Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Munkáltatók válaszolnak

Mivel azonos (19,04%-os) adózási körben nyújtható a Széchenyi Pihenő Kártya és az Üdülési csekk és előreláthatólag lesznek közös felhasználási területei, ezért a Cafeteria TREND magazin végzett egy közvélemény kutatást az olvasói körében, hogy ők melyik juttatással tervezik a 2011-es cafeteria rendszerüket.

A válaszokból kiderül, hogy Üdülési csekket 62,16%, Széchenyi Pihenő Kártyát 4,73%, de a megkérdezettek 14,86% mindkét juttatást a kínálatba helyezik.
A válaszolók 5,41%-a egyikkel sem kíván élni, 12,84% pedig még nem döntött, hogy mit ad a dolgozóinak.
A 148 munkáltatói válaszból az látszik, hogy az elmúlt időszakban csak növekedett a bizonytalanság. A hírek, a Széchenyi Pihenő Kártya éppen kialakuló törvényi környezete hatására a válaszadók majdnem 13%-a bizonytalan. Akik viszont egyik juttatást sem adják jövőre, főleg azzal indokolják döntésüket, hogy a rendelkezésükre álló forrásból már nem telik az étkezési támogatás felett más juttatások kiadására.
Pontos tervezés alapja
A már évek óta november közepén szavazza meg a Parlament a 2011-es adótörvényeket. Így a cafeteria pontos tervezéséhez már csak a pontos minimálbér összege hiányzik, hiszen több juttatás (egészségpénztár, önkéntes nyugdíjpénztár, iskolakezdési támogatás, üdülési csekk) kedvezményes adózású korlátja a minimálbér értékének függvénye.
Azonban nem vét nagy hibát az, aki kerekítve a 2010-es minimálbérrel kezdi el építeni a cafeteria rendszerét, hiszen várható az emelkedés, így minden határérték a kedvezményes adózáson belül marad - javasolja Fata László.

Hideg-melegutalványok, egyértelmű utasítások

Az új törvényi szöveg két ponton nagy segítségére lesz a munkáltatóknak és a munkavállalóknak is.
2010-ben nagy port kavart, hogy a szabályozás szigorú betartása mellett csak meleg étkezést támogathatott a munkáltató. A Cafeteria TREND magazin tavaszi felmérése alapján 3 lényeges területen vártak előrelépést a munkáltatók a cafeteria kerettörvényeiben. Az egyik, hogy rendeződjön a hideg és meleg utalványok kérdése. Ne kelljen átlépnie a szabályokat annak, aki az étkezési támogatásából egy szendvicsnek valót vásárol az ABC-ben. 2011-re megoldódik ez a helyzet. Havi 18.000 Ft értékig olyan étkezési támogatást adhat a munkáltató, mely hideg és meleg étkezésre is használható.
Másik sarkalatos pont a munkáltatói elvárások közt az, hogy egyértelmű utasítások érkezzenek a törvényalkotótól. Jó példa erre, hogy az internet juttatás esetén 2010-ben van, aki kizárólag a dolgozóét számolta el, mások elfogadták a házastársak előfizetését, de volt, aki az egy háztartásban élő családtagokat sem zárta ki. A 2011-es szja törvény már egyértelműen fogalmaz: a munkavállaló és a vele közös háztartásban élő közeli hozzátartozója nevére szóló internet téríthető.
Harmadik elvárás volt a csökkenő mértékű adó, ami szintén megvalósulni látszik.

Még az idén is van mit tenni!

A leggyakoribb hiányosság a 2010-ben az utolsó pillanatban belépett új nyilatkozat igénye, mely szerint a munkavállaló más juttatótól nem kap önkéntes pénztári hozzájárulást. Pedig enélkül a „papír" nélkül bizony nem 25, hanem közel 100% adót kell a munkáltatónak fizetnie.