Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

A következő szemesztertől új szakokkal bővül a hazai felsőfokú képzési kínálat, többek között a körforgásos gazdaság és az adattudományhoz kapcsolódóan is lehet már tanulni. Ezeken felül további újdonság, hogy a hallgatók egészséges életmódjuk érdekében kredittel ösztönözhetők rendszeres testmozgásra, sportolásra.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium közölte, hogy egyre nagyobb az igény az egyformán magas színvonalú mérnöki és fizikai ismeretekkel rendelkező szakemberek iránt, ezért hozták létre a fizikus-mérnöki alapképzési szakot.

„A teremtett környezet megóvását szolgálja a körforgásos gazdasági modell, amely a fenntarthatósági szempontokat komplexen kezelő megoldásokat keres a gazdasági folyamatokra. A tiszta, zöld alternatívák felkutatását és térnyerését támogató ismereteket, kompetenciákat, készségeket szerezhetnek azok a fiatalok, akik az újonnan induló fenntartható és körforgásos turizmus, körforgásos gazdaság menedzsment és körforgásos gazdaság tervező-fejlesztő mérnök szakokon folytatják tanulmányaikat.” – olvasható a minisztérium közleményében.

Az adattudomány mesterképzési szakon pedig olyan szakembereket képeznek majd, akik a természetben, a gazdaságban vagy a társadalomban lezajló folyamatok jobb megértése érdekében az adatok közötti összefüggéseket vizsgálják.

A megújuló képzési struktúra rugalmasabban követi a gyorsan változó munkaerőpiaci igényeket, és a technikai fejlődés kihívásaihoz is alkalmazkodik.

A megújuló felsőoktatásban fontos szerepet kap az egészséges életmódra ösztönzés is. Az egyetemi sportolás ezért kreditet ér: a rendszeres mozgás intézményi kereteken kívül is végezhető, igazolt sporttevékenységgel is kiváltható.

Aktuális álláshirdetések

Ha még csak most gondoltunk először arra, hogy rátaláljunk az igazán nekünk való állásra, akkor nézzünk körül az álláslehetőségek között, személyes prioritásaink szerint.

Frissítsük önéletrajzunkat és töltsük fel ide, és ha tovább növelnénk esélyeinketkérjünk hírlevelet és Facebook értesítést is, így biztosan azonnal értesülünk a nekünk való új munkákról!

Ha lakhelyünk szerint rangsorolnánk elsősorban, akkor itt kezdjük az álláskeresést. A kulcsszavas keresésben pedig ez a rész lesz a segítségünkre.

Ha képzettségünk szerint keresnénk a pozíciók között, böngésszünk így:

- szakiskolai végzettséggel itt,

- középiskolai végzettséggel itt,

- főiskolai diplomával pedig itt érdemes szétnéznünk.

Ha nyelvismeret szerint keresnénk:

- az angol nyelvtudást igénylő pozíciókat itt találjuk,

- a németet itt,

- a franciát itt,

- nyelvismeret nélkül pedig itt keressünk.

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala