Szakmák világa - egy sportkommentátor mindennapjai
Hogyan telik egy sportkommentátor munkanapja? Melyek a szakma legnagyobb kihívásai és mitől fél a legjobban egy sportkommentátor?
Önnek ajánljuk!
Ha mi is rajongunk a sportokért, és emellé kellőképpen extrovertáltak vagyunk, a sportkommentátor szakma vonzónak tűnhet. De valóban csak annyi dolga van egy kommentátornak, hogy eljárjon a meccsekre és végigbeszélje azt a másfél-két órát? Már most elárulhatjuk, hogy korántsem ennyiről van szó, és ezt Szalagyi Áron elsőkézből meséli el nekünk, aki 2020 óta hazánk legnagyobb sportklubjánál, a Ferencvárosi Tornaklub médiacsapatánál dolgozik.
Minden nap más területen
Ahogy Áron fogalmaz, ő a médiacsapatban amolyan „mindenes”, ahogy mindenki más is; nem csak sportkommentátorként dolgozik, hanem szinte minden nap más pozícióba osztják be. Egyik nap szerkesztő, másik nap riporter, ami mellett eljár kommentálni is – így bátran kijelenthetjük, hogy nincs két egyforma munkanapja. „Ki vannak jelölve napok, amikor az ember online szerkesztő, tehát például a honlapot és a közösségi média felületeket kezeli. Másik napon beosztanak riportügyeletesnek, ami annyit tesz, hogyha bármilyen napi anyagot forgatunk, - akár egy átadóról vagy egy új játékos leigazolásáról – én arról készítek egy napi videót. Máskor tévés szerkesztőként vagy forgatok, vagy egy felvett anyagot megvágok” – vezet be a mindennapokba Áron. – „Ezt úgy kell elképzelni a gyakorlatban, hogy ha be vagyok osztva egy forgatásra, bemegyek reggel 9 körül, és előzetesen felkészülök az interjúra. Most például 1-re megyünk egy forgatásra Alsóőrsre, a szívbetegek táborába, ahová két játékos érkezik, velük interjúzok. Beszélek az adott sportolókkal és a tábor kapcsolattartójával is. Ha visszaérünk, meg is vágom frissen a videót, ezzel segítve a munkatársam. Egy másik nap pedig egy edzőtáborba megyek, elkísérem a csapatot, mint a média egyik munkatársa, ahol aztán dokumentálunk mindent és különböző anyagokat is készítek a játékosokkal. A munkaidőnk tehát elég rugalmas: van, hogy 9-től hajnal 2-ig ott kell lennem, de cserébe lehet, hogy másnap nem vagyok beosztva vagy elég később bemennem. Próbáljuk ezt egészséges szinten tartani. A személyes rekordom egy hajnali 4-es hazaindulás volt egy jégkorong bajnoki cím után.”
Nem csak rögtönzésről szól
Áront általában olyan eseményekre szokták felkérni kommentálni, amelyeket az MTVA nem ad le, például vízilabdameccsekre, kézilabdameccsekre, jégkorongmeccsekre és labdarúgómeccsekre, amelyeket streamelni is szoktak élőben. Ilyenkor mindig szeret előre felkészülni és egy kinyomtatott doksival érkezik a helyszínre. „Egy órával a meccs előtt ott vagyok és átnézem az adástükröt, felkészülök a legfontosabb infókból. Általában reklámblokkal kezdődik a kommentálás, utána beköszönök, elmondok pár bevezető gondolatot, jön még egy reklámblokk, és csak ezután kezdünk bele a tényleges kommentálásba.” Az egyik legnagyobb kihívás, amikor vakoknak vagy gyengénlátóknak kommentálnak, hiszen ilyenkor nem elég úgy beszélni, mint ahogy a tévében halljuk, hanem úgynevezett leíró kommentálás történik. „Ilyenkor még pontosabban kell átadnunk, hogy mi történik a pályán, hol van a labda, milyen pozícióban. Ez egy nagyon szép munka, és mikor volt már lehetőségem így kommentálni, nagyon szívmelengetők voltak a visszajelzések.”
