Hová vész a munkaidő?

Felelősség a vezetőn

A határozatlan, vagy esetleg eleve céltalan, rosszul kommunikáló, csak a túlélésre játszó vezetői magatartás gyorsan bizalomvesztést okoz a keze alá tartozó kollektívában. A vezetői tekintély hanyatlása a napi munkabeosztás és feladatkiosztás értelmének megkérdőjelezését eredményezi. Ezért a dolgozók biztatást éreznek ahhoz, hogy a vállalat számára hasznos tevékenység nélkül töltsék ki a munkaidejüket. A következmények végére akár a szervezet értékeinek és céljainak teljes megkérdőjelezése is kerülhet, ami természetesen eredményezi a cég, a vállalat lezüllését, hanyatlást.

A 100% nem elvárható

A legfontosabb kérdés, hogy a munkaidő, avagy a munkateljesítmény esetleg a cégekhez fűződő lojalitás veszített erejéből az elmúlt években? Melyik faktor eredménye lehet a munkaidő kihasználásának akut csökkenése?

Pontos választ ezekre a kérdésekre valószínűleg csak néhány további célirányos kutatás adhatna. Azonban egészen egyértelmű, hogy amióta - mintegy kétszázezer éve - a biológiai értelemben vett modern ember megjelent a "munkaidő" sohasem volt száz százalékában kidolgozott. Tulajdonképpen ez fizikai lehetetlenség is lenne, még a japán, vagy koreai munkaszervezés - ahol komoly történelmi hagyományai vannak a feszes munkának - sem volt soha képes még csak megközelíteni sem ezt az arányt! Sőt legújabban a japán fiatalok körében végzett kutatások is arról számolnak be, hogy már ők is mernek protestálni a kemény munkavégzési szabályok és szigor ellen. A fent említett kutatás optimális aránynak a nyolcvanöt százalékos munkaidő kihasználást nevezi meg, amit egyetlen ország, vagy kultúra sem tud prezentálni. Tehát az emberi alaptermészettel szembemenő vezetői elvárás, a totális munkaszervezés és a száz százalékos munkaidő kihasználás egy naiv vízió csupán.

Elmúlt rendszer maradványai

Releváns adatok arra vonatkozólag, hogy az előző, diktatórikus rendszerben a munkaidőnek hány százalékát töltötték a dolgozók ki hasznosan, nem létezik. Ugyanis a szocializmus természetéhez szervesen kapcsolódott a statisztikák permanens kozmetikázása és a valóság örökös eltitkolása, vagyis ha készültek is erre vonatkozó felmérések, azok eredménye semmiképpen sem képezhet ma valós kiindulási alapot. Az viszont megállapítható, hogy a látszat fegyelem miatt a munkamorál kedvezőbb képet mutatott a mai állapotoknál. A főnökök tekintélye is magasabban pozícionált volt a mai állapotoknál, mert a vezető minden szinten a hatalom jelvényeit viselte és vele azonosították az alkalmazottak. Ám a dolgozókkal szembeni elvárások jóval alacsonyabb mértéken stagnáltak, ami így együtt több generációban rögzítette az: "úgy álljunk a munkához, hogy más is odaférjen" - filozófiát, aminek a hatásai sajnos még ma is érzékelhetőek a munkaerőpiacon. Ráadásul az ősi anomália, mi szerint a munkaadó és a munkavállaló az ellentétes az érdekeik miatt örök ellentmondásba vannak, tovább feszítik a szakadékot közöttük. A munkaadó több munkát akar kevesebb pénzért, ám evvel szemben a munkavállaló több pénzt akar kevesebb munkáért, ami szintén katalizátora a dolgozók tiltakozásának a megszakítás nélküli munkához.


Mivel telik a munkaidő?

Felmérések szerint a munkába érkezők több mint felének az első dolga, hogy megnyitja a magán postafiókját és azon kezd el szöszmötölni, amihez a nap folyamán többször visszatér, miközben privát szörfölést is folytat - ez akár 1-2 órát is igénybe vehet. Ha van a munkahelyen kávéautomata, átlagosan négy alkalommal járulnak hozzá a dolgozók naponta. Ez a tevékenység, amit az ital elfogyasztásán felül némi beszélgetéssel kombinálnak, esetenként 10-15 percet vesz igénybe. A kollegiális interakciók jelentős részében nem a munkafolyamatok megtárgyalásáról van szó, hanem személyes ügyek boncolgatásáról, ami összességében naponta egy, másfél órát vesz el a munkaidőből. Az ebédidőt mindenki maximálisan veszi igénybe, amire a visszazökkenés miatt még 15-20 percet is rászámolhatunk. Így tehát egy konkrét feladat elvégzése során lényegesen több időt tölt a munkavállaló üres járatban, mint aktív feladat megoldással. A munkaidő lejárta előtt fél órával már gyakran csak a munkaidő kitöltése a cél, az agyat már a lelépés és az azt követő feladatok foglalkoztatják.

Itt az idő reformálni

Ha az a mai állapotok szerint hiú ábránd, hogy a munkahelyünkön az időnk döntő többségét munkával töltsük ki, próbáljuk meg más dimenzióból megközelíteni a kérdést. A megoldásra ugyanis mind két félnek egyformán szüksége van. Ha a munkavállaló félre teszi az ellenérzésit és magáénak kezdi érezni a munkahelyét, a káros kapcsolások visszaszorulhatnak és úgy járhat be dolgozni, mintha a magáét építené. Kettős haszonnal kecsegtet ez a fajta gondolkodás, hiszen ennek következtében a munkaadó termelékenységi mutatói szárba szöknek, ami a munkavállaló pozícióját is biztosabb alapokra helyezhetné.
A munkaadói oldalról is elérkezett az attitűd váltás ideje. Lényegesen komolyabban, precízebben kell vezetőket választani. Jobban kell figyelni az emberi kvalitásokra a cirádás végzettségek és hangzatos tapasztalatokkal szemben, aminek eredményeként a mai menedzserek többsége - tisztelet a kivételnek - távolról sem rendelkezik vezetői erényekkel.

Egy másik megoldás lehetne a feladat-orientált távmunka szélesebb körű elterjesztése. Hiszen számtalan olyan munkakör létezik, amit szoros munkaidőtől függetlenül, technikailag felszerelkezve otthon ugyanolyan hatékonysággal lehetne elvégezni. Ez a szemlélet lassabban terjed, minta a technikai fejlődés és logikátlan módon ragaszkodnak a munkáltatók a munkahely misztériumához. Pedig lényegesen olcsóbb lenne, nem kéne az utazásra pénz, időt fecsérelni, nem kéne óriási irodákat fűteni, őriztetni és árammal ellátni. Ráadásul, ha a munka nem a munkaidővel lenne összekötve, hanem a teljesítménnyel, talán hatékonyabban működne az, ami ma akadozik.


A cikk szerzője: Nagy Mónika
A fotó forrása: profimedia.hu