Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Diákmunka vállalásával ma már sokan szereznek zsebpénzt vagy biztosítják a megélhetőségüket. Ezen felül nagyon magas azoknak a fiataloknak is az aránya, akik az iskolai kötelezettségek mellett gyakornokként szereznek szakmai tapasztalatot. Nem csoda, hiszen a legtöbb munkahelyen már a belépő szintű pozícióknál is elvárásként jelenik meg vagy határozott előnyként a szakmai tapasztalat, nyilatkozza a profession.hu-nak Hajdú Csongor, a Frissdiplomás Kft. ügyvezetője.

Íme néhány ötlet a tapasztalatszerzéshez:

1. Vállaljunk gyakornoki állást!

Gyakornokként nemcsak szakmai ismereteket szerzünk, hanem megismerjük az adott munkaadót, illetve a szakterületen elérhető lehetőségeket. Majd néhány hónap után el tudjuk dönteni, hogy hosszú távon az adott területen és/vagy az adott cégnél akarjuk-e folytatni vagy menjünk-e tovább.

Sok cég gyakornoki programokat is indít, amelynek a nem titkolt célja, hogy a legrátermettebb gyakornokokat végzés után már főállású munkatársként foglalkoztassák tovább.

A sikeres életút egyik legfontosabb eleme, hogy a személyiségünkhöz minél inkább illeszkedő hivatást és munkahelyet válasszunk. Ehhez adhat támpontot minden gyakorlati hely, diákmunka, de akár egy karrierrendezvény vagy állásbörze is, ahol jobban megismerhetjük a cégeket és a lehetőségeinket.

Friss diplomával hova vesznek fel?

2. Válogassunk tudatosan!

Az álláskeresés során fontos, hogy tudatosan válogassunk a pozíciók között. Mindenképpen vegyük figyelembe a szakterületet, az elvárt nyelvtudást, a számunkra testhezálló feladatkör jellemzőit és az adott cég kínálta munkakultúrát is. Ne tömegével adjuk le a jelentkezésünket, hanem célzottan, így nagyobb az esélyünk a sikeres pályázásra.

3. Pályakezdők előnyben!

Számos olyan vállalat van, melyek bizonyos munkakörök betöltésénél a pályakezdőket részesítik előnyben. Sőt, többen kifejezetten frissdiplomásoknak szóló programokat is indítanak, és „hosszú távú befektetésként” tekintenek az iskolapadból épp kikerülő fiatalokra.

Céljuk, hogy a résztvevők a cég életének és munkájának szerves részévé váljanak. Ezért a kiemelkedő tudással és motivációval rendelkező fiatalok számára lehetőséget adnak a tanulásra, dinamikus a szakmai tudás és/vagy vezetői készségek fejlesztésére, és hosszú távú perspektívákat biztosítanak számukra.

Nem ritka az, hogy valaki, miután bekerül egy ilyen programba, 4-5 éves kitartó és céltudatos munkával középvezetői pozícióba kerül. Ilyen lehetőségeket a Trainee Program, Frissdiplomás Program, vezető utánpótlás program, Leadership Program kulcsszavakra keresve lehet legkönnyebben találni.

4. Motivációs eszköz a vezetőképzés

Az egyik, főleg a multinacionális vállalatok körében népszerű motiváló program típus az ún. vezetőképző. Ezt a modellt a cégek azzal a céllal hozzák létre, hogy hosszú távon biztosítsák saját maguk számára a vezetői utánpótlásukat. Egy vállalat - szakmai profiltól függően - akár többféle területen is indíthat vezetőképző programokat, például értékesítés, logisztika, pénzügy, marketing, kontrolling, gyártás.

Ezek a programok jellemzően maximum 1-3 évig tartanak. Ahogyan a nevükben is szerepel, a munkavégzés mellett a résztvevők egy tanulási folyamat részesei is, amelynek köszönhetően nemcsak az adott területen szereznek munkatapasztalatot, hanem a vezetési és szervezési készségeket, az ún. menedzser-készségeket a munkatapasztalattal együtt sajátítják el.

Láthattuk, hogy több lehetőség is nyílik arra, hogy tapasztalatot szerezzünk. Legyünk nyitottak és ne féljünk új dolgokba belevágni. S eközben folyamatosan figyeljük a legfrissebb álláslehetőségeket, vagy keressünk személyre szabott beállításaink szerint. Ha tovább szeretnénk növelni esélyeinket, töltsük fel önéletrajzunkat, kérjünk hírlevelet és Facebook értesítést. Minél több lehetőséget és információt vizsgáljunk meg, mert annál jobb döntéseket tudunk majd hozni.

 

Készítette: Sebők Viktória

A Profession.hu Facebook oldala
A Profession.hu Instagram oldala
A Profession.hu Google+ oldala