5 magyar cég hajt végre egészségipari beruházást

5 magyar cég hajt végre egészségipari beruházást

 A kormány támogatásával 5 újabb magyar vállalkozás indít egészségipari beruházást, 3,3 milliárd forint értékben.

Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebookra feltöltött videójában jelentette be pénteken, hogy öt újabb magyar cég hajt végre nagyobb egészségipari beruházást.

Ezúttal vitaminok, azon belül például D-vitamin, fertőtlenítőszer alapanyagok, maszkok és csomagoló anyagok, nővérhívó rendszerek és 3D nyomtatással előállított orvosi eszközök gyártását segítik költségvetési forrásból. A Pénzügyminisztérium a nyáron indította el az egészségipari támogatási programot, amelyben már 11 magyar vállalkozás indított, együtt 10 milliárd forint értékű beruházást.

"A program célja, hogy minél kevesebb egészségipari terméket vásároljon az ország külföldről" - mondta a miniszter, aki szerint az önellátás fontossága a járvány első hulláma alatt derült ki, mert amikor a legnagyobb szükség lenne ezekre a termékekere, éppen akkor okoz nehézséget a beszerzésük és így az áraik is jelentősen emelkednek. Varga Mihály kiemelte, a támogatott beruházások a magyar emberek biztonságos ellátását szolgálják, egyben pedig a munkahelyek védelmét és a gazdaság újraindítását is segítik. "Az egészségipari beruházások listája a Pénzügyminisztérium honlapján elérhető" - mondta a tárcavezető.

Aktuális álláshirdetések

Az egészségügyben jelenleg is számos területre keresnek munkatársakat, csaknem 200 álláshirdetés közül válogathatunk. Pályakezdőként itt érdemes körülnéznünk, ha pedig terület alapján keresnénk, a legnépszerűbb egészségügyi asszisztens vagy éppen gyógyszerész állásokat erre találjuk.

A járvány miatt veszítettük el a munkánkat? Itt olvashatunk a munkakeresési járadék igényléséről, itt pedig az álláskereséshez kaphatunk hatékony iránymutatást. 

AJÁNLÓ: A koronavírus miatt új állást keresőknek létrehozott felületünk, az Álláskeresési Térkép egy helyen tartalmaz minden fontos információt: az álláskeresési járadék igénylésétől az állásinterjús felkészülésig.

Friss önéletrajzra mindenképp szükségünk lesz, készítsük el most, és töltsük fel ide, hogy a munkáltatók is ránk találhassanak.

Szakemberekre valamennyi szektorban nagy szükség van folyamatosan: jelenleg is több mint 2300 állás között kereshetjük meg a számunkra legmegfelelőbbet. 

A több mint 1100 féle fizikai, segéd és betanított munka között érdemes szétnézni ha nincs szakmánk vagy felsőfokú végzettségünk, de akkor is, ha gyorsan szeretnénk elhelyezkedni.

Ha pedig képzettségünk szerint keresnénk: szakiskolai végzettséggel itt, középiskolai végzettséggel itt, főiskolai diplomával pedig itt érdemes szétnéznünk.

Kérjünk hírlevelet és Facebook értesítést, így biztosan nem maradunk le egyetlen nekünk való munkáról sem!

 

Készítette: Profession.hu

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala

További rövid hírek