Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Eddig az otthonunk és magányunk biztonságában, esetleg a barátaink támogató felügyelete alatt szerkesztgettük, fejlesztgettük az előadásunkat, és bár ott lebegett a fejünk felett a tudat, hogy egyszer ezt majd valóban elő kell adnunk nagyközönség előtt, amíg el nem jön a végső pillanat, könnyedén folytathatunk strucc politikát.

Nem kell azonban megijednünk, bízzunk benne, hogy a végén kifizetődik az eddig belefektetett időnk és energiánk! Ha elérkezik a nagy nap azzal a magabiztos tudattal lépkedjünk a közönség elé, hogy részünkről megtettünk minden tőlünk telhetőt, hogy tökéletesen sikerüljön a prezentáció. Már csak néhány finomhangolás maradt a végére…

Győzzük le a félelmünket!

Képzeljük el a lehető legrosszabbat

Csupán csak néhány másodperc erejéig, de szánjunk rá időt, hogy lefirkantsuk egy darab papírra a lehető legrosszabb szcenáriót. Belesülünk az előadásba? Elájulunk a színpad kellős közepén? Az egész előadást elkent sminkkel, vagy a fogunkra ragadt saláta levéllel prezentáljuk végig?

Valljuk be őszintén, azért egyik sem a világ vége. Ráadásul, most, hogy tisztában vagyunk vele, hogy mitől félünk a legjobban, jobban oda tudunk rá figyelni, illetve meg tudjuk előzni, hogy bekövetkezzen.

Emlékeztessük magunkat rá, hogy ez az egész nem rólunk szól

Senki nem azért megy el az előadásra, hogy minket, és csakis minket nézzen. Nem. Azért vannak ott, mert magára a témakörre, vagy éppen előadás sorozatra kíváncsiak.

Fókuszáljunk arra, amit mondani szeretnénk, hiszen a közönség is arra fog. Nem mi, hanem a mondandónk van a középpontban.

Nem vagyunk egyedül

Mindenki ugyanott kezdte, ahol most mi. Gondoljunk arra, hogy minden valószínűség szerint, Gandhi is ugyanúgy izgult az első beszédei előtt, mint mi. Ő is meg tudta csinálni, mi is túl fogjuk élni. Ez lebegjen a szemünk előtt.

Ismerkedjünk meg saját félelmünkkel

Azt, hogy pontosan milyen hatással van ránk a félelem, csak mi tudhatjuk. Leizzadunk? Elkezdünk dadogni? Hadarunk? Ismerjük fel, és ismerjük be a kellemetlen tüneteket, és fogadjuk el őket. Ha pontosan tudjuk, mire számíthatunk, hirtelen már nem is tűnik majd olyan félelmetesnek a dolog. Arról nem is beszélve, hogy ha tisztában vagyunk félelmünk mechanizmusával, sokkal könnyeben fel tudunk készülni rá. Állítólag, ha szembesülünk a félelmünk tárgyával, az agyunk azon része, amely a félelemérzetet gerjesztette, elcsitul.

Fogadjuk el, hogy valószínűleg semmi nem úgy alakul majd, ahogy terveztük

Ezt az egyik legnehezebb, de egyben legfontosabb is elfogadnunk! Soha, egyetlen előadásunk prezentációnk sem alakul majd pontról pontra úgy, ahogy elterveztük, vagy éppen begyakoroltuk. Lehet, hogy rosszabb, lehet, hogy jobb lesz, lehet, hogy kifelejtünk valamit, de az is lehet, hogy a mondat közben ugrik be valami fantasztikus példa. Előfordulhat, hogy a technika ördöge viccel meg minket, vagy egy közönség kérdés hoz zavarba. A lényeg, hogy pontosan ezektől az apró, nem várt mozzanatoktól lesz a prezentációnk különleges és egyedi.

Viszlát, lámpaláz! III. rész

Út a pódiumra – végjátszma

Lélegezzünk!

Banálisan hangzik, mégis működik. Ha nagyon idegesek vagyunk, megremeg a térdünk, álljunk meg egy pillanatra és vegyünk egy nagy levegőt. Tényleg segíteni fog. Kicsit megnyugszik az elménk, és újra tudunk fókuszálni.

Dolgozzunk a „Power Pose”-unkon

A testtartásunk bizonyítottan befolyásolja a hangulatunkat. Pontosan ezért annyira hatékony egy-egy, úgynevezett power pose. Egy olyan testtartás, ami erőt, magabiztosságot, határozottságot sugároz. Legyen ez akár az, hogy kihúzzuk magunkat, vagy egy, kifejezetten ránk jellemző gesztikuláció, a lényeg, hogy találjunk magunknak egy olyan pózt, amiből erőt tudunk meríteni.

Szúrjunk ki egy pontot, és koncentráljunk arra

Először kiállni egy pódiumra, és szembe nézni a közönséggel valóban ijesztő tud lenni. A sok ránk szegeződő szempártól könnyű zavarba jönni. Ilyenkor szúrjunk ki egy pontot (legyen az akár egy óra, egy tábla, vagy egy látható folt a falon…) a közönség feje felett, magunkkal szemben, és fókuszáljunk arra, hogy egy kicsit megnyugodjanak az idegeink.

Azért ne feledkezzünk meg a szemkontaktusról sem

Ha már lecsillapodtak a kedélyek, tehát sikerült megnyugodnunk, és belekezdenünk az előadásba, vegyük fel a szemkontaktust a közönséggel. Arra azonban figyeljünk oda, hogy ne csupán egy emberhez beszéljünk, pásztázzunk végig az arcokon, és mindig keressünk egy-egy új szempárt, akihez a következő néhány mondatunkat intézzük.

Tartsunk apró szüneteket

Barack Obama azért nagyszerű előadó, mert nagyon ügyesen használja a szünet erejét. Egy-egy fontosabb mondat után, csendben marad, és hagyja, hogy a hallgatósága felvegye a fonalat, vagy éppen megeméssze a hallottakat. Egy kis szünet arra is tökéletes, hogy ismét felkeltse a közönség érdeklődését, hiszen kizökkenti őket az előadás menetéből.

Legyünk önmagunk

Még akkor is, ha egy olyan témáról kell beszélnünk, ami számunkra is újdonság, és kifejezetten sokat kellett gyakorolnunk az előadásunkat, ne veszítsük el a saját hangunkat. Ne akarjunk másnak, vagy másmilyennek mutatkozni, hiszen bőven elég lesz a prezentációnkra odafigyelni, nem kell még a színészkedés terhét is magunkra venni mellé. Legyünk önmagunk, nyugodtan vigyük bele az előadásba saját stílusunkat.

Így, hogy kezünkben van a tökéletes prezentálás kulcs, már csak rajtunk múlik, hogy bele merünk-e állni az adódó lehetőségekbe. Az első után a második már sokkal könnyebb lesz, és, bár könnyen lehet, hogy még a századik előadásunknál is megremeg majd a térdünk, ne felejtsük el, a gyakorlat teszi a mestert. Ha lehetőségünk van rá, ne futamodjunk meg, kapjunk az alkalmon!

Készítette: Profession.hu

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala