Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

A megjelenő álláshirdetésekre gyakran nem a megfelelő pályázók jelentkeznek. Még ha a hirdetés alján felsorolt feltételeknek meg is felelnek, jó esetben az interjún kiderül, hogy nem nekik való a felkínált pozíció. Vagy a próbaidő alatt. A legrosszabb az, amikor a cégnél ott marad egy motiválatlan, munkájától szenvedő kolléga. Mi ennek az oka és hol csúszik el az álláshirdetés?

Gerlei Béla, a nyelvhasználat és viselkedés szakértője, a Karrier Intézet igazgatója szerint az okok között keresendő, hogy az álláshirdetést vagy az álláshirdetés sablonját sokszor olyanok készítik, akik vagy teljesen más területen dolgoznak (pl. marketing), vagy csak kaptak egy megbízást és ezzel együtt egy munkaköri leírást (pl. HR), amiből kiválogatják a szerintük fontos pontokat. Még ha nagy odafigyeléssel is készítjük az álláshirdetést, többnyire akkor is a saját gondolkodási mintánk szerint fogalmazzuk meg. Ez csak akkor nem baj, ha a hirdetés készítőjéhez nagyon hasonló motivációjú új kollégát keresünk, mert az ilyen hirdetés elsősorban nekik lesz vonzó – mutat rá a szakértő.

Így készítsük el az álláshirdetést!

Tudatosan fogalmazzunk!

Az, hogy egy álláshirdetésnél milyen vizuális megjelenést és milyen nyelvi megfogalmazást tartunk szimpatikusnak, attól függ, hogy nekünk milyen preferenciáink vannak. Például, van, aki a rövid, lényegre törő mondatokat kedveli és van, akinek fontos a részletgazdagság és az adatok. Vannak olyanok, akik nem szeretik, ha vizuális rendetlenség van, mások meg éppen a strukturálatlanságban látják meg a lehetőségeket. Megint másokat a „bullet point”-ok csábítanak, amíg van olyan is, aki inkább folyó szöveget, vagy ha lehet, történeteket szeret olvasni - sorolja a szakértő.

Ezek a preferenciáink megjelennek a viselkedési választásainkban, és abban is, hogy hogyan fogalmazzuk meg a saját gondolatainkat. Azaz, a nyelvhasználatunk és a viselkedésünk szorosan összefügg, hiszen ugyanaz a forrásuk: a saját gondolkodási struktúránk. A szociolingvisztikai kutatások során azt tapasztalták, hogy azok az emberek, akik ugyanazt a nyelvi mintázatot használják, hasonlóan is viselkednek egy adott szituáción belül.

Gerlei Béla szerint az „ellenállhatatlan” álláshirdetés megírásának receptje 4 lépésből áll:

Első lépésként részletesen meghatározzuk, hogy mi az pontosan, amit az új munkatársnak rendszeresen csinálnia kell: melyek lesznek a fő tevékenységei. „Itt nem a munkaköri leírásokban található szokásos általánosságokról van szó, hanem a konkrét tennivalókról, vagyis arról a viselkedésről, amit látni szeretnénk tőle. Ez idő- és ráfordítás-igényes munka, ami később bőségesen megtérül.”

Második lépésként azonosítjuk azokat a főbb gondolkodási mintázatokat, amelyek szükségesek, ahhoz hogy az illető az adott tevékenységet a maga számára motiválónak érezze. „Például, ellenőrzést végző munkakörben elkerülhetetlen, hogy a dolgozó képes legyen „hibakereső üzemmódban” működni. Ha ezt a gondolkodási mintát a jelöltünk nem preferálja, akkor számára nem lesz tartósan motiváló az ilyen jellegű munkakör. Leegyszerűsítve: nem fogja észrevenni a hibákat.”

A harmadik lépésben meghatározzuk azokat a nyelvi szerkezeteket, kifejezéseket, amelyek az adott gondolkodási mintákhoz tartoznak, amiknek megfelelően készítjük majd el a hirdetést. „Ha mondjuk a gyártással kapcsolatos munkakörbe keresünk valakit, akkor a sorrendiség, a strukturáltság lehet például az egyik szempont, amit be kell építenünk.”

A negyedik, utolsó lépés a fentiek felhasználásával a hirdetés megírása. Az elvárt viselkedés leírásait és a szokásos elemeket (cégismertető, elvárások, kompenzáció, stb.) is olyan nyelvtani szerkezetek és vizuális struktúrák használatával készítjük el, amelyek a pozíció által meghatározott viselkedéshez tartoznak.

Nem kell mindenkinek tetszenie

„Tehát azonosítottuk azt a viselkedést és attitűdöt, amit majd az új munkatársunktól szeretnénk látni. Így az adott viselkedéshez tartozó nyelvtani szerkezeteket felhasználva olyan hirdetést írhatunk, ami azoknak az embereknek lesz kifejezetten vonzó, akik ezeknek megfelelően gondolkoznak. Röviden: a hirdetésünk az ő nyelvükön lesz írva. Ez ugyanekkor azoknak, akik nem így gondolkoznak, furcsa, esetleg egyenesen taszító lesz, és valószínűleg nem is fognak jelentkezni erre a hirdetésre.” – foglalja össze a szakértő.

Érdemes azt is szem előtt tartani, hogy a megfelelő hirdetés megírása és megjelentetése mellett kérésünkre a profession.hu szakértői csapata kiválogatja az optimális jelölteket, felgyorsítja a kiválasztási folyamatainkat és előre meghatározott kritériumok alapján kiválogatja a számunkra releváns jelölteket. Időt és energiát spórolunk ezzel, melyet többek között az állásinterjúztatási folyamatra tudunk fordítani.

Ráadásul itt több százezer önéletrajz közül válogathatunk, mely naponta kb. 400 további önéletrajzzal bővül.

   
Készítette: Khojaste K

Címkék: Gerlei Béla, nyelvhasználat, hirdetés, álláshirdetés, pályázó