb, hogy kialakul egyfajta általánosan elfogadott norma, amihez az újonnan érkező munkavállalók tudatosan vagy épp tudattalanul alkalmazkodnak” – kezdi Tímea.

„Ez a norma szerencsés esetben egybeesik saját preferenciáinkkal, és inspirálóan hat az öltözködésünkre is. Sokunkkal előfordul viszont, hogy a saját stílusunktól merőben eltérő ruhadarabokat vagyunk kénytelenek viselni, vagy egyszerűen belekényelmesedünk a nem is létező elvárásokba, szürke egyendarabokba. Ha mi is hasonlókat tapasztalunk, érdemes egy-két új, átgondolt szettel feldobnunk a megjelenésünket” – javasolja a tanácsadó.

Lássuk, hogyan!

Nyáron is sikkesen

Az elegancia és a hőség egymástól távol eső fogalmaknak tűnhetnek, pedig a meleg évszakban is öltözhetünk csinosan. Sőt – kényelmesen is! „A nyári ruhatár fő szempontjai a kényelem és a kezelhetőség, mivel a ruháink ilyenkor még inkább ki vannak téve az izzadásnak, a gyűrődésnek. Alapanyagok terén ideális választás a lenvászon, a pamut, a viszkóz és ezek keverékei” – árulja el a stílustanácsadó, majd a színekre is rátér: 

„Az irodai viselet hangulata ilyenkor lehet üdébb, világosabb, akár mintásabb is, mint a téli szezonban. Elfogadott színek például a közepes-vagy tengerészkék, a babakék, a közepes vagy világosszürke, a drapp, valamint a homokszín. A fehér, a törtfehér és a vajszín is központi szerepet kaphat blúzok, felsőrészek, blézerek formájában. A felsorolt színekre tradicionálisan lehet és érdemes is építkeznünk a nyári hónapokban, hogy egy évekig jól kihasználható ruhatárat állítsunk össze” – mondja Tímea, majd hozzáteszi: az örök klasszikusok mellett bátran szemezgethetünk az aktuális trendekből is.

„Divatos most a fagyiszín (mint a rózsaszín, a kék, illetve a türkiz), és végre a lila is, amiben a hazánk lakosságát nagy többségben alkotó, hideg színtípusba tartozó, ezüstös, rózsás adottságú hölgyek bátran tündökölhetnek. De Jolly Joker nyári választás az év színének kikiáltott, friss, vidám világos citromsárga is – optimista hangulata bármilyen szettet feldob a nagy melegben, de használhatjuk akár csak kiegészítőként is, mert nagyszerűen mutat szinte mindennel” – javasolja a szakértő. 

Ha a kiegészítők szerelmesei vagyunk, akkor a nyár a mi évszakunk – ezeknek ugyanis ilyenkor nagyobb szerep juthat. „Övekkel, karperecekkel, brossokkal, nyakláncokkal, vagy akár hajba kerülő kiegészítőkkel is nagyon feldobhatjuk a megjelenésünket. Azonban túlzásokba ne essünk – inkább kevesebb, de jobb minőségű ékszer, bizsu legyen rajtunk, vagy egyszerre csak egy izgalmasabb darab. A gyerekesnek ható, bohókás ékszereket inkább a nyaralásra tartogassuk!” – tanácsolja interjúalanyunk. A megfelelő, stílusunkhoz és munkahelyünk elvárásaihoz egyaránt illő ruhadarabok kiválasztása kulcsfontosságú, de nem elég a tökéletes megjelenéshez – a melegben ugyanis fel kell készülnünk néhány kellemetlenségre is.

Felkészülten az izzadás ellen

A legtöbbünket leginkább a hőség miatt kialakuló izzadtságfoltok zavarják. „Ezt orvosolandó, nyugodtan viseljünk kissé lenge és szellős darabokat, hiszen a ruha és a test közötti légáram is hűsít. Ha lehetőségünk van rá, érdemes a dezodor mellett akár váltóruhát is magunkkal vinnünk a munkahelyünkre, vagy napközben egy gyors zuhannyal, mosdókendővel felfrissítenünk magunkat. Férfiaknak és nőknek egyaránt praktikus lehet továbbá az izzadás lassítására szolgáló hónaljbetét, ami csökkenti a felsőrész átnedvesedését” – mondja a tanácsadó.

Azoknak, akik kifejezetten izzadós típusok, a szakértő azt javasolja, hogy ügyeljenek az anyagösszetételre: minél kevesebb ugyanis a műszál, annál kevésbé fülled be a test. 

„Segítséget jelenthetnek még a mintás felsőrészek is. Minél kuszább, szabálytalanabb a minta, annál kevésbé látszik rajta egy-egy folt. Ugyancsak remek találmányok – és ma már szinte kézipoggyász méretben kaphatók – az utazó- vagy kézi ruhagőzölők. Ezekkel nemcsak indulás előtt, hanem az irodába érve is kisimíthatjuk a ruhánkon keletkezett ráncokat, gyűrődéseket” – hangzik az újabb hasznos tipp. 

Amikor a kevesebb nem több

Lazább viselet ide vagy oda, a munkahelyi öltözékkel kapcsolatban alapvető elvárás, hogy a jó ízlés határain belül maradjunk. De mit is jelent ez pontosan? „Olyan szettekben érdemes gondolkodnunk, amelyek nem feszélyeznek, nem kényelmetlenek, és nem lesznek vizuális bakik forrásai. A rövidnadrág, a térd fölötti hossz, a miniszoknya nem javasolt. Ne viseljünk olyan nadrágokat sem, melyek egy pizsamanadrágra emlékeztetnek - ezek leginkább a gumírozott derekú, nagyon bő szárú kényelmi darabok, melyeket otthon érdemes hordanunk” – mondja interjúalanyunk, mielőtt kitér a legfontosabb alapelvre, amelyet érdemes szem előtt tartanunk.  

„Céges környezetben kimondatlan alapszabály, hogy minél kevesebb bőrfelületet mutassunk: a mélyebb dekoltázs, a fedetlen váll, a pőre hát nem elfogadott. Kerüljük tehát a spagettipántos kis trikókat, a pántnélküli vagy hasvillantós topokat. A cipőnk lehetőség szerint legyen zárt, vagy vigyünk váltócipőt. Ha megengedett a szandál, válasszunk egy csinosabb, letisztultabb darabot. Kerüljük a strasszokat, a masnikat, a feltűnő színeket, kiváltképp az kihívó darabokat! Ügyeljünk továbbá a sarkaink és a körmeink állapotára, és semmiképp se viseljünk papucsot a munkahelyen! Azt pedig talán mondani sem kell, hogy a fehérnemű nyáron is kötelező. Az ízlésesség jegyében ajánlott a testszínű, varrásnélküli, kényelmes, vékony és szolid darabok mellett letennünk a voksunkat” – tanácsolja végezetül a szakértő. 

A fentiek mentén vizsgáljuk meg a ruhatárunkat, és gondoljuk át, hol szükséges változtatásokat eszközölnünk. Ha tartós ideje rossz hangulatunkat a vidám, nyári öltözékünk sem dobja fel, érdemes megkérdeznünk magunktól, hogy vajon jó helyen vagyunk-e, vagy esetleg ideje megfontolnunk a munkahelyváltást. Válogassunk körültekintően, személyre szabottan a több ezer nyitott álláslehetőség között, és ha biztosra mennénk, töltsük fel modernizált CV-nket ide! A naprakészség jegyében kérjünk hírlevelet és Facebook értesítést is!

 

Készítette: Profession.hu

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala

Címkék: munka, karrier, stílus, munkahelyi viselet, dress code