Nem csak a tűzoltók, rendőrök és orvosok vannak ügyeletben karácsonykor: a Randstad Workmonitor 2013 utolsó negyedévében felvett adatai szerint a magyar munkavállalók egyharmadától még az ünnepek alatt is folyamatos, 24 órás rendelkezésre állást vár el a főnöke.

Hasonló eredményt többek között Japánban mértek a globális felmérésben, az Egyesült Királyságban 21 százalék, Németországban 15 százalék, Svédországban pedig csak 10 százalék nyilatkozott hasonlóképpen.

Nem tudunk elszakadni a munkától

A magyarok ugyanakkor még az elvárt szintet is túlteljesítik, mivel a megkérdezettek fele mondta azt, hogy az ünnepek idején is folyamatosan tájékozódik a munkájával kapcsolatban.

Hazánkban a felmérés résztvevőinek 36 százaléka egyszerűen nem tudja megállni, hogy a szabadsága alatt ne olvassa rendszeresen a céges levelezést, míg Szlovákiában és Csehországban csak 28, Lengyelországban pedig 23 százalék mondta ezt.

 Nem bírjuk abbahagyni a munkát? 

A felmérésből az is kiderült, hogy a férfi alkalmazottaktól gyakrabban várják el a folyamatos rendelkezésre állást a munkáltatók, ennek ellenére inkább a nők nem tudnak elszakadni a feladataiktól. Míg az urak 62 százaléka vallotta, hogy leteszi a munkát, amint elkezdődik a szabadsága, a nőknek csak 50 százaléka képes erre.

Egyre ritkább az év végi pénzeső

A magyarok 27 százaléka számít egyszeri pénzjutalomra a munkahelyén, ami mintegy tíz százalékos csökkenést jelent a tavalyi évhez képest. (Az év végi céges ajándékokról bővebben itt olvashat.)

Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

"A válaszok csak a munkavállalók előzetes várakozásait tükrözik, de ez nyilvánvalóan az előző évi tapasztalatokon és a cégek 2013-as gazdasági teljesítményének megítélésén alapul" - mondta Baja Sándor, a Randstad Hungary ügyvezető igazgatója.

Magyarországon fizetésemelésben is csak a megkérdezettek 31 százaléka reménykedik, míg Szlovákiában majdnem minden második munkavállaló úgy gondolja, hogy jövőre több pénzt vihet majd haza.

Szemlézte: Durbák Ildikó

Címkék: munka, karácsony, magánélet, 2014