Ne hagyjuk az utolsó pillanatra a munkát!

"Ne hagyjuk az utolsó pillanatra a feladatokat!” – hangzik a jól ismert mondás, és rögtön utána a sóhaj, hiszen a mindennapjaink épp azzal telnek, hogy futunk a feladataink után. Ne legyenek illúzióink, a munkahelyen valamennyien azzal szembesülünk, hogy bizonyos dolgokat időre el kell készítenünk, egyáltalán nem mindegy azonban, hogy ezt hogyan éljük meg.

Ha gyakran tapasztaljuk azt az érzést, hogy elborítanak a hullámok, satuba kerültünk, nyomás alatt vagyunk, akkor jó, ha tudjuk: nem vagyunk egyedül.

Hallgassunk meg 3 munkavállalót, ők hogyan élik meg ezt, és hogyan birkóznak meg a határidőkkel!

Júlia, account executive

"Hajlamos vagyok az utolsó pillanatra hagyni a dolgokat. A tüneteimet már annyira jól ismerem, hogy szinte az életformámmá váltak. Először a munkám elvesztésétől való félelmemben túlvállalom magam, majd amikor már kezd a körmömre égni a munka, gyors tűzoltásba kezdek. Mindenbe belekapok, mindenkinek mindent megígérek, majd elkezdek szorongani. Próbálom a lehető legkevesebb veszteséggel túlélni a dolgokat, de a végén pont azok az extra fordulók maradnak el, amelyekkel ki tudnám küszöbölni a hibákat, így rendszeresen elnézéseket kell kérnem és javítanom a saját munkámat, ami extra idő, költség és stressz. Pár hónapja olvastam egy cikket és szinte megvilágosodtam: egy új trendről szólt, aminek a lényege, hogy a ’korábban’ lett az új ’időben’. Vagyis ahhoz, hogy harmóniában legyünk saját magunkkal, nem elég a dolgokat időben befejezni, jobb, ha jóval a leadás előtt benyújtjuk a munkát, és akkor lesz időnk megélni a dolgokat és helyre billenni, mielőtt beszippant egy újabb projekt. Egyszer-kétszer kipróbáltam, és mondhatom, hogy szinte megváltozott az életem. Egy újfajta nyugalom szállt rám, mert tudom, hogy egy váratlan dolog is közbejöhet, soha nem kell újra azt a stresszt átélnem, hogy már határidőn túl vagyok, amikor nekikezdek egy munkának.”

Árpád, értékesítési igazgató

"Multinál dolgozom, ahol bizonyos számokat hoznom kell, így folyamatos rajtam a nyomás. Azt vettem észre magamon, hogy a cél a munka elvégzése lett, nem pedig a lehető legmagasabb szinten való elvégzése. Ha őszinte vagyok magamhoz, akkor el kell ismernem, hogy lejjebb vittem a szakmai igényesség szintjét a kívánt mennyiség elérése érdekében, ez persze hosszú távon nem vet jó fényt rám. Ráadásul kezd lelkiismeret-furdalásom lenni, és ez odáig fajult, hogy az utóbbi időben már elkezdtem abban is kételkedni, hogy egyáltalán képes lennék-e arra, hogy valóban kiválóan végezzem a munkám. A munkahelyen van egy pszichológus, akivel beszéltem erről. Azt mondta, tipikus az esetem. Javasolta, hogy figyeljem meg magam, melyik az a pont, amikor elcsúszom, amikor kisiklik a kezemből az irányítás és már automatikus üzemmódra kapcsolok a túlélés érdekében. Volt egy jó gondolata, úgy fogalmazott: Vigyázzon, nehogy másodpilóta legyen a saját karrierjében!”

Ildikó, pszichológus

"Betegeim többsége egy modern kori alap problémával szembesül. A munkanapok során a tevékenységre, tehát dolgok elvégzésére, nem pedig a feladat megélésére koncentrálnak. Amikor megkérdezek egy munkavállalót, hogy hogy van, mivel töltötte a napját, a legtöbbször olyan válaszokat kapok, mint ’Elvégeztem ezt és ezt, megcsináltam ezt és azt’. Ahelyett, hogy arról beszélnénk, mik ’történtek’ velünk, mit ’éltünk át’. Alapvető emberi igény, hogy a körülöttünk lévő folyamatokat kontrollálni tudjuk, szeretnénk azt érezni, hogy ami velünk történik, arra rálátásunk és főleg beleszólásunk van. A feszültséget az okozza, hogy a megnövekedett munkaidő során a leterhelt munkavállaló úgy érzi, hogy mások osztják be az idejét, és eleve lehetetlen időkeretek közé szorítják. Javaslom, hogy gondoljuk át, mi az, amit delegálni tudunk és legyünk őszinték azzal kapcsolatban is, hogy mik a saját teljesítőképességünk határai. A pénz nem lehet indok arra, hogy egy olyan életet élünk, mely csak a ’létezésről’ szól, nem pedig az ’átélésről’.”

Készítette: Khojaste K

Címkék: munkahely, határidő, feladatok, időbeosztás, munkaidő