Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Az egyik legjobb tanács, amit megfogadhatunk a munkakereséssel kapcsolatban az az, hogy kövessük a szenvedélyünket! Elsőre furcsán hangozhat a szenvedély és a munka egy mondaton belül, de ha megértjük ennek a jelentőségét, és vesszük a fáradságot arra, hogy jobban megismerjük önmagunkat, megtalálhatjuk azt a hivatást, amellyel nem csak pénzt kereshetünk, de örömet is okoz számunkra.

Lehet a munkánk a szenvedélyünk?

Egyesek úgy döntenek, hogy a szenvedélyeiknek a szabadidejükben hódolnak, mások inkább úgy alakítják az életüket, hogy a munkájuk legyen egyben a kedvtelésük is. Ha szeretnénk az utóbbi táborba tartozni, és évek múltán is örömmel dolgozni, fektessünk energiát az önvizsgálatba!

Belső motivációnk megtalálása izgalmas, és sokszor egész életen át tartó utazás: nem lehet rövid idő alatt elintézni, őszinte önreflexió és figyelem szükséges a feltérképezéséhez, mert csak így találhatjuk meg azokat a témákat, iparágakat és konkrét feladatokat, amelyektől pozitív izgatottság kerít minket hatalmába és szívesen űzzük őket.

Lelkesedem, tehát vagyok

Az igazán belülről fakadó motiváció azonosításához haladjunk végig a következő lépéseken!

1. Keressük meg minden napban az örömünket

Figyeljük meg, van-e olyan nap vagy napszak, esetleg rendszeres esemény az életünkben, amelynek az érkezését már nagyon várjuk! Lehet ez egy találkozó egy kollégánkkal, a barátunkkal, az esti edzés, esetleg a nyelvtanfolyamunk. Hasonlóan érdemes górcső alá vennünk a munkánkat is: van esetleg olyan részfeladat, amit szívesebben végzünk, mint mást, olyan projekt, amelyért kimondottan lelkesedünk?  Találjuk meg minden napunkban a csúcspontot! Ha megértjük magunkat és tudjuk, melyek azok a momentumok, teendők, amelyek boldoggá tesznek minket, egy lépéssel máris közelebb kerülhetünk ahhoz, hogy megtudjuk: a különleges szenvedélyünk a jelenlegi karrierünkkel, vagy az életünk más területével áll-e kapcsolatban?

2. Ügyeljünk arra, hogy mire fordítunk időt és pénzt

Általában azokra az elfoglaltságokra költünk pénzt és fordítunk több időt, amelyek az érdeklődésünkre számot tartanak. Nézzük át a rendszeresen olvasott könyveinket, folyóiratainkat, az általunk nézett filmek, hallgatott podcastek jellemző témáit! Ajánlott rápillanatunk a bankszámlakivonatunkra is, hiszen az is árulkodó lehet, ha szellemi élmények helyett egészen másképp töltekezünk, vagy épp próbálunk kiszakadni a mókuskerekünkből: lehetséges, hogy pont az a bizonyos motiváló szenvedély hiányzik belőle?

3. Támaszkodjunk a tehetségünkre

Amikor a hivatásunk felé vezető utat keressük, fontos kiindulópontot adhat számunkra, ha letisztázzuk magunkban az erősségeinket, mi több, őszintén felvállaljuk magunk előtt, ha igazán tehetségesnek érezzük magunkat valamiben.

Ez nem mindenkinek megy könnyen, és ha mi is azok közé tartozunk, akik kevés önbizalmuk okán nem tudják, mely területen kimagaslóak a képességeik, tegyük fel az erre vonatkozó kérdést közelebbi, és távolabbi ismerősinknek – talán a válaszokon mi magunk is meg fogunk lepődni, és remélhetőleg önmagunkról is világosabb képet kapunk.

4. Vizsgáljuk meg a részleteket is

Amikor felfedezzük azokat a tevékenységeket, amelyeknek a végzése örömünkre szolgál, ajánlott elmerülnünk a részletekben is! Nézzünk egy példát: mondjuk, rájöttünk, hogy akkor vagyunk igazán boldogok, amikor önkéntes munkánk során felnőtteknek tartunk angolórát. Válaszoljuk meg a kérdést: pontosan mi az, ami ebben a tevékenységben örömet szerez nekünk? A tanítás? Az, hogy vezetők lehetünk egy közösségben? Vagy a segítségnyújtás másoknak? Ezeknek a tényezőknek a feltárása ugyan időigényes, sőt, akár a szembenézés velük még ijesztő is lehet, mégis kizárólag így találhatjuk meg azt a munkakört, ami ténylegesen motiváló számunkra.

5. Aknázzuk ki a karrierlehetőségeinket

Miután azonosítottuk az erősségeinket és az érdeklődési területeinket, térképezzük fel azokat a munka- és karrierlehetőségeket is, amelyek lefedik ezeket. A nyitott pozíciók leírása segíthet még tovább szűkíteni a kört a megfelelő karrierút kiválasztásához, hiszen ezek a hirdetések általában jól körvonalazzák a feladatköröket és a munkával járó felelősséget is, segítségükkel esetleg elkanyarodhatunk egy olyan részterület felé, amely még inkább megfelel számunkra, de korábban esetleg ismeretlen volt előttünk.

Amikor már teljesen képben vagyunk a belső hajtóerőnket illetően, már csak a kezünkbe kell vennünk az irányítást, és rálépni arra az útra, ahol a munka nem a szükséges rosszat, hanem az elégedettséget és az értékteremtést jelenti számunkra! Személyes prioritásainkat követve keressünk a friss állások között, és váljunk láthatóvá a munkáltatók számára is. Iratkozzunk fel hírlevélre, és kérjünk Facebook értesítést is, a legújabb ajánlatokról azonnal értesüljünk, vagyis fizetésért cserébe hódolhassunk a szenvedélyünknek!

 

Készítette: Profession.hu

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala

Címkék: munka, hivatás, szenvedély, motiváció, tehetség