Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

„Már több hónappal azelőtt– osztotta meg velünk Anita, egy kétgyermekes anyuka -, hogy lejárt volna a gyes, írtam a munkahelyemre, hogy mikortól számíthatnak újra rám. Semmi válasz, újra írtam, több helyre is. Aztán az utolsó pillanatban reagáltak, és behívott a munkáltatói jogkör gyakorlóm. Felvázolta a lehetőségeket, de patthelyzet volt: bruttó 150 ezerrel kevesebb fizu - mondtam, úgy oké, ha részmunkaidőben állapodunk meg, de csak nevetett rajta. Vagy olyan munka lett volna még, amihez nem volt végzettségem, tapasztalatom. Az illető őszinte volt: azt mondta, ő fiatalabbakat keres, kívülről, aki multiból jön, és több nyelven beszél. A HR-es kolléga pedig azt mondta, kalkuláljak azzal, ha én visszamegyek, akkor 2-3 hónap múlva elképzelhető, hogy leépítenének. Mindezt 13 évvel a hátam mögött... Úgy érzem, csak annyi a hibám, hogy elmentem és szültem.”

Anita esete nem egyedüli. Mai cikkünkben utánajártunk, hogy milyen jogok és kötelezettségek Dr. Bálint Györgyérvényesek az anyukák visszavétele esetén. Szakértőnk, Dr. Bálint György munkajogász segítségével összefoglaljuk a legfontosabb tudnivalókat!

Általánosságban:

-  Visszatérés esetén a munkáltató ajánlatot tesz az anyuka munkabérének módosítására.

-  Ezzel együtt a munkaszerződést is módosítani kell: figyelembe kell venni, hogy az azonos munkakörben foglalkoztatottaknál milyen béremelés történt. Ha nincs összehasonlítható helyzet, akkor a nagy átlagot – azaz a munkáltatónál végrehajtott, éves átlagos béremelést –kell figyelembe venni.

-  És ott vannak az esetlegesen ki nem vett szabadságok is az anyasági távollét ideje alatt, melyet visszavétel esetén ki kell adni, esetleg, amennyiben a felek munkaviszonya végül megszűnik, ki kell fizetni.

-  A cafeteriát vagy más, érvényben lévő juttatást az anyuka esetében is alkalmazni kell.

„A fentiekre érdemes odafigyelni – hívja fel figyelmünket Dr. Bálint György –, mivel tapasztalatom szerint ezek a leggyakoribb mulasztások a HR-esek részéről. De van még pár további tudnivaló, amit be kell tartani.”

-  Amennyiben a gyes várható időtartamára felveszünk valaki mást az anyuka helyére, akkor a munkaszerződést határozott időre kössünk vele. Önmagában az ugyanis, hogy valaki az érintett munkakört már betöltötte, nem ok arra, hogy a kismama munkaviszonyát megszüntessük.

-  Fontos: ebben az esetben nem csak dátumszerűen határozhatjuk meg a munkaviszony határozott időtartamát, hanem rendelkezhetünk úgy is, hogy addig tart a munkaviszony, amíg a kismama a szülési szabadságáról visszajön.

Anyukák visszatérése: mit mond a munkajogász? - karrier, szakma, munkajog

De mi történik abban az esetben, ha időközben beválik az új ember, és a cég ragaszkodik hozzá?

„Ebben az esetben érdemes találni egy olyan megállapodást – tanácsolja a munkajogász -, amely során a kismama és a cég közös megegyezéssel válhatnak el egymástól. De fontos: ezt a kismamára kényszeríteni nem lehet. Az is egy megoldás – hogyha van rá pénzügyi keret -, hogy 1-2 hónapig párhuzamosan dolgozik mindkét fél, és a végén tart a munkáltató egy teljesítményértékelést, és ez dönti el, ki marad. Nem feltétlenül a legszerencsésebb megoldás, de láttam már rá példát.”

A 3 LEGFONTOSABB TÉNYEZŐ A GYESRŐL VISSZATÉRŐ ANYUKÁKNAK:

1.) Nem csökkenthetik a fizetését,

2.) a munkakör módosításához mindkét félnek kölcsönösen hozzá kell járulnia,

3.) közös megállapodásra kell jutni, ha a cég nem tudja, vagy nem akarja visszavenni.

TOVÁBBI HASZNOS TUDNIVALÓK:

-  A munkáltató a munkavállaló ajánlatára a gyermek hároméves koráig - három vagy több gyermeket nevelő munkavállaló esetén a gyermek ötéves koráig - köteles a munkaszerződést az általános teljes napi munkaidő felének megfelelő tartamú részmunkaidőre módosítani. Vagyis joga van az anyukának a napi 4 órás munkaidőhöz.

-  Az anya vagy a gyermekét egyedül nevelő apa munkaviszonyának felmondással történő megszüntetése esetén a gyermek hároméves koráig kizárólag rendkívüli felmondási oknak megfelelő indokkal lehet elbocsátani az illetőt. Ebben az esetben egy alternatív munkakört is fel kell neki kínálni.

„A munkaügyi perek akár több évig is elhúzódhatnak – avat be bennünket Dr. Bálint György -,de azt javaslom, hogyha egy anyuka igazságtalanságot tapasztal, álljon ki az érdekeiért. Érdemes azt is figyelembe venni, hogy milyen kárpótlásra számíthat az illető, ezt a konkrét eset megismerése után a munkajogász tudja felvázolni.”

Gondoljuk át a fentieket, és ha szükségesnek látjuk, kérjük ki munkajogász tanácsát. És ne feledkezzünk el arról sem, hogy az álláspiacon is számtalan lehetőség van. Íme, a rugalmasabb munkaidőben végezhető friss álláslehetőségek:

Állások kismamáknak

Részmunkaidős állások

Távmunka

Szánjuk ezekre a beállításokra is néhány percet, hogy utána mindig első kézből értesülhessünk: kérjünk hírlevelet és Facebook értesítést a legfrissebb álláslehetőségről, illetve töltsük le a mobil applikációt - Androidra itt, iPhone-ra itt.

 

Készítette: Posta Renáta

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala

A Profession.hu Google+ oldala

Címkék: álláskeresés, munka, fizetés, karrier, szakma, munkajog