Önnek ajánljuk!

Nyitott pozíciók, amik érdekesek lehetnek az Ön számára!

Nem képeznek olyan sokat a lélekgyógyászokból, hogy ne tudnának elhelyezkedni – vélekedett a karrier-tanácsadó. Minden iskolába, családsegítőbe, hospice szolgálathoz kellene egy pszichológus, de a versenyszférában is jól boldogulhatnak. A cégeknél személyzetisként, HR-vezetőként, illetve kutatókként is dolgozhatnak – mondta Juhos Andrea, a DBM Magyarország ügyvezetője. Az emberi erőforrás szakembereket kereső álláshirdetésekben is gyakran szerepel, hogy ilyen végzettségű pályázók is jelentkezhetnek, ám a legtöbb esetben a szakirányú – HR-es – oklevél előnyt jelent.

A fejvadász szerint ennél árnyaltabb a kép: például pusztán pszichológus végzettséggel nem tudja valaki stratégiai szinten is képviselni a HR-t. A mai üzletorientált világban nemcsak a HR-ismeretek szükségesek egy jó emberi erőforrás vezetőnél, ám előnyt jelent, ha a gazdasági ismeretek mellett társadalomtudományi ismeretei is vannak – vélekedett Lipcsei András, a Pendl&Piswanger vezetője. „Pályafutásom 21 éve alatt olyan igényekkel nem találkoztam, ahol kifejezetten pszichológust kerestek volna HR-vezetői pozícióba” – tette hozzá. A pszichológia azonban fontos szerinte a szakszervezetekkel való tárgyalás, vagy épp a munkahelyi konfliktusok kezelése során.

Hol találhatnak munkát?

Az alapszakos diplomát szerzők állást találhatnak például pszichológiai laboratóriumokban, illetve minden olyan szervezetben, ahol nevelés, képzés, fejlesztés, vezetés, újranevelés, korrekció, gyógyítás, illetve rehabilitációs tevékenység folyik. A képzés során olyan készségeket és technikákat sajátítanak el, amelyekkel képessé válnak az egyének, a csoportok és szervezetek megismerésére, illetve fejlesztésére – áll a Felsőoktatási felvételi tájékoztatóban. A viselkedéselemzők emellett tarthatnak csoportfoglalkozásokat, speciális tréningeket, de akár a munkalélektan területén speciális teszteket, alkalmasság-vizsgálatokat is készíthetnek.

Aki a hároméves képzésen végzett, például pályaválasztási vagy nevelési tanácsadó lehet, vállalati munkapszichológus, kutató szociálpszichológus, de pszichológiai asszisztens is. A mediátor vitás ügyekben, például válás esetén simítja el a nézetkülönbségeket. A versenyszféra trénerként is alkalmazhatja őket: növelve a munkavállalók együttműködését, a szervezeti légkör javítását, illetve a hatékonyabb munkavégzést segítő csapatépítő tréningeket tarthatnak.

 Mihez kezdhetünk pszichológus diplomával? 

Lipcsei András ehhez hozzátette még, hogy igen gyakran a reklámiparban helyezkednek el a pszichológusok, ugyanis a tanultakat kiválóan tudják hasznosítani: képesek rábeszélni az embereket arra, hogy az adott termékeket megvásárolják – hiszen tanultak reklámpszichológiát is. Az „üzleti edzők”, azaz coachok egy része is pszichológus, de például a rendőrség kötelékében is találhatnak munkát. A közszolgálati állásportálom jelenleg is több kapitányságra keresnek szakpszichológust, de több gyermekotthon is keres ilyen szakembereket.

A klinikai munkához mesterszakot kell végezni

A pszichológia alapszakon a hallgatók „csak” viselkedéselemző szakképzettséget szereznek, ahhoz, hogy pszichológusokká váljanak, el kell végezniük a mesterszakot is. Ekkor lehet valakiből klinikai pszichológus, pszichoanalitikus, családterapeuta, gyermekpszichológus vagy épp sportpszichológus.

Ahhoz, hogy valaki jó pszichológus legyen, bizonyos személyes tulajdonságok, készségek is elengedhetetlenek: csak a nyitott, toleráns, közvetlen, elfogadó, jó kapcsolatteremtő és kommunikációs képességekkel embernek érdemes ezt a pályát választania. Ez a hivatás pszichésen rendkívül megterhelő is lehet, így a hatékony munkavégzéshez lelki stabilitásra és belső energiára van szükség.