Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

A vezető személyiségéhez, munkastílusához és elvárásaihoz érdemes már az állásinterjún alkalmazkodni. Egy kis odafigyeléssel már az első találkozás alatt ráérezhetünk, milyen főnökkel lesz majd dolgunk a jövőben.

Az önimádó

Ha a felvételiztető személy a beszélgetés során nem tárgyilagosan mutatja be a betöltendő pozícióval járó feladatokat, hanem saját élményein keresztül, melyek mesélése közben önmagát helyezi előtérbe, feltehetően narcisztikus főnökkel van dolgunk. Irodájuk falait gyakran a saját nevükre szóló elismerések, oklevelek díszítik, a berendezés pedig általában tekintélyt parancsoló, hogy beosztottaik tiszteljék őket.

A Hesse/Strader karrier-tanácsadó cég szerint, ha a felvételin ebbe a főnöktípusba ütközünk, fel kell készülnünk rá, hogy a cégen belül nagy valószínűséggel gyakran cserélődnek a beosztottak, mivel a munka során elkövetett hibákért a vezetők sosem önmagukat okolják, hanem a másikat. Ha egy álláskereső ilyen leendő főnökkel találkozik; legjobb, ha tisztelettel és nagy érdeklődéssel hallgatja. Érdemes azt mutatnia, hogy rendkívüli benyomást tett rá az adott személy, még az sem túlzás, ha eljátssza, hogy le van nyűgözve – tanácsolja a Hesse/Strader.

A pedáns

Ha a beszélgetést percre pontosan kezdi az interjúztató, akinek az asztalán rendben sorakoznak a tollak és iratok, kínosan precíz emberrel van dolgunk. Az ilyenek mindig tárgyilagosak, részletesen és korrekten taglalják a munkafeladatokat, kerülik a személyes témákat, és kevés érzelmet olvashatunk le az arcukról. Főnökként általában megkövetelik a fegyelmet, a kiszámíthatóságot és precizitást.

Ebben az esetben a jelentkezőnek mindenképpen a korrektségre kell törekednie a felvételi beszélgetés során, hogy jó benyomást tegyen az interjúztatóra. Világos és megfontolt mondatokban beszéljen a siker érdekében.

  Állásinterjú praktikák  

Az antiszociális

Ha az álláskereső kényelmetlenül, hívatlan vendégként érzi magát a felvételi beszélgetés alatt, leendő főnökének feltételezhetően kevéssé fejlettek a szociális képességei. Az ilyen emberek mindent személytelenül és tárgyilagosan közelítenek meg, beosztottaik érzelemvilága és magánélete egyáltalán nem érdekli őket. Társasági eseményeken, informális beszélgetések során kínosan érzik magukat, gyakran ügyetlenek ilyen helyzetekben.

Nehéz dolga van a jelentkezőnek, ha meg akarja állni a helyét egy ilyen interjúztató előtt. Sem a hangulat oldódására, sem a szimpátia bármilyen fajta kimutatására nem számíthat a hosszú percek alatt. A legokosabb, amit tehet, hogy megőrzi hidegvérét, és nem hagyja magát befolyásolni a hűvös hangulattól – véli a Hesse/Strader.

A látnok

Ha az interjúztató nagy szavakat használ, átfogó tervekről beszél, nagy vonalakban mutatja be a betöltendő munkakört, és azonnal a jövőről kezd el fantáziálni, igazi „látnokra” akadt az álláskereső. Az ebbe a típusba tartozó vezetők kerülik a részleteket, az operatív ügyintézésben kevéssé jeleskednek, ugyanakkor a helyes stratégiai irány megtalálásában igen kiválóak lehetnek. Habár a kezdetekben nagyon energikusnak látszanak, hosszú távon elveszítik a lelkesedésüket akár saját terveik iránt is. Sokat adnak a kapcsolattartásra a külvilággal, szívesen forgolódnak társasági rendezvényeken.

Az ilyen típusú ember szimpátiáját könnyű elnyerni, általános tanácsot viszont nehéz adni, hiszen pillanatnyi hangulatuktól függ, hogy éppen mit tartanak rokonszenvesnek. A Hesse/Strader tanácsadó cég tapasztalatai szerint talán annak a jelentkezőnek van a legnagyobb esélye az állás elnyerésére, aki legutoljára kerül sorra a felvételi beszélgetésen.

      Állásinterjú praktikák      

A depresszív

A depresszióra hajlamos embert nem nehéz felismerni. A stressztől nyúzott arc, a mosoly hiánya önmagáért beszél. Az ilyen interjúztatók általában nem is urai a beszélgetésnek, akadozva követik egymást a céltalan mondatok. Főnökként általában a csapatmunkát részesítik előnyben, nem törekednek autoriter szerepre.

A pályázónak nem szabad hagynia, hogy az interjúztató rossz kedve rá is átragadjon, mutassa magát nyugodtnak és lazának – tanácsolják szakértők. Az ilyen személyiségek társaságában egyre intenzívebbé váló idegességérzet nem segít az állás elnyerésében.