Amikor a főnök a HR-es kollégát is behívja a korábban négyszemköztinek hitt tárgyalásra, világossá válik, hogy rossz hírt fognak közölni velünk. Az elbocsátás híre nagy valószínűséggel dühöt,kétségbeesést, esetleg sokkot válthat ki belőlünk, saját érdekünkben azonban érdemes megfontolni 5 fontos szempontot:

1. Hallgassunk és jegyzeteljünk

A rossz hír hallatán a legjobb, amit tehetünk, ha csöndben maradunk és rendkívüli figyelemmel kísérünk minden elhangzott szót. Ennek különösen akkor vesszük hasznát, ha úgy érezzük, hogy az elbocsátás jogtalan és a későbbiekben jogi lépéseket kívánunk tenni.
A megfontolt munkavállaló kordában tartja érzelmeit és a helyzetet megpróbálja arra felhasználni, hogy a lehető legtöbb részlet birtokába jusson azzal kapcsolatban, hogy a munkáltató részéről mi a valódi indoka az elbocsátásnak.

Fontos, hogy az elhangzottakról már a tárgyalás közben jegyzetet készítsünk, ez a későbbiekben jó szolgálatot tehet, amikor ügyvédhez fordulunk.

2. Ne írjunk alá semmit

A munkáltató valószínűleg megpróbál a helyszínen aláíratni velünk egy papírt, melyben tudomásul vesszük a felmondást, illetve titoktartási vagy egyéb dokumentumok is előkerülhetnek.

Semmi esetre se írjuk alá ezeket a pillanat hevében! Vigyük haza és olvassuk át alaposan, szükség esetén pedig kérjünk ügyvédi segítséget!

Az előre megírt formanyomtatványokkal legyünk különösen óvatosak, az 50 év felettiekre, illetve egyéb kategóriákba sorolható munkavállalókra külön szabályok vonatkozhatnak.

3. Harcoljunk jobb feltételekért!

Az elbocsátás nem jelenti azt, hogy a munkáltató felé ne lehetnének követeléseink. Jogunkban áll megtárgyalni, hogy van-e lehetőség egy bizonyos ideig tovább használni az irodai telefont, e-mailt és egyéb kapcsolódó szolgáltatásokat.

A munkáltató nagy valószínűséggel engedékenyebben reagál felvetésünkre, ha joggal tarthat attól, hogy megalapozott indokkal fordulunk bírósághoz.

Növelheti követelésünk sikerét, ha főnökeinknek tudomása van róla, hogy korábban panasszal éltünk bizonyos munkahelyi körülményekkel kapcsolatban vagy etnikai, vallási vagy egyéb kisebbséghez tartozunk.

Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

4. Nézzük át a referenciát

Nagy esély van rá, hogy az elkövetkezendő hónapok során több olyan potenciális munkáltatóval is fogunk találkozni, aki pályázati anyagunk elolvasása után referenciát kér majd legutóbbi munkahelyünk illetékeseitől. A munkáltatónak kötelessége rólunk referenciát adni, nem mindegy azonban, hogy a dokumentum mit tartalmaz.

Győződjünk meg róla, hogy a referencia csupán a munkavállalás idejét, a betöltött pozíciót és a végső kompenzáció összegét tartalmazza, egyéb információra pedig nem tér ki.

Jó, ha arról is intézkedünk, hogy referencia kérelem esetén egyedül a HR osztály legyen illetékes a válaszadásra.

5. Ne égessük fel magunk mögött a hidakat!

Bármennyire is mérgesnek érezzük magunkat az elbocsátás miatt, ne engedjük, hogy az érzelmeink irányítsanak! A legtöbb esetben óriási késztetést érzünk rá, hogy már a tárgyalás alatt feletteseink fejére zúdítsunk minden sérelmet, amely az elmúlt évek alatt minket ért, de a jövőre gondolva jobban tesszük, ha ettől eltekintünk.

Egyes szakmákon belül ,,mindenki ismer mindenkit", így nagy eséllyel volt főnökünk ismerősével ülünk majd szemben a következő állásinterjún. Bármennyire is nehéz ezt az elbocsátás napján elhinni, de volt feletteseink akár segítségünkre is lehetnek abban, hogy ismét elhelyezkedjünk!

Címkék: álláskeresés, felmondás, elbocsátás, munka