Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

A munkahelyen valószínűleg az X és a Z generáció lesz az, amely korosztályban a legtávolabb áll egymástól, az X az 1960-as-70-es években, míg a Z a 2000-es években született. Előbbiek a munkaerőpiac senior pozícióit töltik be, tapasztalt szakemberek, utóbbiak pedig mostanában érkeznek, vagy fognak érkezni a vállalatokhoz gyakornokként, illetve néhány év múlva főállású munkatársként.

dr. Törőcsik Mária - generációk a munka világábanA két generáció dinamikájáról Dr. Törőcsik Máriát, a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának egyetemi tanárát kérdeztük.

Nézzük, mit mond a szakértő erről az izgalmas témáról, aminek „szereplőire” szinte mindenki tud példát hozni saját közvetlen környezetéből!

Profession.hu: Hogyan tud együtt dolgozni az X és a Z generáció a munkahelyen? Melyek a legnagyobb ellentétek e között a két generáció között, melyek a munkahelyi együttélést befolyásolják?

Dr. Törőcsik Mária: A két generáció rendkívül eltérő életszakaszban van. Ha a Z generáció a munkahelyre belép, akkor ő abszolút egy életkezdő: szokja azt, hogy mi az, hogy munkahely, kötöttségek, milyen az, hogy nem ő van a középpontban és megmondanak neki dolgokat.

Az X generáció vélelmezhetően már egy beépült helyzetben van, főnöke lesz a Z generációsnak. Stabil pozíciója van elvileg, de érzékeli, hogy egy új, magát megmutatni vágyó ember lép be a munkahelyre.

A két generációra eltérő lelkiállapot is jellemző: az X generációnak gyermekei is vannak akár, így megoszlik a figyelme, míg az X generáció tagjai keresik a helyüket és próbálnak nagyobb teret kialakítani. Mások a célok, a motivációk és az adottságok.

Profession.hu: Az X és a Z generáció a digitális forradalom két "véglete", hiszen a Z generáció már ebben szocializálódott, az X pedig szinte kimaradt ebből. Mihez vezet ez a munkahelyen és hogyan lehet áthidalni?

Dr. Törőcsik Mária: Úgy gondolom, hogy az X generáció a digitális technológiát illetően már felzárkózott, ők ezeket az eszközöket már ugyanúgy használják, mint a Z generáció, legfeljebb az érdeklődésük más. Nem lógnak annyit a közösségi médián és nem várják annyira az azonnali megerősítést. Ugyanúgy ismerik ezeket a platformokat (közösségi média és applikáció), de már szűrve használják: nem mindegyiket és nem olyan intenzitással.

munkahelyi szoftverek ismeretében pedig kifejezetten az X generációnak van előnye, ismeri a vállalatnál használatos eszközöket és fejlesztéseket, melyeket a Z generációnak még meg kell tanulnia.

Generációk

Profession.hu: Ha a juttatások, cafeteria-preferenciák szempontjából nézzük, milyen szemléletbeli különbségeket tapasztalhatunk?

A Z generációval kapcsolatban végeztünk kutatásokat, melyek egyik konklúziója az volt, hogy ez a generáció rendkívül praktikus gondolkodású és anyagias. Az azonnali jutalmat preferálják, tehát valószínűleg jobban értékelik azt, ha fizetésben kapnak emelést, mintha cafeteriában adják nekik a „pluszt”. Cafeteriában a kényelmi dolgokat, - mint például edzőterem használat - szívesen veszik, de nem ez számukra a fő csapásirány.

Az X generáció lojalistás-fejlesztésében már nagyobb szerepe lehet a cafeteriának. A Z generáció alapvetően nem lojális, sok esetben még van egy erős szülői háttere, akik segítik az életük indulását. Éppen ezért egy izgalmas, vagy jó hangulatú munkahelyre bátrabban elmennek, mint egy olyanra, amely sok munkával és sok pénzzel jár.

A Z generáció általában szakmai gyakorlatosként vagy gyakornokként jelenik meg a jelenlegi munkaerőpiacon, hiszen vagy „főállásban” tanul még, vagy tanulás mellett félállásban dolgozik. Mivel nem elkötelezettek, a lojalitásfejlesztő cafeteriát vagy juttatásokat nem igazán tudják még értékelni.

Profession.hu: Hogyan látja a két generáció dinamikáját, egymással való kommunikációjának alakulását hosszú távon?

Az X generáció sokszor, mint saját gyerekét, úgy kezeli a Z generáció tagjait, tehát van egy megengedő hozzáállás feléjük, amellett, hogy idegesítik is őket, mint ahogyan a kamaszgyerek a szülőt.

Generációs szakadékról nem beszélhetünk, főleg, hogy a Z generáció nem egy konfrontálódó generáció. Nem keresik az összeütközést, nincs az a „majd én megmutatom” motiváció bennük. Sokszínűen élik az életüket, a karrier még nem első számú szempont, jobban koncentrálnak a magánéletre, az internetre, a társas kapcsolatokra.

Természetesen általános jellemzőkről beszélünk, azt is meg kell jegyezni, hogy ebben a generációban is van egy 25%, aki erős karrier fókusszal rendelkezik és ott már komolyabb mértékben is előjöhetnek a generációs feszültségek.

Ezekre a generáció különbségekre figyelni kell, de nem kell drámaian felfogni a helyzetet. Egy jó munkahelyi légkörrel, tiszta, transzparens előrejutási lehetőségekkel rendelkező cégnél ezek a különbségek elsimíthatók, megoldhatók.

Tartozzunk akármelyik generációhoz, számos olyan pozíció közül válogathatunk, amely illeszkedik karrier terveinkhez és ahol jól tudjuk érezni magunkat.

X generációsoknak: senior pozíciók 5-10 év szakmai tapasztalattal
Z generációsoknak: gyakornoki pozíciók, diákmunka

Készítette: Khojaste K

Címkék: generációk, X generáció, Z generáció, cafeteria, szakmai gyakorlat