Debrecenben logisztikai központ épül
A Waberer’s debreceni beruházása halad, felkerült a bokréta az épülő logisztikai központra.
Önnek ajánljuk!
A közel 22 ezer négyzetméteres létesítmény kivitelezését tavaly novemberben kezdték meg, idén augusztus hónapban pedig elérte a csarnok a szerkezetkész állapotát.
Az előzetes tervek szerint 2025 év végén már megkezdheti operatív működését a logisztikai központ.
A projekt célja, hogy egyrészt olyan multifunkcionális raktárbázist hozzanak létre Debrecenben, ami támogatja a Waberer’s céljait, továbbá az általános tárolási feladatok mellett pedig komplex logisztikai szolgáltatások működjenek majd itt.
A helyszín választása tudatos és fontos volt, mivel a létesítmény negyedóra távolságra található a debreceni reptértől és csak pár száz méterre az M35-ös autópályától. Mindezek kombinált és gyors szállítási lehetőségeket biztosítanak a cég számára.
Álláskeresés
A jelenleg meghirdetett debreceni állásokat itt találjuk. Ha a környéken, Hajdú-Bihar megyében keresnénk állást, nézzük át itt a jelenleg meghirdetett pozíciókat. Sok embert keresnek a megyében az értékesítés, kereskedelem szektorába, fizikai és segédmunkásokra is nagy szükség van, illetve szakmunkásokra is. Továbbá mérnökként is van lehetőség elhelyezkedni a térségben, és az IT programozás, fejlesztés területére is keresnek szakképzett munkavállalókat.
Ha lakhelyünk szerint máshol keresnénk, akkor itt kezdjük az álláskeresést. A kulcsszavas keresésben pedig ez a rész lesz a segítségünkre.
Ha részmunkaidős állásban próbálnánk ki magunkat, kattintsunk ide, de mindenképp érdemes megnéznünk a részletes keresőt is, hogy rátaláljunk a megpályázandó állásokra.
Ha képzettségünk szerint keresnénk a pozíciók között, böngésszünk így:
- szakiskolai végzettséggel itt,
- középiskolai végzettséggel itt,
- főiskolai diplomával pedig itt érdemes szétnéznünk.
Ha még csak most gondoltunk először arra, hogy rátaláljunk az igazán nekünk való állásra, akkor nézzünk körül az álláslehetőségek között, személyes prioritásaink szerint.
Frissítsük önéletrajzunkat és töltsük fel ide, és ha tovább növelnénk esélyeinket, kérjünk hírlevelet és Facebook értesítést is, így biztosan azonnal értesülünk a nekünk való új munkákról!