22 év egyetlen munkahelyen: mi a titok?

Interjúalanyunk, Takács Krisztián már több mint két évtizede a német tulajdonú Lechner vállalatcsoport oszlopos tagja. Nem véletlenül választott külföldi céget, és az idő teljes mértékben igazolja. Érdemes a történetet a legelején kezdenünk: szülei négy éves korában elváltak, majd mérnök édesapja külföldön kezdett el dolgozni, mégpedig nagy német cégeknek, ami az ő munkához, pályaválasztáshoz való viszonyát is determinálta. A nyolcvanas években járunk, amikor még rendkívül nagy volt a kontraszt Magyarország és a nyugat-európai régió között, ahol interjúalanyunk az iskolai szüneteket töltötte, vagyis a különbségekkel már gyerekként szembesült. Műszaki területen technikusként végzett, majd a családi nyomás és a sikeres egyetemi felvételi ellenére a felsőfokú tanulmányok helyett úgy döntött, Németországba költözik. Ekkor kezdett el dolgozni annál a cégnél, ami ma is a munkahelye.

P: A külföldi karrierépítés a kilencvenes évek szabályrendszerét tekintve nem volt zökkenőmentes. Mit jelentett ez az Ön számára?

Krisztián: Korábban a munkavállalás engedélyhez volt kötve, ezért kétszer kényszerűen haza kellett térnem, hogy aztán ismét jogszerűen tartózkodhassak Németországban. Első ízben egy marketingcégnél helyezkedtem el, ami elsősorban német nagyvállalatokkal állt kapcsolatban, így projektvezetőként két idényben is másodmagammal én felelhettem például a West McLaren Mercedes hazai kampányáért, ami nagyon érdekes feladatnak bizonyult, és a haladási irányomat is kijelölte, ugyanis marketing szakirányon később diplomát is szereztem. A második két éves kitérőben egy kereskedelmi cégnél dolgoztam, gazdasági területen, és a műszaki végzettségemet tudtam jól kamatoztatni. Mindkét munkahelyen középvezetőként dolgoztam, de még mindig olyan nagyra nyílt az olló a hazai és a külföldi lehetőségek, feltételek, keresetek között, hogy nem volt kérdés számomra: visszatérek Németországba, még akkor is, ha ez a karrieremben némi visszalépést is jelent.

P: A cégen belül adódó kihívások mégis haza szólították.

Krisztián: Izgalmas fordulat volt ez. A német tulajdonú cég ugyanis Magyarországon alapított leányvállalatot, amelynek operatív vezetését gyakorlatilag a kezdetektől rám és egy kollégámra bízták. Egy évtizedes időszak vette ekkor kezdetét, ami komoly lépést és felelősséget is jelentett a pályámon. Az üzemeltetés és a gyártás tartozott hozzám, rendkívül sokat tanultam, tapasztaltam a feladataim által, ugyanis az első időkben megszámlálhatatlanul sok váratlan helyzet adódott, amit meg kellett oldanunk és mennünk tovább – más opció nem volt.

P: Sejtette, hogy itt hosszútávban gondolkodhat? Volt Ön előtt egy pályaterv, vagy az élet hozta magával ezt a hosszú együttműködést?

Krisztián: Az első években még nem tudtam, milyen lehetőségekre számíthatok a cégnél. Amikor kiköltöztem, az volt az elsődleges motivációm, hogy édesapámhoz hasonlóan én is Nyugat-Európában vethessem meg a lábam, és itt kezdhessek el karriert építeni, de akkor még nem tudatosan tettem ezt. Aztán úgy alakult, hogy a vállalat a szemem láttára, velem együtt nőtt egyre nagyobbra, és lett meghatározó szereplője a piacnak, amivel egyidejűleg az én karrierterveim is kitágultak. Úgy vélem, igazán szerencsés és ritka találkozás a miénk – az alapító-tulajdonosokat személyesen is ismerem, és nemcsak szakmailag, de emberileg is abszolút egy hullámhosszon vagyunk, ami véleményem szerint ennek a hosszú távú kooperációnak a legfőbb kulcsa.

P: És mi van a hasonlóságon túl? Mi a 22 évnyi munkaviszony titka?

