Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Az idén 30 éves MG Zala üzemben zajlik nagy fejlesztés, a terv szerint már a nyár végére termelésbe állnak az új, automata szerelő gépek – ezeket egy korábbi beruházás révén már beszerezte a cég. Kismegszakítókhoz és azok végszereléséhez szükséges új gyártósorokat szerez be a vállalat, illetve a projekt részeként gyártásmodernizálásra, hegesztési folyamatok automatizálásra is sor fog kerülni.

„Már 30 éve működik a gyárunk Zalaegerszegen és nem is ünnepelhetnénk méltóbban ezt az évfordulót, mint újabb jelentős fejlesztésekkel, amelyek azon túl, hogy növelik a kapacitásunkat, még zöldebb működést tesznek lehetővé, és új munkahelyeket is teremtenek. Nagyon fontosnak tartom azt is, hogy az MG Zalát is az okosgyár koncepció jegyében fejlesztjük.” – mondta el Petrényi László, a Schneider Electric MG Zala üzemének igazgatója.

Az üzem épületét is fejleszti a cég a fenntarthatóbb működése érdekében: a járműflottát elektromos autókra cserélik, új fűtés-hűtési rendszert telepítenek. A fejlesztés eredményeként a gyár nettó zéró CO2-kibocsátású üzem lesz.

A múlt évben a gyárban dolgozók száma 150-nel nőtt, így már 600 dolgoznak ott. Idén pedig már 20 munkatársat vettek fel az MG Zalához, és további 40 fővel tervezi bővíteni a cég a csapatát.

Aktuális álláshirdetések

A zalaegerszegi állásokat itt tudjuk megnézni. Ha épp most keressük a nekünk való állást, akkor nézzünk körül az álláslehetőségek között személyes prioritásaink szerint. Frissítsük önéletrajzunkat és töltsük fel ide, és ha tovább növelnénk esélyeinket, kérjünk hírlevelet és Facebook értesítést is, hogy biztosan azonnal értesüljünk a nekünk való új munkákról!

Egyértelműen megállapítható, hogy szakemberekre valamennyi szektorban nagy szükség van folyamatosan, a fizikai, segéd és betanított munka között pedig akkor érdemes szétnéznünk, ha nincs szakmánk vagy felsőfokú végzettségünk, de akkor is, ha gyorsan szeretnénk elhelyezkedni.

Ha képzettségünk szerint keresnénk:

- szakiskolai végzettséggel itt,

- középiskolai végzettséggel itt,

- főiskolai diplomával pedig itt érdemes szétnéznünk.

Ha még nincs tapasztalatunk egyáltalán a munka világában, de szeretnénk már elhelyezkedni, ezeket az állásokat böngésszük át.

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala