Okostelefonról jelentkezni egy állásra 2016-ban egyre általánosabbá válik majd, a mobilapplikációs álláskereséssel való ismerkedés azonban bizonyos esetekben nemcsak előnyös, de szükségszerű is.

Megvizsgáltunk 3 helyzetet, amikor a Profession.hu mobilapplikációja valódi megmentő volt az álláskeresők számára!

1. Amikor csak a kávészünetben/ebédszünetben kerülünk internet elé

A sales, marketing, bolti eladói, egészségügyi, call center vagy egyéb munkakörökben dolgozók a napi munkavégzés során vagy nem ülnek egész nap a gép előtt, vagy nem használhatják az internetet szabadon.

Így volt ezzel Szabó Veronika 38 éves sales menedzser is, akinek a számára szinte megváltás volt a mobilapplikáció megjelenése.

"Egy multicégnél dolgoztam 6 éve, de egy ideje már éreztem, hogy váltani szeretnék. Túl nagy volt a hajtás és valahogy kezdtem belefásulni a feladatokba, már nem találtam örömet a mindennapi munkába és egyértelmű volt, hogy érdemes lenne körülnéznem az álláspiacon. Már éppen rávettem volna magam arra, hogy elkezdjem nézegetni az állásportálokat, amikor rádöbbentem, hogy mivel a munkám során szinte mindig házon kívül vagyok, nap közben alig töltök időt a számítógép előtt, így esélyem sincs arra, hogy a nap legaktívabb időszakában hirdetésekre pályázzak. Maradt a késő esti böngészés az asztali gép előtt, ilyenkor azonban már iszonyú fáradt voltam, és azt is éreztem, hogy nem keltene túl jó benyomást, ha hajnali egy órakor küldeném el jelentkezésemet egy céghez."

Vera számára végül a mobilapplikáció hozta meg a sikert, melynek segítségével akár 2 meeting között is át tudta futni a legfrissebb ajánlatokat és azzal a lendülettel jelentkezett is.

"A Profession.hu mobilapplikációja volt az a segítség, amire szükségem volt. Tárgyalások között vagy útközben csak rápillantottam a legújabb, személyre szabott ajánlatokra és egyetlen kattintással el is küldtem a jelentkezésemet. Volt olyan nap, hogy 7-8 állásra is jelentkeztem, mindezt a munkaidő alatti pihenőidőben, különösebb erőfeszítések nélkül."

3 helyzet, amikor mobilon kell állást keresnünk!                3 helyzet, amikor mobilon kell állást keresnünk!

2. Amikor az egyenlő esély a fontos 

Váczi Csaba 52 éves géplakatosnak kezdetben erős aggályai voltak, amikor a mobilapplikációs jelentkezést fontolgatta.

"Abból a korosztályból származom, akik még nem mobiltelefonnal a kezükben nőttek fel, így kezdetben még az internetes jelentkezés is problémát okozott, a mobilon keresztül történő álláskereséstől pedig idegenkedtem. Azon gondolkodtam, hogy vajon a munkaadó mit gondol arról, aki mobilon küldi be a pályázatát, még az is megfordult a fejemben, hogy ezt a típusú jelentkezést lehet, hogy inkább csak a fiatalok esetén díjazzák. Végül egy cég HR-eséhez fordultam, aki elmondta, hogy a mobilapplikáción keresztül benyújtott jelentkezés is normál jelentkezésként fut be hozzájuk, teljes az esélyegyenlőség, semmilyen megkülönböztetés nincs a hagyományos számítógépen keresztül érkező üzenetekhez képest."

3 helyzet, amikor mobilon kell állást keresnünk!

3. Amikor nem lehet várni

Dénes Ágnes pályakezdő. A 24 éves marketing asszisztens álláskereső szerint olyan nagy a verseny, hogy egyedül a mobilappos jelentkezés segítségével tud minden őt érintő álláshirdetésre rögtön jelentkezni.

"Kidolgoztam több féle önéletrajzot is és ezeket feltöltöttem a Dropboxba és a Googledocsba is, ezek felhő alapú tárhelyek, így nem kell egész nap otthon ülnöm a gép előtt ahhoz, hogy minden engem érintő álláshirdetésre jelentkezni tudjak. Az én generációm ráadásul híres a multitaskingról, vagyis szeretünk egyszerre több mindennel foglalkozni. Tipikus jelenet, hogy tévénézés közben a mobilomon chatelek a barátaimmal, de nyitva a Profession mobilapplikációja is, így amikor felbukkan valami érdekes, egyetlen gombnyomással el is küldöm az életrajzomat. Nincs értelme várni, olyan sok ajánlat érkezik, hogy ha rögtön nem jelentkezem, hajlamos vagyok elfelejteni és mire észbe kapnék, már le is járt a hirdetés. Inkább arra fektetek több energiát, hogy az önéletrajzom ütős legyen, 4-5 féle verziót is kidolgoztam különböző munkaköröknek megfelelően."

Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Készítette: Khojaste K

Címkék: munka, álláskeresés, mobil, okostelefon, applikáció, alkalmazás