Krisztián: Sokan gondolják azt, hogy a pénz az elsődleges mozgatórugó, de ez nincs így. Természetesen nagyon fontos, a pénz dobogós tényező a motivációs elemek között, de önmagában még kevés lenne. Rendkívül sokat nyom a latban, hogy szeretem azt, amit csinálok, amihez szorosan hozzátartoznak az állandó kihívások, és az a kölcsönösen támogató légkör, ahol a haladás ténylegesen megvalósulhat. Véleményem szerint egy munkaviszony leginkább egy házassággal hasonlatos: mindig képesnek kell lenni arra, hogy a másik féllel, jelen esetben a kollégákkal akkor is megtaláljuk a közös pontokat, amikor egy kérdésben nem értünk egyet. Emellett elengedhetetlen, hogy a feladatok is néhány évente változzanak – ez az, ami fenntartja a motivációt, garantálja a megújulást, és azokat a sikerélményeket, amelyek miatt a teljesítmény újra és újra csúcsra járatható. Mindezeken túl számomra van még egy meghatározó elem, ami az elköteleződésemet erősíti, mégpedig a bizalom a vezetőség részéről. 2013-ban volt egy, a munkámmal kapcsolatos, tragikus kimenetelű közúti balesetem, amelyben bár vétlen voltam, mégis bonyolult rendőrségi procedúrán kellett keresztül mennem. Az esetet azonnal, még a baleset helyszínéről jeleztem az illetékes felettesem felé, aki azonnal biztosított arról, hogy feltétel nélkül mindenben mellettem áll, és számíthatok a teljes igazgatótanács segítségére, ami akkor egy sokat mondó gesztus volt számomra a vállalat által képviselt értékekről, és a cégkultúra egészéről. Megdöbbentően pozítív élmény volt, hiszen akkor még azt sem tudták, hogy vétkes vagyok-e. Ilyenről vagy hasonlóról még nem is hallottam, pedig kiterjedt vállalati kapcsolataim vannak.

P: Melyek voltak a legkiemelkedőbb mérföldkövek, amióta itt dolgozik?

Krisztián: Ahogy korábban is említettem, a magyar leányvállalathoz köthető feladatkör igazán lényeges pontot jelent számomra, nemcsak szakmailag, hanem emberileg is, hiszen nagyon jó érzés volt hazatérni. A másik esemény, amit kiemelnék, hogy a vállalatcsoport Svédországban is alapított leányvállalatot, amelyben a távolból ugyan, de szintén tevékenyen részt veszek a kezdetektől mai napig. A harmadik mérföldkő pedig a 2016-os visszaköltözésem Németországba, ami egy teljesen új fejezetet nyitott a saját és a családom életében is. Egy, a korábbitól eltérő területen és beosztásban folytattam, folytatom a munkát, immár a hosszú távú itt tartózkodásra berendezkedve.

P: Volt, hogy úgy érezte, váltania kellene?

Krisztián: Azon soha nem gondolkodtam el mélységében, hogy itt hagyjam a vállalatcsoportot, mivel mindig volt lehetőségem a továbblépésre, a fejlődésre, hogy időről időre valami újban próbáljam ki magam. Viszont a munkaerőpiacot folyamatosan figyelem, milyen folyamatok zajlanak, milyen vállalati kultúrák vannak, a különböző szervezetek milyen elvárásokat támasztanak, így tisztában vagyok a piac adta aktuális keretekkel – talán éppen ezért nem merült fel bennem kérdésként, hogy mást kellene keresnem. A baráti körömben sok közép- és felsővezető, cégtulajdonos van, akikkel rendszeresen megvitatjuk – többek között – a munkaerő-piaci körülményeket, így folyamatosan van összehasonlítási alapom.Úgy gondolom ez a típusú mérlegelés, szigorúan a realitások talaján maradva, sokat ad ahhoz, hogy megfelelően értékelni tudjam a saját lehetőségeimet, ezt mindenkinek ajánlom!

P: Mi a célja a jövőre nézve? Van még hova, ennyi év után?

Krisztián: Abszolút! Annak a piaci szegmensnek, ahol tevékenykedünk, az elmúlt években meglehetősen változékony lett a működése, amire reagálnunk kell. Ez stratégiai és operatív szinten is új megoldásokat, friss szemléletet kíván, vagyis ismét egy olyan komplex kihívással állunk szembe, ami valódi szakmai megmérettetést jelent. Vagyis még csak munkakört vagy pozíciót sem kell váltanom ahhoz, hogy egy egészen új helyzetben találjam magam, ráadásul a tét a vállalat sikeressége, a felelősség tehát hatalmas, nemcsak rám nézve, hanem mindenkire, aki ma itt dolgozik.

Töltekezzünk a fenti példából: keressünk és találjunk lehetőségeket aktuális munkahelyünkön, elképzelhető ugyanis, hogy sokkal több rejlik pályánk jelenlegi állomásában, mint azt eddig sejtettük. Ha azonban törekvéseink ellenére sem tudjuk megvalósítani terveinket, bátran lépjünk tovább, egy számunkra testhezálló munkakörbe. Válogassunk a számtalan friss állás között, legyünk naprakészek, kérjünk hírleveletés Facebook értesítést is. Álmaink munkája közelebb van, mint gondolnánk!

Készítette: Istók Nikoletta

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala

Címkék: munka, karrier, kihívás, fejlődés, kölcsönösség