Meg kell találni az egyensúlyt
Kommentálás során tudni kell, hogy mikor érdemes elővenni a statisztikát és mikor kell tényleg nagyon a játékra figyelni. „Történt már velem olyan, hogy elkezdtem valami nagyon fontosnak tűnő statisztikát mondani, hogy megmutassam, milyen penge vagyok, miközben éppen lemaradtam egy gólról és ezt utólag már nagyon ciki bemondani. Persze ezt lehet rutinnal kezelni, de ez a szakma egyik legnagyobb nehézsége. A legnagyobb kihívás egyébként szerintem jégkorongot kommentálni, na ott nincs idő statisztikákra” – meséli Áron. – „Mindig képben kell lenni az adott csapattal és kell egy szakmai alázat is, hogy az ember szeresse azt a sportágat, amit kommentál. Egy vízilabdameccsen például csak a játékosok feje látszik ki, így nyilván nézed a sapkaszámot, de ha ismered a csapatot, akkor alapból sejted, hogy ki volt az adott pozícióban. Vagy a focinál, ha le is maradok az akcióról, látom, hogy kihez szaladnak oda ünnepelni.”
A lefagyás a legrosszabb, ami történhet
Gondoljunk csak bele, ha senki nem beszél egy rádióadásban két másodpercig, mennyire zavaró tud lenni; lehet, hogy el is kapcsolunk. A sportkommentálásban ez hatványozottan igaz, így a lefagyás, a csend nem opció. „Muszáj valamit mondani, még ha csak közhelyeket is makog az ember. Nyilván megvannak a jól bevált töltelékmondatok, például ’Mekkora gól! Megvan a vezetés, az 56. percben, érett már ez a találat’ és a többi, és mire elmondja az ember, már ki is találja, hogy hogyan tovább. Arra kell figyelni, hogy ha otthon teleírunk 3-4 oldalt, azt ne ömlesszük rá egyből az emberekre a mérkőzés elején, mert az csak egy óriási információs dömping lesz, és nem a játékról fog szólni a dolog. Én mindig arról beszélek, ami a pályán történik, de közben jó néha belefűzni egy-egy statisztikai adatot vagy érdekességet, amit lehet, hogy a nézők nem tudnak, például hogy a játékos hobbija a horgászat” – magyarázza Áron.
El kell vinni a show-t
Áron szerint ahhoz, hogy valaki jó legyen a szakmában, egyrészt kell egy hajlandóság, másrészt egy élvezhető orgánum is. Néha belefér az, hogy megemeli a hangját, hiszen végső soron ezzel lehet szórakoztatni az embereket. „A szabályismeret nagyon fontos, de ha van a helyszínen egy szakkommentátor, olyankor ő az, aki szakmailag hozzá tud tenni olyan infókat, hogy nekem csak arra kell figyelnem, hogy elvigyem a show-t. Egy szép gólnál például én is szeretem picikét megemelni a hangomat. Az is jó, amikor két emberes a kommentálás és egyikünk sem szakkommentátor. Ilyenkor arra kell figyelni, hogy ne vágjunk egymás szavába és működjön a kémia, bármennyire elcsépeltnek hangzik is ez.”
A papír fontos a szakmában
Ahhoz, hogy valaki jó sportkommentátor lehessen, nagyon fontos a beszédtechnika és az affinitás is a jó orgánum mellett, de ez nem minden. „Még nem láttam olyat, hogy valaki csak azért odakerült volna, mert keni-vágja a sportot és szépen beszél. Alapvetően kell valamilyen szakirányú végzettség. Itthon két iskoláról mondanék hirtelen, ahol ezt tanítják, az egyik a Komlósi Oktatási Stúdió, ahol én is tanultam, illetve van a TV2-nek egy saját akadémiája, ahol szintén tartanak sportriporteri képzést. Talán még a köztévé szokott indítani bizonyos időközönként képzéseket. Külföldön egyébként vannak egyetemi szintű oktatások is, amelyek a sportriporter szakmát egyetemi szinten oktatják.”
A példaképek
Áronnak konkrét példaképe nincsen, de többen is motiválják a szakmában, akikre felnéz. „Az egyik ilyen kommentátor Gundel Takács Gábor, a sokoldalúsága miatt. Őt oda lehetett ültetni az Eurovíziós Dalfesztiválra, vezethette a Játék határok nélkül c. műsort, ugyanakkor nagyon otthon volt a különböző sportági közvetítésekben is. Hajdú B. István is úgy gondolom, hogy az elmúlt évek egyik megkerülhetetlen alakja, ha kommentálásról van szó. Ha még egy nevet mondhatok, akkor Méhes Gábor az, akinél erősebb hang nincs, ha hangulatot kell átadni. Ott kő kövön nem marad, érdemes őt meghallgatni.”
Készítette: Kövecses Evelin
