Szombat éjfélig lehet elektronikusan és hagyományos úton jelentkezni a 2014 szeptemberében induló felsőoktatási képzésekre - írja a Felvi.hu, ahol a felvételi tájékoztató, az intézmények és az induló szakok listája, a pontszámítási tudnivalók is megtalálhatók. Az e-felvételi felületén pedig jelentkezni is lehet.

Vannak állami ösztöndíjas és önköltséges képzések is a kínálatban. Ha fizetős képzést választunk, elég sok pénzt fizethetünk.

A legdrágábbak

Ahogy az elmúlt években, úgy az idén is a fogorvosi képzés az egyik legdrágább. Az osztatlan képzésben egy félévért a Pécsi Tudományegyetemen 1 millió 50 ezer forintot kell fizetni, a Semmelweis Egyetemen 1 millió 350 ezer, a Debreceni Egyetemen és a Szegedi Tudományegyetemen 950 ezer forintért tanulhatnak a hallgatók - írja az Eduline.hu.

A fogorvosi állások itt, az orvosi állások itt találhatók. A gyógyszerészeknek szóló munkák pedig itt.

Az általános orvosi képzés nem 10, hanem 12 féléves, összesen 4 egyetem indít ilyen szakot: a Semmelweis Egyetemen 1 millió 20 ezer forint egy félév, vagyis a diploma megszerzéséig összesen 12 millió 240 ezer forintot kell fizetni annak, aki nem szerez állami ösztöndíjas helyet sem a felvételin, sem később. Debrecenben, Pécsett és Szegeden ugyanezért a szakért félévente 950 ezer forintot kérnek.

A gyógyszerész szak a harmadik legdrágább képzés, ami szintén osztatlan formában indul (ez 5 éves). A Semmelweis Egyetemen 800 ezer, a debreceni, a pécsi és a szegedi egyetemen 750 ezer forint egy szemeszter.

  Íme a legdrágább diplomák  

A felsorolt egészségügyi képzések után a művészeti szakok a legdrágábbak. A Színház- és Filmművészeti Egyetem az osztatlan színházrendezői szakán 700 ezer forintot kér egy félévért, a képzési idő itt is 5 év.

Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

A táncosok olcsóbban is megúszhatják: a Magyar Táncművészeti Főiskola képzése 3 éves, 630 ezer forint egy félév. Ugyanez a szak esti tagozaton és angol nyelvű formában 750 ezer forintba kerül.

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem minden képzésén - a 400 ezer forintos design- és művészetelméletet leszámítva - 700 ezer forint egy félév, a Magyar Képzőművészeti Egyetemen pedig félmillió.

Szemlézte: Durbák Ildikó

Címkék: felsőoktatás, orvos, egészségügy, képzés, frissdiplomás