Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

A változás, különösen a gyors és ismeretlen, számos nehézséget hordoz. Aki most ismerkedik az otthoni munkavégzéssel, de emellett otthon tanuló vagy kisebb korú gyermekeire is figyelnie kell, annak a kihívása sokszoros. Összegyűjtöttünk néhány bevált gyakorlatot a helyzet kezelésére. 

Egyértelmű napirend

Ha a csemetéink mellől kell eleget tennünk munkahelyi kötelességeinknek, szinte bizonyos, hogy nem fogunk tudni ugyanolyan koncentráltan dolgozni, mint az irodai körülmények között. A gyerekek ugyanis nem csupán igénylik, de gyakran követelik is a figyelmet, és bár az óvodában, iskolában megszokták, hogy a szülők nincsenek jelen, az új felállás közepette valószínűleg aktívan próbálgatni fogják a határaikat, és jó eséllyel nagyobb szükségük is lesz a szülői társaságra, hogy biztonságban érezzük magukat a megváltozott rendszerben. 

Az egyik kulcs pontosan a rendszerben rejlik: dolgozzunk ki egy működtethető napi menetrendet, amelyben van helye a közös tevékenységeknek és a munkára fordítható időintervallumoknak is. Érdemes az étkezéseket együtt eltölteni, ahogy a munkaközi szünetekben is jótékonyan hathat egy kis közös játék, beszélgetés. Rajzoljuk le közösen a napirendet: mikor vagyunk együtt, mikor dolgoznak a szülők, és milyen elfoglaltságokat választhatnak olyankor a gyerekek, illetve mikor van a tanulóidő, és mikor a játék, valamint érdemes arra is kialakítani egy rituálét, hogyan zárjuk a munkaidőt, például egy közös sétával, tornával. 

Legyenek szabályok

Már a napirend is fontos tájékozódási pontokat ad mind a szülőknek, mind a kicsiknek, ajánlott azonban a szükséges kereteket még világosabban lefektetni. Beszéljük át a gyermekünkkel korának megfelelő módon, hogy mit jelent az otthoni munka, mit várunk el tőle, hogyan tud nekünk most segíteni, de halljuk meg azt is, amire neki szüksége van, ugyanis számára is jelenthet bizonytalanságot, szorongást ez a hirtelen jött váltás. Ha a munkakörünk megkívánja, tisztázzuk azt is, akár rajzos formában, hogy mikor lényeges a csend számunkra, például, ha telefonálunk, vagy becsukjuk a szobaajtót az lehet egyértelmű jelzés felé, hogy néhány percig különösen oda kell figyelnünk a munkánkra. 

Rugalmasság

Elképzelhető, hogy az otthoni munka a korábbitól eltérő megoldásokat, időbeosztást is kíván tőlünk, érdemes kipróbálnunk, nekünk mi válik be.

Ha a gyerekek előtt egy órával fel tudunk kelni, azzal egy órányi időt nyerünk, amikor átnézhetjük a napi teendőinket, priorizálhatjuk azokat, és akár ki is pipálhatunk egyet a legfontosabbak közül. Amennyiben a párunk is otthon dolgozik, feloszthatjuk egymás között, ki, mikor foglalkozik aktívan a csemetékkel, így szintén olyan időablakokat nyithatunk meg, amelyeket kizárólag a feladatainkra fordíthatunk. Hasonlóan produktív lehet az este is, miután az aprónép elaludt, ami különösen bagoly típusoknak jelenthet opciót. 

Jótékony előrelátás

Nagyban segítheti a munkánkat, ha előre átgondoljuk azokat a kéréseket, igényeket, amelyek a gyermekeink részéről felmerülnek – és amennyire csak lehetséges előzzük is meg ezeket. Vessünk be egy kedvenc kulacsot, amit feltöltünk vízzel, és amit a gyerekünk a lakás bármelyik pontjára magával vihet. Érdemes némi élelmet, egészséges rágcsálnivalót, apróra vágott gyümölcsöt előkészítenünk, hogy ha megéhezne a csemete, tudjon mihez nyúlni. 

Persze ennél is nagyobb előrelátást kíván, hogy mivel kössük le az apróságokat, amíg mi az e-maileket, kimutatásokat, prezentációkat bújjuk, vagy épp virtuálisan megbeszélésen ülünk. Vérmérséklet szerint ajánlott kísérletezni a kézműves foglalkozásokkal, online elérhető készségfejlesztő játékokkal, meseapplikációkkal, de olykor egy bunkernak átalakított ruhaszárító (csupán két pokróc kell hozzá) teheti a legjobb szolgálatot, a spontán kalandjátékba pedig egy fárasztó munkaetap után mi is bekapcsolódhatunk. Ha kifogytunk az ötletekből, vagy hiábavalóak a próbálkozásaink, a közösségi oldalakon garantáltan találunk olyanokat, akik hozzánk hasonló cipőben járnak, támogassuk egymást, és osszuk meg a jó tapasztalatainkat. 

Készítette: Istók Nikoletta

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala

Címkék: munka, távmunka, otthoni munka, fókuszálás, napirend