Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Ha sokszor gondolunk arra, hogy jó lenne kollégáinkkal teljesen őszintén beszélni, nem vagyunk egyedül. A kendőzetlen véleménynyilvánítás azonban nem a legjobb taktika a munkahelyi közegben, arról már nem is beszélve, hogy egy-egy rosszul megfogalmazott mondattal meg is bánthatjuk kollégáinkat.

Megnéztük az Undercover Recruiter összeállítását, hogy milyen megnyilvánulásokat érdemes kerülni, de nem álltunk meg itt, kiegészítettük azzal is, hogy helyette mit mondjunk, hogyan fogalmazzunk másként!

1. „Mennyi a fizetése?”

A pénzügyek igen érzékeny terület. Egy kolléga fizetése után érdeklődni olyan, mintha a privát szférájába tolakodnánk, a válasz pedig konfliktusok sokaságához vezethet. Gondoljunk csak bele: nagy valószínűséggel már sohasem fogunk ugyanúgy nézni munkatársunkra, ha megtudjuk, hogy kétszer annyit keres, mint mi. Természetesen ennek a kérdésnek is lehet helye, például egy olyan esetben, amikor az illető ugyanazt a munkát végzi, mint mi, de sejtéseink szerint többet keres és emiatt diszkrimináció gyanúja merült fel bennünk. Ilyenkor tegyük világossá, hogy emiatt szeretnénk tudni a fizetését, és kizárólag a munkaadóval való tárgyalásunkhoz fogjuk felhasználni, az egyenlő és igazságos fizetés kiharcolásának érdekében.

Profession tipp: Ha bármikor arra kényszerülünk, hogy munkatársainkkal fizetésről kell beszélnünk, mindig ajánljuk fel nekik, hogy ha úgy érzik, nem kell beszélniük a témáról, és ha emellett döntenek, azt is megértjük.

2. „Ez nem az én feladatom!”

Kevés munkahely létezik, ahol időről időre ne lenne olyan, hogy az átlagosnál több munkát kap egy kolléga. Ha előfordul, hogy megkérnek valamire, a panaszkodás nem jó válasz. Nem következetesnek, hanem egyszerűen naivnak fogunk tűnni. A munkaadó által adott munkaköri leírásba ráadásul igen sok minden beletartozhat, az ezen való alkudozás nem fog jót tenni sem a főnökeinkkel, sem saját kollégáinkkal való jó viszonynak.

Profession tipp: Abban az esetben viszont nyugodtan utasítsuk vissza a feladat elvégzését, ha az illegális tevékenységet jelent, esetleg saját magunk, vagy munkatársaink testi épségét veszélyeztetné.

  4 dolog, amit új munkatársként ne mondjunk a kollégáknak  

 

3. „Nyugodjon le!”

Ne engedjük, hogy egy-egy éles helyzetben kifusson a szánkon egy utasítás, amely nem a munkahelyre való. Egy ilyen kijelentés azt feltétezi, hogy abban a pozícióban vagyunk, hogy parancsokat osztogathatunk másoknak, ráadásul a kifejezésnek van egy lekezelő jellege is, amely nem szül jó hangulatot munkahelyi közegben.

Profession tipp: Amikor pattanásig feszül a húr, tartsunk szünetet. Fogalmazzunk így: „Látom, hogy nem jutunk dűlőre, mit szólna, ha negyed óra múlva folytatnánk? Addigra mindketten újra átgondoljuk.”

4. „Hallotta, hogy XY…?”

A munkahelyi pletyka negatív hatásairól hosszú tanulmányok születtek már. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy rövidtávú népszerűségünk érdekében feláldozzuk hosszú távú megbízhatóságunkat, szavahihetőségünket. Szavaink ráadásul kísérteni fognak minket, és még kellemetlen helyzetbe is kerülhetünk, ha az illető fülébe jut, hogy milyen információt terjesztünk róla a beleegyezése nélkül.

Profession tipp: Bármilyen nagy is a kísértés, maradjunk ki azokból a beszélgetésekből, amikor egy olyan személyről van szó, aki nincs jelen. Kollégáink észre fogják venni, és még szakmai megbecsültségünk is növekedhet. Ha véleményt akarnak kicsikarni belőlünk, válaszoljuk ezt: „Ennek az ügynek a részleteit nem ismerem, így nem tudok mit mondani…”

 

Fontoljuk meg a fenti tanácsokat és ültessük át a gyakorlatba. Ha állást keresünk, vessük bele magunkat a pozíciók böngészésébe, a Profession.hu oldalára naponta kerülnek ki a legújabb álláshirdetések, melyek közül válogathatunk. Nézzük át a legfrissebb álláslehetőségeket, vagy keressünk személyre szabott beállításaink szerint! Ha tovább szeretnénk növelni esélyeinket, töltsük fel önéletrajzunkatkérjünk hírlevelet és Facebook értesítést, illetve töltsük le a mobil applikációt: Androidra ittiPhone-ra itt.

 

Készítette: Khojaste 

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala