Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

A Harro Höfliger német vállalat beruházása zajlott Hajdú-Bihar megyében. A gyógyszeripari gépgyártással foglalkozó cég a második legnagyobb telephelyét építette fel a városban Németországon kívül. A projekt 6 milliárd forint értékű, ami következtében 100 új munkahely jön létre Debrecenben.

A beruházással a vállalat a kapacitását bővítette, létrehozva a mintegy 9 000 négyzetméteres gyártócsarnokot.

A cég a beruházáshoz kapcsolódóan elindított egy nagy beszállítófejlesztési programot, amivel a helyi kis- és közepes vállalkozások is profitálhatnak. Emellett a Debreceni Egyetemmel és a Debreceni Szakképzési Centrummal is szoros együttműködést tervez a fiatalok képzésében.

Álláskeresés

A jelenleg meghirdetett debreceni állásokat itt találjuk. Ha a környéken, Hajdú-Bihar megyében keresnénk állást, nézzük át itt a jelenleg meghirdetett pozíciókat. Sok embert keresnek a megyében az értékesítés, kereskedelem szektorába, fizikai és segédmunkásokra is nagy szükség van, illetve szakmunkásokra is. Továbbá mérnökként is van lehetőség elhelyezkedni a térségben, és az IT programozás, fejlesztés területére is keresnek szakképzett munkavállalókat.

Ha lakhelyünk szerint máshol keresnénk, akkor itt kezdjük az álláskeresést. A kulcsszavas keresésben pedig ez a rész lesz a segítségünkre.

Ha részmunkaidős állásban próbálnánk ki magunkat, kattintsunk ide, de mindenképp érdemes megnéznünk a részletes keresőtis, hogy rátaláljunk a megpályázandó állásokra.

Ha képzettségünk szerint keresnénk a pozíciók között, böngésszünk így:

- szakiskolai végzettséggel itt,

- középiskolai végzettséggel itt,

- főiskolai diplomával pedig itt érdemes szétnéznünk.

Ha még csak most gondoltunk először arra, hogy rátaláljunk az igazán nekünk való állásra, akkor nézzünk körül az álláslehetőségek között, személyes prioritásaink szerint.

Frissítsük önéletrajzunkat és töltsük fel ide, és ha tovább növelnénk esélyeinket, kérjünk hírlevelet és Facebook értesítést is, így biztosan azonnal értesülünk a nekünk való új munkákról!

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala