Közel ezer új munkahely
Befejeződött a magyarországi Hankook-gyár bővítésének harmadik üteme. 950 munkahelyet hoztak létre.
A magyarországi Hankook-gyár bővítése révén 950 új munkahely jött létre és 19 millió abroncsra nőtt a rácalmási üzem éves gyártókapacitása. A 313 milliós euró (mintegy 94 milliárd forintos) beruházást bemutató sajtótájékoztatón Lee Sang Il ügyvezető igazgató hangsúlyozta, hogy a bővítésének harmadik ütemét a tervezettnél két hónappal előbb befejezték, ami az állam és az érintett önkormányzatok támogatásának köszönhető.
A Hankook ilyen állásokat kínál a Profession.hu-n!
Az első ütem elindulása óta a kapacitást 3,5-szeresére növelték, de a mennyiségi növekedés mellett komoly minőségi változásokat is hozott az új gyáregység, ennek köszönhetően ma már olyan prémiummárkáknak szállítanak, mint az Audi, a BMW, a Ford, a Mercedes, a Skoda, a KIA, a Volkswagen és a Hyundai vagy a Porsche.
(Kép: Hankook)
Roy Katalin, a vállalat kommunikációs vezetője elmondta: a dél-koreai vállalat egyetlen európai üzemében a közvetlen foglalkoztatottak száma a 950 új dolgozóval együtt már meghaladja a 3300 főt. A 2006-os alapkőletétel és a 2007-ben megindult gyártás óta a Hankook rácalmási gyáregysége folyamatosan bővül, a cég eddigi magyarországi beruházásainak összértéke eléri a 885 millió eurót.
A harmadik ütem alapkövét 2013 júniusában tették le, a tesztüzem 2014-ben indult el, míg a teljes kapacitást idén májusban érték el. A termelés felfutásával már napi 55 ezer darab gumiabroncsot gyártanak összesen közel 500 méret- és modellvariációban.
A Hankook beszállítóinak 75 százaléka magyarországi vállalat volt a beruházás megkezdése előtt. Az arány nem változott, viszont a további 20 százalékkal nőtt a beszállítói létszám, így a vállalat közvetve több tízezer embernek ad biztos megélhetést.
Önnek ajánljuk!
A vállalatcsoport több mint 180 országba szállítja termékeit, és világszinten több mint 20 ezer alkalmazottat foglalkoztat. A Hankook Tire a világ hetedik legnagyobb gumigyára, amely radiál abroncsokat gyárt személygépkocsik, terepjárók, SUV-ok, könnyű tehergépkocsik, buszok és a motorsport számára.
Szemlézte: Durbák Ildikó
Címkék: munkahelyteremtés, állás, gyártó cég, autóipar