„Hivatásunk a jövőd!”

A Profession.hu egy megbízható és hiteles állásportál Magyarországon. Összehozza az álláskeresőket és a munkaadókat, amihez sok hasznos, ellenőrzött információt biztosít a munkaerőpiacról, hogy mindkét fél könnyen megalapozott döntéseket hozhasson. Magyarországon az online álláskeresés és munkaerőtoborzás szakértője, 2023-ban a Családbarát munkahely és a Legjobb Munkahely címet ismét elnyerte.

Járd körbe az irodánkat!

Történetünk

Történetünk

2002-ben indultunk, amikor három fiatal srác megvalósította az ötletét: az egy helyről történő álláskeresést. Három év múlva már beindult az üzlet, és még ebben az évben a teljes csapatot átvette a Sanoma médiavállalat. 2014-ben a Central Médiacsoport az állásportált a Sanoma portfólió részeként vásárolta meg. 2015-ben csatlakoztunk a Ringier Axel Springer Media AG nemzetközi portfóliójához. Ezt követően 2021-ben a Profession.hu a Ringier tulajdonába került.

A lendület és a növekedés a lételemünk: 2015-ben beköltöztünk a Nagyenyed utcai Krisztina Palace épületébe, ahol még ugyanebben az évben Az Év irodája I. helyezettje lettünk. Persze nem csak kényelmes irodát, de remek csapatot is építettünk közben, ezért 2017-ben, 2018-ban, 2020-ban valamint 2021-ben és 2023-ban is elnyertük a Legjobb munkahely díjat.

2002
 
 
2014
2015
 
 
2017
2018
 
 
2020
2021
 

Megjelenéseink

Telex

“Orvosokat, pedagógusokat és mérnököket keresnek leginkább a munkaadók”

->
Portfolio

“Egyre többen keresnek munkát Magyarországon”

->
Index

“A nők csaknem fele nem tér vissza eredeti munkahelyére szülés után”

->
RTL

“Közzétették, mely diplomák a legkeresettebbek a munkaerőpiacon”

->
Blikk

“Veszélyben a megélhetésünk? Bizonyos munkaköröket kisebb vagy nagyobb részben kiválthat a mesterséges intelligencia”

->
Forbes

“Akinek van munkája, belekapaszkodik, aki elvesztette, mindenre jelentkezik – interjú a Profession.hu ügyvezetőjével”

->
24.hu

“Változás jöhet a fizetéseknél, sok munkavállaló csalódhat”

->
Mandiner

“Ha ez a szakmája, önt nagyon keresik a hazai piacon”

->

Management

Martis István

CEO

Ha mi jól végezzük a dolgunkat, akkor az emberek munkához jutnak. Pályakezdők megtalálják az első munkahelyüket, mások jobb állást kapnak.

Németh-Király Csilla

Ügyfélszolgálati és operációs igazgató

Ügyfélszolgálat és operáció területén közös célunk, hogy egyre többet adjunk, és egyre jobbá váljunk, hiszen meggyőződésünk, hogy a szakértelmünk valódi értéket képvisel.

Tüzes Imre

Üzletfejlesztési és termékmenedzsment igazgató

A víziónk egyszerű: a leghatékonyabb eszközöket biztosítjuk a munkaerőpiaci kereslet és kínálat találkozásához.

Vidó Viktor

Termékfejlesztési igazgató

Célunk, hogy a legjobb szakértői csapattal olyan megoldásokat szállítsunk, melyek segítik partnereinket a sikeres álláskeresésben és a kiválasztás folyamatában.

Varga Balázs

Marketing igazgató

Célunk, hogy minél több releváns állást ajánlhassunk az álláskeresőknek és minél jobb jelölteket szállítsunk a munkaadóknak és ehhez a marketing teljes tárházát mozgósítjuk.

Simon-Göröcs Lili

HR igazgató

A HR célja, hogy minden keretet és lehetőséget megteremtsen a kollégáknak ahhoz, hogy a legtöbbet tudják kihozni magukból és örömmel jöjjenek be minden nap.

Zsédely Krisztián

Kereskedelmi igazgató

Víziónk Magyarország összes vállalatának első számú szakmai támogatójává válni a toborzás területén.

Divízióink

A Profession.hu-nál erős szakmai irányítás mellett, szuper hangulatú és összetartó közösségekben dolgozunk . Melyik lesz a te csapatod? Ismerj meg minket!

Termékfejlesztés
Üzletfejlesztés
Marketing
Értékesítés
Ügyfélszolgálat és
operáció
HR
Services

A Profession.hu Magyarország leglátogatottabb és legismertebb állásportálja. 1 2 3

ikon
ikon

10 álláskeresőből 9 ismeri a Profession.hu-t4 – havonta átlagosan több mint 2 millió látogató érkezik az oldalra.5

ikon

Hirdetőink szerint 10-ből 7 pozíciót a Profession.hu-n keresztül töltenek be6 és a megfelelő jelöltek 55%-a is az oldalon keresztül jelentkezik.7

ikon

Felhatalmazó szervezet vagyunk, támogatjuk a kollégák önálló munkavégzését, ezzel együtt a legtöbb pozíciónkban rugalmas munkaidő és hibrid munkavégzés is jár.

ikon

Csapatunk a hazai piac egyik legsikeresebb online termékén dolgozik, amely ráadásul tömegek életét mozdítja előre – összekötve a munkaerőpiac szereplőit, valódi értéket teremtünk.

ikon

Fontosnak tartjuk a mindennapi munkavégzésben a magas szintű szakmaiságot, kollégáink a saját területük legjobbjai. Ezt a menedzsment transzparens és inspiráló légkör megteremtésével, illetve szakmai képzésekkel támogatja.

1  Similarweb oldal látogatottsági adatok alapján a Profession.hu a leglátogatottabb tematikus állásportál Magyarországon 2025. 1. negyedévében mért adat szerint.
2  16-59 év közötti, 500 fős minta válaszai alapján a Profession.hu a legismertebb állásportál Magyarországon az elmúlt 2 évben álláskeresők körében a 2025. 1. negyedévében mért adat szerint.
3 18-59 év közötti, 1000 fős minta válaszai alapján, 2025. 1. negyedévében mért adat szerint Magyarországon a Profession.hu a piacvezető állásportál.
4 ittelmondhatod.hu kérdőíves felmérése, online, 18-65 éves, magyar lakosság körében, reprezentatív mintán, negyedéves rendszerességgel, N = 1000/negyedév.
5 Google Analytics-adatok alapján.
6 LeadGeneration Kft., „Felvételi arány nyomon követése” havi rendszerességű kutatás, 2024. január-augusztus időszak, N=2459.
7 Mystery Shopping kutatás 2024 alapján, melynek keretében akkor minősült megfelelőnek egy jelölt, ha a kutatásban részt vevő független toborzási szakértő – a hirdetésben szereplő kritériumok alapján – megfelelőnek találta az adott pozícióra érkező jelentkezőt az önéletrajza alapján. A kutatás keretében meghirdetett összes pozícióra leadott jelentkezések teljes számát tekintve a Profession azok átlagában 55%-át szállította.

Rólunk mondták

Szeretek a Profession-nél dolgozni, mert itt mindenki egyenlő, mert számít a véleményem, mert innovatív a vállalat és folyamatosan fejlődésre késztet a munkám. Jó olyan közegben dolgozni, ahol hiteles vezetők és kollégák vesznek körül és minden értelemben „jó emberekkel” dolgozhatok együtt.

Dóra, telefonos értékesítési vezető

Itt tényleg kreatív lehetek. Értékelik, sőt elvárják, hogy folyamatosan gondolkozzak, mit lehetne jobban, vagy másképp csinálni és meg is valósítjuk. Mindenki szívén viseli itt a saját feladatait, így együtt tényleg szárnyalni tudunk.

Niki, services üzletágvezető

Béren kívüli juttatások

Home Office
Home Office
->

Kollégáink 90%-a olyan munkakörben dolgozik, ami lehetővé teszi a hibrid munkavégzést.

Üzemorvosi ellátás
Üzemorvosi ellátás
->

Az éves kötelező vizsgálatokat az irodánkba szervezzük, hogy a lehető legkényelmesebben részt tudj rajtuk venni.

Gyümölcsnap
Gyümölcsnap
->

Konyháinkban mindig találsz friss almát.

Tea/alma
Tea/alma
->

Mindhárom konyhánkban kávé, tea, és hozzávaló tejek, ízesítők várnak.

AYCM sportpass
AYCM sportpass
->

Céges szerződésünknek hála, kedvezményesen veheted igénybe a szolgáltatást.

Irodai masszázs
Irodai masszázs
->

Masszázsfotelünk a hét minden munkanapján, minden munkaórájában rendelkezésre áll!

Mobiltelefon
Mobiltelefon
->

Privát használatra is.

MindentMent fogászati szűrés
MindentMent fogászati szűrés
->

A csomagod tartalmazza az ingyenes állapotfelmérést, évente 2 panoráma röntgent, illetve további kedvezményt dentálhigiénés beavatkozásra.

Szakmai és nyelvi képzések
Szakmai és nyelvi képzések
->

Éves keretösszeget biztosítunk, amelyet az igények alapján használhatsz fel.

Sport és szabadidős programok
Sport és szabadidős programok
->

Túrázás, FIFA estek, csocsóverseny, illetve egy és több napos csapatépítő programok járulnak hozzá a testi és szellemi felfrissülésedhez.

Profession reggeli
Profession reggeli
->

Negyedévente tematikus reggelit készít egy-egy csapat a többi kollégának az irodában.

Munkábajárás költségtérítés
Munkábajárás költségtérítés
->

Jogszabályoknak megfelelően támogatjuk munkába járásod.

Szemüveg-támogatás
Szemüveg-támogatás
->

Kétévente egyszer 40.000 Ft-ot térítünk a szemüvegedre költött összegből.

Temetési támogatás
Temetési támogatás
->

Nehéz helyzet esetén 50.000 forinttal és 2 extra szabadnappal támogatunk.

Fizetéselőleg
Fizetéselőleg
->

Évente 2 alkalommal fizetéselőleget igényelhetsz, maximum a minimálbér 5-szöröséig, kamatmentesen. 

Iskolakezdési támogatás
Iskolakezdési támogatás
->

Gyermekenként, évente 1 alkalommal 30.000 forinttal támogatjuk a beiskolázást.

Kockázati egészség-biztosítás
Kockázati egészség-biztosítás
->

Az országos lefedettségű egészségügyi szolgáltatásokat a 3 hónapos próbaidőd lejárta után veheted igénybe.

Céges autó (pozícióhoz kötött)
Céges autó (pozícióhoz kötött)
->

Releváns pozíciókban céges autóval segítjük a munkád, amelyet meghatározott benzinkeret mellett magáncélra is használhatsz.

Távmunka-költségtérítés
Távmunka-költségtérítés
->

Havonta nettó 21.000 Ft költségtérítésre vagy jogosult, a ledolgozott munkanapok alapján, arányosan.

GreenGo kedvezmény
GreenGo kedvezmény
->

Kedvezményes Profession csomaggal veheted igénybe a carsharing szolgáltatást.

Díjaink

Szakmai szervezetek,
melyeknek a tagjai vagyunk

2024-ben a Profession.hu által támogatott szervezet

Nyitott pozíciók