Hobbi: van helye az önéletrajzban!

2019. november 05. Forrás: Karriere.at/Profession.hu

Körüljártuk, mit és hogyan írjunk a CV-nkbe szabadidős tevékenységeinkről, hogy ténylegesen hozzátegyünk a róluk kialakuló képhez.

Megoszlanak a vélemények arról, hogy szerepeltessük-e a hobbinkat az önéletrajzunkban, és bár általános érvényű szabály nem létezik, az azonban elmondható, hogy minél inkább egyedi és minket jellemző tevékenységről szól, annál valószínűbb, hogy pluszpontokat jelenthet számunkra. Nézzük, mire érdemes odafigyelni a téma kapcsán!

Titkos üzenet

Hogy mivel foglalkozunk a legszívesebben szabadidőnkben, az több mint árulkodó rólunk! Elfoglaltságaink jellege, gyakorisága, az azzal kapcsolatos belső motivációnk és eredményeink egyfajta tükörként körvonalazzák a személyiségünket, a legfőbb képességeinket, de ezen túl arra is következtethet belőlük a HR-es, aki az önéletrajunkat olvassa, hogy beleillenénk-e a vállalat szellemiségébe, illetve az adott csapatba. Lényeges információról van tehát szó, éppen ezért nem mindegy, hogyan is közöljük, mert bizony két élű fegyverként funkcionál. Ahogy képes hozzájárulni ahhoz, hogy a legalkalmasabb jelentkezők között tartsanak számon minket, úgy ennek ellenkezője is igaz lehet, hiszen a nem megfelelő helyen, a nem megfelelő formában megosztott hobbi okán akár idő előtt is kieshetünk a rostán.

Hobbi: van helye az önéletrajzban - álláskeresés, önéletrajz, hobbi

Ütős képességek

Akár az utazás a szenvedélyünk, akár az extrém torták készítése, egyben biztosak lehetünk: amit szívből és eltökélten végzünk, abban jók is vagyunk, és a hobbink által nyert tapasztalatokat, erősségeket leendő munkáltatónk is értékelni fogja!

Amennyiben mindenünk a zene, éneklünk, vagy hangszeren játszunk, írunk, esetleg recepteket fejlesztünk, nem pusztán érdekes beszélgetőpartnerek leszünk egy állásinterjún, de kreativitásunkat valószínűleg az átlag fölé értékeli majd az interjúztató – teljesen jogosan. Azok a hobbik, amelyek rendszeres gyakorlást, fejlődést kívánnak, tudatosságról és kitartásról is árulkodnak, amely adottságok szintén jól jönnek, akármilyen munkakörre is pályázunk.

A különböző sportok, mint a futás, az erőnléti edzések, a tenisz vagy a futball szintén pozitív irányba billentheti megítélésünk mérlegét, hiszen teljesítményorientáltságról, türelemről, versenyszellemről vagy épp az együttműködés magas szintjéről árulkodnak. Aki büszkélkedik komolyabb eredménnyel, vagy távolabbi tervei között szerepel egy megmérettetés, érdemes lehet mesélnie róla, ugyanis a célkitűzés képessége éppúgy sokat nyomhat a latban, mint a felkészüléshez nélkülözhetetlen fegyelmezettség.

Talán meglepőnek hangzik, de a könyvmolyok és a hobbitörténészek is kiemelkedhetnek a pályázók táborából, ugyanis bizonyos feladatoknál éppen az introvertált attitűd, az érdeklődő, kíváncsi mentalitás lehet a befutó, nem is beszélve az ezekkel összefüggésben kialakuló analitikus gondolkodásmóddal, vagy épp az elmélyülés képességével, ami a komplexebb problémák, helyeztek megoldásánál lehet értékes muníció.

Pályamódosítás

A realitások talaja

Optimális esetben tehát imponálhatunk leendő munkaadónknak a hobbinkkal, különösen akkor, ha tevékenységünk azon pozitív hozadékait emeljük ki, amelyek a vágyott állással is szorosan összefüggnek. Fontos azonban, hogy a nagy igyekezetünkben semmiképp se essünk át a ló túloldalára, vagyis ajánlott betartanunk az alábbiakat.

Ne hazudjunk! Csak azért ne kreáljunk magunknak egy hangzatos szabadidős elfoglaltságot, mert a barátaink valamennyien kreatívan, önkénteskedve, vagy épp maratont futva töltekeznek hétvégiken. Ha kiderül, hogy füllentettünk, az sokkal rosszabb fényt vet ránk, mintha egyáltalán nem említettünk volna hobbit a bemutatkozónkban.

Ne essünk túlzásba! A hobbik halmozása általában vészcsengőt kapcsol a munkáltatók fejébe, ugyanis arra utalhat, hogy minden időnket, energiánkat, figyelmünket a számunkra kiemelt projektekre fordítjuk, vagyis a munkánkra már csak a maradék jut, ami valószínűleg nem is dobogós a prioritási listánkon.

Ne térjük el a tárgytól! Az olyan szabadidős programok, mint a televíziózás, vásárlás, lustálkodás nem tekintendők hobbinak, és nem is közvetítenek meggyőző üzeneteket rólunk, hiszen azt az érzetet keltik, hogy kissé céltalanul töltjük az életünket, és talán ez a hozzáállás érvényesül a munkánkban is.

Fogadjuk meg a fenti tanácsokat, és hozzuk ki a lehető legtöbbet az önéletrajzunkból! Ne csak a tartalomra, a letisztult formára is figyeljünk: használjuk a Profession.hu önéletrajz-szerkesztőjét, majd töltsük fel ide is a végeredményt, hogy a munkáltatók is ránk találhassanak. Válogassunk a több ezer álláshirdetés között, kérjünk hírlevelet és Facebook értesítést, így garantáltan rátalálunk a számunkra ideális munkára!

 

Készítette: Istók Nikoletta

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala

Címkék: álláskeresés, önéletrajz, hobbi, képességek, hitelesség

- Profession.hu

További cikkek az önéletrajzírással kapcsolatban
További cikkek az önéletrajzírással kapcsolatban