Állás nélkül az új évben

Állás nélkül az új évben

Mit tehetünk, ha álláskeresőként léptünk be 2020-ba? Gyakorlati tanácsokat hoztunk!

Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Az állásunk elvesztése, a munkanélküliség az év valamennyi időszakában hatalmas pszichés terhet jelent, ami hatványozottan igaz, ha az új esztendőbe kell ezzel a tudattal belevágnunk. Ráadásul januárra már az ünnepeket, a gondolatainkat elterelő családi burkot, baráti programokat is magunk mögött tudhatjuk, és míg a környezetünkben élők visszatérnek a megszokott kerékvágásukba, addig mi szinte egyedül maradunk a problémánkkal. Hadas-Hajdu Helga karrier coachot kérdeztük, hogyan segíthetünk magunkon hatékonyan ebben a nehéz szituációban.

Váltsunk szemléletet

Az első, és legfontosabb, amit nem csupán tehetünk, de tennünk is kell, ha testközelből éljük át épp a fent vázolt helyzetet, az a szemléletváltás. „A január különösen nehéz hónap, hiszen sötét, hideg, még a tavasz is messzinek tűnik, és ilyenkor még a legszívósabbak is könnyen belecsúszhatnak egy mély depresszióba. Természetesen a mélypontok is értékes önismereti tanulságokat hozhatnak számunkra, azonban, ha túl vagyunk már néhányon, és esetleg hajlamosak is vagyunk arra, hogy magunkba zuhanjunk, ajánlott tudatosan megelőznünk ezt az állapotot” – hangsúlyozza Hadas-Hajdu Helga. 

És folytatja:

Kezdjünk el másképp gondolkodni aktuális helyzetünkről, és ne munkanélküliként, hanem álláskeresőként aposztrofáljuk magunkat. Ha pedig valaki megkérdezi tőlünk, mivel foglalkozunk, meséljünk arról, hogy jelenleg a nekünk való új lehetőségeket térképezzük fel, karrierváltást készítünk elő, vagy a belső építkezésre összpontosítjuk a figyelmünket.

A lényeg tehát, hogy ne az életünkben jelen lévő hiányra fókuszáljunk, a negatív gondolatok ugyanis kizárólag további negatív gondolatokat, érzéseket szülnek, és ez bizony az álláspályázatainkra, illetve a személyes bemutatkozásainkra is komoly hatást gyakorol. „Érdemes lehet sorstársakkal beszélgetnünk, online vagy élőben, ugyanis mások történetei is új megvilágításba helyezhetik a sajátunkat. Ugyanakkor fontos megválogatnunk, kikkel és hogyan vitatjuk meg a helyzetünket, hiszen a közös panaszkodás aligha visz előrébb, sőt nagyon könnyű beleragadni” – figyelmeztet a szakember. 

Tervezzünk

A karrier coach úgy látja, az évtervezés is sokat segíthet abban, hogy a veszteségről a jövő lehetőségei és a tényleges cselekvések felé tereljük magunkat: „Tervezzük meg az előttünk álló évet, fél évet, negyedévet, hónapot, vagyis minél részletesebben fejtsük ki a céljainkat és az azokhoz elvezető utat. Gondolkozzunk egészen konkrét lépésekben, vagyis addig bontsuk a terveinket, amíg eljutunk addig, hogy holnap, holnapután, majd azután mit tehetünk a megvalósításukért.

Az évtervezésnél érdemes arra is kitérnünk, hogy mit vihetünk magunkkal az új évbe, illetve mi az, amit ideje magunk mögött hagyni. „Jegyezzük fel magunknak azokat a múltbéli tanulságokat, értékes tapasztalatokat, tanácsokat, jó élményeket és büszkeségeket, amelyekre építkezhetünk a jövőben. A mérleg pozitív serpenyője mellett ne hagyjuk figyelmen kívül a másikat sem, vagyis gondoljuk át, mi az, amit el kell engednünk, mert visszahúz bennünket, legyen szó rossz szokásokról, dühös, csalódott vagy épp önmarcangoló gondolatokról, esetleg káros kapcsolatokról – ezeket mindenképp le kell tennünk a változáshoz” – emeli ki interjúalanyunk.

Váljunk hasznossá

Amikor átmenetileg állás nélkül maradunk, a lelki mélypontjaink leginkább abból táplálkoznak, hogy nem érezzük hasznosnak magunkat, de gyorsabban megtalálhatjuk a helyzet ellenszerét, mint elsőre hinnénk. „Gondoljuk át, hogyan válhatnánk ismét a társadalom hasznos tagjává, oly módon, hogy mi is örömünket leljük az adott tevékenységben. Először a közvetlen környezetünkben, a családunkban, a barátaink körében, a szomszédságunkban nézzünk szét, és halljuk meg, vegyük észre, mi is lenne számukra hasznos, ami bennünket is jó érzésekkel tölt el” – fejti ki a szakember.

Következő lépésként kipróbálhatjuk az önkéntes lehetőségeket is, egy számunkra fontos témában, hiszen rengeteg szervezet és alapítvány veszi örömmel a jelentkezéseket.

A nemes ügyekben való részvétel nemcsak a hasznosságunk tudatát adja vissza, de új ismeretekkel, kapcsolatokkal és tapasztalatokkal is gazdagodhatunk általa, mi több, megmérettethetjük magunkat olyan területeken is, amelyek esetleg régóta érdekelnek minket, és akár a karrierünket is új vágányra terelhetik. Mindezeken túl visszakaphatjuk a napirendünket is, vagyis a kontrollt az időnk felett, ami sok álláskereső számára jelent kihívást, akár már néhány héttel a munka elvesztése után is. Ha lesz miért időben felkelnünk, az garantáltan pozitív energiát ad az álláskereséshez, állásinterjúkhoz is, vagyis már fél siker” – részletezi Helga.

Ha egyedül nem megy

Érdemes élnünk az önsegítő módszerekkel, azonban azt is ajánlott időben felismernünk, ha törekvéseink ellenére sem sikerül kimozdulnunk a lehangolt állapotból és a kilátástalanságból. „Ha egyedül nem boldogulunk, érdemes szakember segítségét kérnünk. Ma már számos alkalmat találhatunk, előadások, workshopok, közösségi találkozók, webináriumok, jótékony kezdeményezések formájában, amelyeken gyakran akár ingyen is részt vehetünk” – tudjuk meg interjúalanyunktól.

Természetesen vannak olyan esetek is, amikor a személyre szabott szakértői támogatás lehet a célravezető, amire még akkor is érdemes lehet áldoznunk, ha szűkülnek az anyagi lehetőségeink, a szakemberrel való közös munka ugyanis jelentősen lerövidítheti az álláskeresés idejét. „Egy karrierváltás vagy egy állás elvesztése és az új munkahely megtalálása hatalmas önismereti munka, hiszen ki kell dolgoznunk magunkból mindazt, ami korábbi pályánk során megmérgezett minket, ahogy azt is tisztáznunk kell, mi jelentene valódi örömöt számunkra a szükséges pénzkereset mellett. Mert hiába van sok évnyi tapasztalatunk valamiben, ha egyáltalán nem szeretnénk már foglalkozni az adott területtel, de persze a karrierváltás is számos további kérdést vet fel” – sorolja a coach.

Amennyiben pontosan tudjuk, milyen munkakörre vágyunk, de hiába pályázunk, nem jutunk az állás közelébe, valószínűleg valamilyen technikai vagy szakmai hiba állhat a háttérben – egy friss külső szem ebben is segítségünkre lehet. „Attól függően, hogy hol akad el a folyamat, találhatjuk meg a megoldást: elképzelhető, hogy az önéletrajzunkon kell csiszolni, vagy az interjútechnikánk nem megfelelő, esetleg a megjelenésünk, kisugárzásunk nem meggyőző, de még az is előfordulhat, hogy valamilyen pótolható szakmai hiányosság a sikertelenségünk oka. Ezekre az állásinterjúk során mindig fény derül, ha hajlandóak vagyunk meghallani” – egészíti ki a fentieket Helga.

Mindent egybevetve azt mondhatjuk, hogy jelen munkaerőpiaci feltételek között mindenki találhat munkát, aki tesz magáért. Lehetséges, hogy éppen nem a személyes prioritásainknak minden tekintetben megfelelő állás jön velünk szembe, de ha időszakosan egy szinttel lejjebb is kell adnunk, mint a korábbi pozíciónk, akkor sincs minden veszve, hiszen bármelyik nap rábukkanhatunk az álomállásunkra a folyamatosan frissülő hirdetések között. Járjunk nyitott szemmel, legyünk naprakészek, és a várt eredmény sem marad el!

 

Készítette: Istók Nikoletta

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala

Címkék: állás, álláskeresés, önismeret, szemléletváltás, lehetőség

További cikkek az álláskeresésről