Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Profession.hu: Milyen motivációs eszközök léteznek?

Meretei Barbara: Több oldalról is megközelíthetjük a témát, ha azt szeretnénk elérni, hogy saját magunkat motiváljuk. Léteznek technikák, amik az időmenedzsment témaköréhez kapcsolódnak, de meg lehet közelíteni arról az oldaláról is a kérdést, hogy hogyan érjük el azt a belső állapotot, ami motivációt eredményez, vagy akár, hogy milyen környezetet teremtsünk hozzá.

Időmenedzsment szempontból érdemes megismerkedni Eisenhower fontos-sürgős mátrixával.  A mátrix funkciója, hogy naponta beleírjuk feladatainkat, és szétválogassuk annak kapcsán, hogy mennyire fontosak és mennyire sürgősek. Meglepően jól tud működni, mivel hajlamosak vagyunk a könnyen és gyorsan elvégezhető, de nem életbevágó feladatokkal kitölteni a nap jelentős részét, majd túlórázni a határidős, fontos munka miatt. Ahogy felrajzoljuk a mátrixot, letisztázódnak a feladatok vizuálisan is előttünk, ez nagyban növelheti motivációnkat.

Másrészt érdemes megtalálni az előttünk álló feladatoknak azt a részét, amit szeretünk csinálni, vagy legalább is át tudjuk úgy alakítani, hogy szerethető, kihívó feladattá váljon. Csíkszentmihályi flow elmélete szerint, ha olyan tevékenységbe kezdünk, ami kellően kihívó, és a képességeink is megvannak hozzá, elérhetjük az áramlat élményt. Ebben az állapotban jóval produktívabbak vagyunk, hiszen anélkül telik az idő a cselekvéssel, hogy észre sem vesszük. Éppen ezért érdemes megengedni magunknak, hogy belecsempésszünk az előttünk álló feladatokba némi játékosságot.

Harmadrészt gyakran halljuk, és sokan esküsznek rá (ellentétben azzal a mondásunkkal, hogy a zsenik a káoszban érzik jól magukat), hogy a megfelelően kialakított, letisztult, rendben tartott környezetben könnyebben tudunk produktív állapotba kerülni.

Gyakran egy-egy kis elért célhoz valamilyen jutalmat kapcsolunk, például megehetek egy sort ebből a tábla csokiból, ha megírtam két motivációs levelet. Ezek gyakran jól működnek, de érdemes vigyázni vele, mert fontos, hogy a motiváció belső maradjon, azaz valóban szívesen csináljuk a tevékenységet, magáért a feladatért. A hozzá fűzött jutalmak azonban a külső motivációt erősítik, tehát a tevékenységet már később akaratlanul is a jutalommal fogjuk összekötni, és annak megszerzése céljából végezzük. Ez pedig keresztbe tehet a flow élmény elérésének.

 Képes vagy motiválni magad 

Profession.hu: Ha valaki már nagyon elkeseredett állapotban van, hogyan tudja mégis magát „kihúzni” a gödörből? Hogyan találhat újra magára?

Meretei Barbara: Fontos tudatosítani, hogy az elkeseredettség érzése néha része a folyamatoknak. Ilyenkor érdemes engedni magunkat, hogy átéljük ezt az érzést, és ne akarjunk görcsösen motiváltak lenni. Ilyen esetben a helyszínváltoztatás sokat tud segíteni. Például menjünk ki az erdőbe, a természetbe. A zöld, és a növények nyugtató hatással vannak ránk.

Szintén fontos, hogy válasszuk le magunkat a helyzetről. Hajlamosak vagyunk egy szituációt, szituációk sorozatát saját magunkkal azonosítani, (pl. nem vagyok elég jó, mert a tizedik helyről sem hívtak fel) és gyakran ez az elkeseredés tárgya.

A sport bármilyen formája rendkívül hasznos tud lenni, hiszen a magabiztosság érzésével tölt el bennünket.

