A virágok ajándékozása nemcsak a magánéletben, hanem a munkahelyi kapcsolataink terén is jó választás lehet. Az üzleti etikett szerint a virág az egyetlen ajándék, amelyet mindig és minden körülmény között illik adni, és illik elfogadni is. Cikkünkben Köves J. Julianna illemszakértő segítségével összeszedtük, milyen aranyszabályokra érdemes odafigyelni. Nézzük!

11 aranyszabály, ha virágot szeretnénk ajándékozni az üzleti életben:

1. A virágot úgy illik átnyújtani, hogy előtte levesszük róla a papírt. Ha celofánban vagy átlátszó dobozban van, akkor azzal együtt adjuk át.

2. Lehetőleg egyfajta, vagy ugyanolyan színű virágokat köttessünk csokorba. A színek keverése nem ízléses, az árnyalatok összehangolása annál inkább. A tarka csokrot kizárólag mezei virágokból válasszuk.

3. Tíz szál alatt a páratlan számú szálból álló csokor a mutatós, tíz fölött már lehet páros vagy páratlan.

Munkahelyi etikett: 11 aranyszabály a virágokról

4. A színeknek ma is nagy jelentősége van. Fiatal hölgyeknek illik fehér vagy halvány színű virággal kedveskedni. Ne feledjük, hogy a piros a szenvedély színe.

5. A virágok megválasztására is érdemes odafigyelni. Például rózsát - különösen pirosat - ne adjunk üzleti partnerünknek, mert vallomásnak veheti az illető. A mirtusz a menyasszonyok virága, és krizantémot csak temetőbe illik vinni. Ha bizonytalanok vagyunk a választásnál, kérjük ki a virágárus véleményét.

6. Virágot elvileg adhatunk hölgyeknek és férfiaknak is, de a szokások - és félreértések elkerülése érdekében - a nőket lepjük meg vele.

7. Virágot bármilyen alkalomra ajándékozhatunk. Ám figyeljünk arra, hogy milyen körülmény között adjuk át, és van-e lehetősége az illetőnek gondoskodni a csokorról. (Például utazás előtt nem célszerű.)

8. Nagyobb csokrot vagy virágkosarat küldethetünk egy virágüzletből is, nem kell feltétlenül személyesen átadnunk.

9. A cserepes virágot az üzleti életben felejtsük el. 

10. A virágot bal kézzel nyújtjuk át, míg a jobb kezünkkel kezet fogunk.

11. Ha vegyes társaság visz virágot egy hölgynek, mindig a társaság legidősebb férfi tagja adja át a virágot.

Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Érdemes megfogadni a fenti aranyszabályokat, és ahogy látjuk is, egy odaillő, elegáns szál virág vagy ízléses csokor egy igényes figyelmesség lehet az üzleti életben is. Ha úgy érezzük, egyáltalán nincs benne jártasságunk, kérjük a virágüzletben lévő kollégák segítségét és alkalmazzuk a fentiek közül az átadásra vonatkozó etikettet.

Forrás: Köves J. Julianna: Illik tudni, K.u.K. Kiadó

Készítette: Posta Renáta

Címkék: munkahely, ajándék, virág, illem, etikett