Tovább bővíti mátészalkai gyárát a FrieslandCampina

Tovább bővíti mátészalkai gyárát a FrieslandCampina

Tovább bővíti mátészalkai tejipari gyárát a holland tulajdonú FrieslandCampina Hungária Zrt., az 5,1 milliárd forintos beruházáshoz a kormány 980 millió forint támogatást ad.

Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Több mint egymillió túró rudi naponta

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón jelentette be a bővítést, és azt is kiemelte: a beruházással a mátészalkai gyárban és a budapesti szolgáltató központban 784 ember megélhetése válik továbbra is kiszámíthatóvá, a technológiai fejlesztéssel pedig a gyár termelési kapacitása 25 százalékkal nő.

A cég több ezer magyar család megélhetéséhez járul hozzá: 36 régiós tejtermelő és 450 magyar beszállító terményeit használják fel a túró rudi és más termékek gyártásához. Az új fejlesztéseknek köszönhetően az eddigi napi egymillió Pöttyös túró rudinál is többet állítanak majd elő. 

A cég 2017 óta Budapesten üzemelteti egyik pénzügyi és beszerzési szolgáltatóközpontját is, 1500 dolgozójából 300-an dolgoznak Mátészalkán.

Aktuális álláshirdetések

Jelenleg is keresnek munkatársakat a FrieslandCampina Hungária egységeibe: a budapesti és mátészalkai állásajánlatokat itt és itt találjuk.

Ha a mátészalkai álláshirdetések között szeretnénk böngészni, kattintsunk ide!

A magyar gyáriparba jelenleg is számos területen keresnek dolgozókat országszerte:

Állások gyártás területen, beleértve minden gyártási területet: több mint 1600 álláslehetőség

Szakemberekre valamennyi szektorban nagy szükség van folyamatosan: jelenleg is több mint 3500 állás között kereshetjük meg a számunkra legmegfelelőbbet. 

A több mint 1700 féle fizikai, segéd és betanított munka között érdemes szétnézni ha nincs szakmánk vagy felsőfokú végzettségünk, de akkor is, ha gyorsan szeretnénk elhelyezkedni.

Ha pedig képzettségünk szerint keresnénk: szakiskolai végzettséggel itt, középiskolai végzettséggel itt, főiskolai diplomával pedig itt érdemes szétnéznünk. Amennyiben más szempontok érdekelnek minket, tartsuk szemünket a legfrissebb állásokon, és böngésszünk személyes beállításaink szerint!

AJÁNLÓ: A koronavírus miatt új állást keresőknek létrehozott felületünk, az Álláskeresési Térkép egy helyen tartalmaz minden fontos információt: az álláskeresési járadék igénylésétől az állásinterjús felkészülésig.

Ha még csak keressük a nekünk való állást, akkor nézzünk körül az álláslehetőségek között, személyes prioritásaink szerint. Frissítsük önéletrajzunkat és töltsük fel ide, és ha tovább növelnénk esélyeinketkérjünk hírlevelet és Facebook értesítést is, így biztosan azonnal értesülünk a nekünk való új munkákról!

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala

További rövid hírek