Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Mindannyiunk életében máskor érkezhet el az a pont, amikor egy új terület, szakma kipróbálása adhat új lendületet a karrierünknek. „Hiszek abban, hogy mindenkinek könnyebb saját magát, illetve a körülményeit megváltoztatnia, mint az ellen a cég, struktúra ellen hadakozni, amelyben dolgozik. Persze a területtől és a szenioritás szintjétől is függ, mikor ajánlott elgondolkodni a váltáson” – fejti ki álláspontját Patai Krisztina, aki karrier-coachként számtalan esetben nyújtott már segítséget a pályájukon elakadt szakembereknek.  

Tudatosan előre

A karriertervezés kulcsa a tudatosság lenne, ez azonban a hazai gyakorlatból szinte teljesen  hiányzik. „A jellemző helyzettel szemben egy tudatos karriertervező nem csak akkor váltana, amikor azt érzi, hogy hamarosan kirúgják az állásából, vagy a sok stressznek az eBárki válthat karriert!gészsége látja kárát. Aki előrelátóan halad szakmai útján, akkor teszi meg ezt a lépést, amikor meglátja a személyiségéhez, tudásához, tapasztalatához illő fejlődési lehetőséget” – mutat rá egy lényeges pontra a szakértő.

Először tehát az ad hoc karrierút szellemiségét kell felszámolnunk, hogy észrevehessük, merre érdemes továbbhaladnunk. Ha vannak konkrét céljaink, sokkal motiváltabbak maradhatunk, hosszútávon is. „Ahhoz, hogy tudatosan tudjunk dönteni a váltásról, időt kell adni magunknak az elcsendesedésre, annak átgondolására, mi az, amivel a jövőben már nem szeretnénk foglalkozni, és mi az, ami örömöt és reális kihívásokat jelent számunkra. Ez komolyabb önismeretet igényel, visszanyúlva akár a gyerekkori vágyainkhoz is” – teszi hozzá a tapasztalt tanácsadó.

Ismerjük önmagunkat!

Az önismereti karrierváltás jó példája Gabriella története. „Angol-német szakra jártam, és miután kézhez kaptam a diplomámat tapasztalat híján nem igazán válogathattam a lehetőségek közül. Egy német tulajdonú multi cég recepcióján kezdtem el dolgozni, ellátva a telefonos ügyfélszolgálatos funkciókat is. Pályakezdőként sokat tanultam itt, a környezet, a csapat, a juttatások is jók voltak, sőt, néhány év után a HR vagy a marketing területére továbbléphettem volna, de ahogy telt az idő, éreztem, hogy ez az irodai légkör nem az én világom.

A fiatal nő egy magánéleti fordulat után került közelebbi kapcsolatba a sporttal. Életmódot váltott, és szenvedélye lett a mozgás. „Ezt a lelkesedés akartam érezni a munkámban is, ezért hosszas gondolkodás után felmondtam a biztos állásom. A korábbi tartalékaimat felhasználva kitanultam az edzői szakmát, és egy olyan mozgásformát kerestem, amely jól illeszthető a rohanó hétköznapokba. Sikerült ezt megvalósítanom, és bár rengeteg lemondással, áldozattal, energia-befektetéssel járt ez a váltás, egyértelműen megérte! Azt csinálom, amit szeretek, ráadásul sokaknak segíthetek is. Most már a helyemen vagyok” – vallja a váltásról a tréner.

Mindenkinek van lehetősége

A karrierváltás bárki előtt egy nyitott ajtó. „A 28-40 éves korosztályra, néhány munkában töltött év után, a legjellemzőbb a felismerés, hogy máshol próbálnák ki magukat. Ha valaki már hosszabb ideje sikertelenül keres állást, szintén ajánlott nyitnia egy új terület felé, a legjobb, ha a munkavállalók B és C tervvel is felvértezik magukat. Ma a munkaerőpiacon egyfajta divattá kezd válni a karrierváltás, amire a munkáltatók is nagyon jól reagálnak: szívesen alkalmaznak olyanokat, akik eddig ugyan másban szereztek gyakorlatot, de van bennük potenciál, hiszen az eltérő területekről hozott szemléletből ők is profitálnak” – vázolja Krisztina.

Bárki válthat karriert - álláskeresés, szakma, karrier

A szakember szerint a lehetőséget csupán észre kell venni. „Ehhez első lépésként fel kell térképeznünk az erősségeinket, majd azt is látnunk kell, mi az, ami az eddig munkáink során testhezálló volt számunkra, és mi az, ami idegen tőlünk. Ha valaki például nehezen teremt kapcsolatot, és nem szívesen kommunikál, ne akarjon ügyfélszolgálaton dolgozni. Akik analitikus beállítottságúak, és szívesen dolgoznak számokkal, de nem szeretnének már riportokat készíteni, a programozás tökéletes megoldás. A képzés négy hónapot vesz igénybe, és stabil munkát garantál. Azok a szakemberek, akik egy adott iparágon belül nagyon sok tapasztalatot gyűjtöttek, de már unják azt, ajánlott kipróbálniuk magukat azonos pozícióban, de egy másik ipari szegmensben. Az értékesítőkből kiváló marketingesekké válhatnak, egy személyi asszisztens előtt pedig bármely terület nyitva áll, köszönhetően sokrétű feladatainak.

Tűnjünk ki!

Ha kirajzolódott előttünk, miben éreznénk jól magunkat, tudnunk kell bemutatni az erre való alkalmasságunkat, korábbi gyakorlat nélkül is. „Ehhez biztosan át kell írnunk az önéletrajzunkat, és igazolnunk, hogy rendelkezünk az elvárt képességekkel. Megemlíthetjük azt is, ha részt vettünk a témában releváns online tréningen, vagy rendszeresen követjük a szakma főbb oldalait, szaklapjait, amellyel elköteleződésünket igazolhatjuk. Minél nagyobb volumenű váltásra készülünk, annál kreatívabb pályázatot kell összeállítanunk” – tanácsolja a karrier-coach.

Ha jelentkezésünket igazán emlékezetessé és figyelemfelkeltővé szeretnénk tenni, Krisztina szerint bátran ragadjuk meg a legmodernebb eszközöket, csatornákat. „Motivációs levél helyett mondjuk el videó üzenetben, miért jelentkezünk az adott pozícióra, és mit nyerne a cég, ha minket választana. Ajánlott először cégen belül szétnéznünk a részlegek között, ahová könnyebb bekerülnünk, így tapasztalatot gyűjthetünk, majd akár nagyobbat is léphetünk a vágyott állás felé.

Ahogy a szakértő fogalmaz: bárkiből, bármi lehet, amit csak el tud képzelni magáról. Megéri váltani, mert így munka helyett hivatásra is lelhetünk. Nézzünk szét ezzel az új szemlélettel a legfrissebb álláslehetőségek között, vagy keressünk személyre szabott beállítasink alapján. Frissítsük önéletrajzunkat, és töltsük fel ide, hogy leendő munkáltatónk megtalálhasson bennünket. Legyünk naprakészek, kérjünk hírlevelet és Facebook értesítést is!

Készítette: Istók Nikoletta

A Profession.hu Facebook oldala

A Profession.hu Instagram oldala

Címkék: álláskeresés, munka, szakma, karrier, karrierváltás