Az apró, rövid távra szóló célok szintén segítenek ilyen esetekben, pl. ma kimegyek 5 percet futni, holnap írok egy e-mailt egy fejvadásznak, stb.

Profession.hu: Mennyit segíthet egy barát és mit tud egy szakember nyújtani?

Meretei Barbara: Amikor egyszeri helyzetekről van szó, akkor nagyon sokat segít, ha vannak körülöttünk barátok, akik akár csak meghallgatnak, akár segítenek megtalálni azokat az erőforrásainkat, amikről nem is tudtunk. A legtöbben nehezen fogadunk dicséretet, de érdemes ilyen szituációkban kikérni a barátok véleményét arról, hogy mit látnak, milyen tulajdonságaink vannak. Néhány dolog, ami erősségünk, vakfolt, teljesen rejtett terület számunkra, mert természetesnek vesszük. Erre felhívhatják a barátok a figyelmünket, és később már határozottan tudunk ezekre hivatkozni.

Amikor viszont gyakran előfordul, hogy elkeseredett állapotba kerülünk, és úgy érezzük, nehezen vesszük az akadályokat, vagy éppen nem vágyunk barátok társaságára, az elképzelhető, hogy eggyel összetettebb problémára utalhat, amiben érdemes pszichológushoz, vagy coach-hoz fordulni. Ezek gyakran otthonról hozott minták, amik szakember segítségével hatékonyan feloldhatók.

Profession.hu: Hogyan tartható fent az önmotiváció hosszabb távon? Lehet-e gyakorolni?

Meretei Barbara: Általában, amikor belekóstolunk abba, hogy milyen saját magunkat motiválni, a sikeresség érzése kiváltja, hogy folyamatosan akarjunk tenni érte. Ami ebben az esetben fontos, hogy felismerjük a kapaszkodókat, körülményeket, amiket teremtettünk, és beváltak. Ezek később rutinná válnak, és ezáltal beépülnek. Mindent szokássá lehet tenni 21 nap alatt (ha minden nap gyakoroljuk). Ilyen elem lehet pl. a célok napi írása, a sport, a reggeli/esti meditáció. A lényeg, hogy olyan dolgokat építsünk a napi rutinba, amit szívesen csinálunk, és érezzük jó hatását.

Profession.hu: Képesség-e, hogy valaki állandóan talpra tud áll vagy tanulható?

Meretei Barbara: A legtöbb képesség tanulható, így ez is közéjük tartozik. Nagyon fontos a minta, amit magunk előtt látunk, így érdemes időt tölteni azokkal az emberekkel körülöttünk, akiket ebben sikeresnek látunk, figyelni, miből szerzik az erejüket, és próbálgatni, mit tudunk ezekből beépíteni.

Ismert fogalom mára a mindfulness, a tudatos jelenlét gyakorlása. Ebben az állapotban a környezet megfigyelése, az ingerek és külvilág befogadása a cél. Mindez nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy észre tudjunk venni magunk körül olyan dolgokat is, amit egyébként lehet, hogy az észlelésünk kiszűrne. A trükk az, hogy mindig azt vesszük észre, amit épp gondolunk a világról, így minél inkább igyekszünk jelen lenni, annál több mindent fogunk észrevenni. Ez pedig nagy segítség abban, hogy észrevegyük világunk sokszínűségét, ami újra és újra erőt tud adni a talpra álláshoz, fűzi hozzá a szakember.

Ne csüggedjünk, folyamatosan keressünk álláslehetőségeket minél több irányban, s eközben folyamatosan figyeljük a legfrissebb álláslehetőségeket, vagy keressünk személyre szabott beállításaink szerint. Ha tovább szeretnénk növelni esélyeinket, töltsük fel önéletrajzunkat, kérjünk hírlevelet és Facebook értesítést, illetve töltsük le a mobil applikációt - Androidra ittiPhone-ra itt. Minél több lehetőséget és információt vizsgáljunk meg, mert annál jobb döntéseket tudunk majd hozni.

 

Készítette: Sebők Viktória

 A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala