A jó vezető a megfelelő delegáláshoz is ért. Ám ha valaki menedzseri vagy éppen munkatársi székből került át vezetői pozícióba, nagy kihívást jelenthet megtanulni ezt a képességet. Szakértők véleményére alapozva megosztjuk olvasóinkkal a tökéletes delegálás aranyszabályait.

A delegálás tulajdonképpen az a képesség, amikor a megfelelő munkát a megfelelő módon a megfelelő emberre bízzuk. Mindig két lehetőség közül választunk: vagy mi magunk végezzük el a feladatot, vagy valaki mást bízunk meg vele. A különbség az, hogy mennyire szavazunk bizalmat az illetőnek a rábízott munka teljesítése terén.

A hatékony delegálás egyik előnye az, hogy saját terheinket csökkentjük és egyben megsokszorozzuk erőinket és eredményességünket. Ez a csapat egészére értendő, hiszen egy vezetői szemléletben ez jelenti az egységet. A legfontosabb feladatunk az, hogy a munkahelyünk alkalmazottakba fektetett tőkéje a lehető legmagasabb szinten megtérüljön. Szakértők szerint manapság egy munkavállaló teljes kapacitásának csupán a felét használja ki - persze kivételek itt is akadnak. A hatékony delegálás azonban segít kiaknázni a parlagon heverő 50 százalékot, és növeli a csapatunk produktivitását. Emellett a beosztottak szakmai fejlődése is ezzel áll összefüggésben, ami szintén vezetői felelősség és elvárás. Nézzük, hogyan érdemes a feladatokat leosztani!

A tökéletes delegálás 7 aranyszabálya:

1. Válasszuk ki a megfelelő embert!

Ha mellényúlunk, az szinte minden esetben kudarchoz vezethet. Ami se neki, se nekünk, se a vállalatnak nem tesz jót. Alaposan fontoljuk meg, kit mivel bízunk meg. Ez azt is feltételezi, hogy jól ismerjük minden egyes beosztottunk képességeit, határait és a bennük rejlő lehetőségeket.

2. A feladatot igazítsuk az illető képességeihez!

Bizonyosodjunk meg arról, hogy a kiválasztott munkatárs képes a feladat elvégzésére. Ha ehhez szükséges, vonjuk be a HR-es kollégánkat is.

3. Hatékonyan delegáljunk és a megfelelő embernek!

Ezzel felszabadítjuk kapacitásaink egy részét, hogy értékesebb dolgokkal foglalkozhassunk. Minél több tanítható és delegálható feladatot adunk át beosztottainknak, annál több időnk és energiánk marad arra, amit egyedül csak mi tudunk elvégezni.

A tökéletes delegálás 7 pontja

4. Az új alkalmazottaknak kisebb feladatokkal kezdjük!

A delegálást kisebb feladatokkal kezdjük az új alkalmazottak esetén, hogy önbizalmuk megerősödhessen, és kellő tapasztalatot szerezhessenek az új környezetben.

TÖBB MINT TÍZEZER MEGPÁLYÁZHATÓ ÁLLÁS ITT! SZEMEZGESSÜNK BELŐLÜK!

5. A teljes feladatot delegáljuk!

Ha a munkatársunk 100 százalékban felelős egy feladatért, az nagyon erős motivációs tényező a kimagasló teljesítmény elérésében. Minél többször ruházzuk fel az illetőt teljes felelősséggel egy adott projektért, annál tapasztaltabbá és rutinosabbá válik.

6. Egyértelműen kommunikáljuk, hogy milyen eredményt várunk a delegált feladatra!

Még jobb, ha ezt mérhetővé is tesszük. Ha nem tudjuk mérni, nem tudjuk koordinálni sem. Magyarázzuk el, hogy mit kell elvégezni, szerintünk mi lenne az ideális megvalósítás, és ne feledjük az egész feladat fő célját és kihatását is világossá tenni. Adjunk egy teljes képet a kollégánknak, hogy átlássa az egészet, és döntési helyzetekben a lehető legmegfontoltabban léphessen.

7. Teremtsünk olyan légkört a feladatok delegálásához, amelyben nyugodtan átbeszélhetjük az egyes teendőket!

Bátorítsuk kollégáinkat, hogy kérdezzenek, és legyünk nyitottak a javaslataikra - még akkor is, ha mi másképp közelítenénk meg a feladatot. Az, hogy mennyire pontosan értik, mit kell tenniük, milyen mértékben fogadják el, és válnak elkötelezetté a feladat iránt, egyenes arányban van azzal, hogy mennyire adunk teret, hogy kérdezzenek vagy közösen megvitassák a helyzetet.

Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

És végül ne feledjük azt sem: delegálás után azt kell éreznie a munkatársunknak, hogy "Ez az én feladatom, pontosan tudom, mit kell tennem, mit várnak el tőlem, és ennek én vagyok a felelőse. Alig várom, hogy nekilássak." Ha jó csapatot szeretnék felépíteni, ha kiváló vezetővé szeretnénk válni, akkor minden tőlünk telhetőt érdemes megtenni a delegálás területén is.

Gondoljuk át a fentieket, hogyan működik a saját csapatunkra és az elvárt teljesítményekre nézve. Ám ha nagyon reménytelennek látjuk a helyzetet, ha a felénk támasztott elvárások irreálisak és teljesíthetetlenek, a csapatunkból sem tudjuk kipasszírozni a megfelelő eredményeket - legalább is közép- és hosszú távon biztosan nem. Ekkor azt se feledjük: megoldás mindig van.

A LEGFRISSEBB VEZETŐI POZÍCIÓKAT ITT TALÁLJUK!

Nézzünk körbe ITT és ITT is, ha egy jó állásra vágyunk! A sikeres álláskeresésben a kiváló önéletrajz is a segítségünkre siet, amelyet most ITT könnyedén összeállíthatunk a Profession.hu díjnyertes alkalmazásával. Pályázzunk minél több helyre, töltsük fel önéletrajzunkat ide, kérjünk hírlevelet és Facebook értesítést a legfrissebb álláslehetőségről. Éljünk a lehetőséggel, és turbózzuk fel álláskeresési eszköztárunkat!

Forrás: Brian Tracy és Szabó Péter: Hogyan vezetnek a legjobb vezetők?, Guruló Egyetem Kft.

Készítette: Posta Renáta

Címkék: vezető, főnök, munkahely, delegálás